Köszönöm dr. Szanyi Tibor országgyűlési képviselőnek, hogy talált időt
foglalkozni az én szerény levelemmel, ami a Vasárnapi Hírekben
megjelent. Érzem, amikor olvasom itt a Vasárnapi Hírekben Szanyi Tibor
cikkeit,

hogy ő tényleg igyekszik segíteni nekünk, magyar választóknak, akiknek
vannak gondjai, és akik szeretnének végre úgy élni, hogy ne kelljen
foglalkozni olyan dolgokkal, amelyek megkeserítik az életünket.


Külön köszönet a Vasárnapi Hírek szerkesztőségének, hogy ilyen komolyan figyelt a levelemre. Természetesen azt gondoltam, hogy talál időt egy válaszra Kovács úr, a Főtáv vezérigazgatója is, de ez reménytelen. Ezek a vezetők nem foglalkoznak ilyen „csekély” dolgokkal, őket ez egyszerűen nem érdekli.
Ma bent a munkahelyemen megmutattam a képviselő úr válaszát. Sokan olvasták, és csak egyet tudtak mondani: minden úgy marad, ahogy van, mert azok, akiktől függ ez a fontos kérdés, egy jót röhögnek – elnézést kérek – a markukba. Mert: ma megkaptam a Főtáv következő számláját, 38 ezer forintról. A három hónap egy panellakásban a Főtáv részére 127 ezer forint. Ez pontosan HÁROMSZOROSA, mint 2006-ban, 2.7 -szer több, mint 2007-ben. Kérdezem: tavaly, tavaly előtt, az idén volt tél? Voltak szibériai hidegek? Minden második napon nappal nem is fűtenek.
Az interneten megtudhatjuk, hogy Budapesten a panellakásokban élők fizetik EURÓPÁBAN a bérükhöz képest legmagasabb fűtési tarifát. Mert Budapest egyetlen egy főváros, ahol azt gondolják a vezetők, hogy az emberek azért dolgoznak, hogy eltartsák a közműveket – a Főtávot, a gázszolgáltatót, az Elműt.
Engedjék meg nekem, a rokonaimnak, a szomszédaimnak, a barátaimnak, akik itt laknak a nyolcadik kerületi panellakásokban, hogy legalább egy icipicivel jobban éljünk!
Csikos-Bodnár Katalin, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!