Mogács Dániel színész, 1977-ben született Budapesten. Az ezredfordulón az Eleuszisz Színház egyik alapítója. Rendszeresen fellép a Dumaszínházban, a Showder Klub és a Comedy Central humoristája. A Susogós Mackókban ő Brendon mozgatója. Kitalált karaktere dr. Mogács, az átlagos magyar oligarcha, rajta keresztül mutat rá a demokrácia gyenge pontjaira.

 
Mogács Dániel

– Úgy tartják, hogy többnyire az foglalkozik politikai humorral, akinek elege van valamiből. Miből lett elege?

– A szemfényvesztésből. A globális népbutításból. A fogyasztói társadalomból. A demokrácia nevű játékból. Az állampolgárok bűnhődnek azokért a bűnökért, amit politikusok, oligarchák követnek el folyamatosan a hatalomért folyó küzdelemben – a fehérgallérosok pillanatok alatt meggazdagszanak, míg a becsületes ember hónapról hónapra él.

– Ezért hívta életre dr. Mogács figuráját, hogy megmutassa, rosszul működik a rendszer?

– Dr. Mogács az átlagos oligarcha megtestesítője. Nem politikus. Karaktere azokra a folyamatokra mutat rá, amelyek ma ezt a világot működtetik. A dr. Mogácshoz hasonlatos figurák ugyanis eljátsszák, hogy mindent a hazájukért vagy a világ javára tesznek, miközben céljuk csakis saját jólétük biztosítása.

– Mogács Dániel is volt már polgármesterjelölt: 2010-ben, Budapest VII. kerületében. Mi vonzotta?

– A feladat, s ami ezzel járt, a színészi munka. Annyira jól sikerült, hogy sok embernek még ma is a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jut az eszébe, ha meglát, miközben már régóta nem is vagyok a tagja.

– Milyennek látta, látja a politikát?

– Azt szoktam mondani, hogy a politikus csak hínár a fehér cápa akváriumában. De aki ismer, az tudja, hogy nem rajongok a demokráciáért.

– Miért nem?

– Mert nem működik. A politikusok csupán hivatkoznak a demokráciára, a szavazókra pedig csak addig van szükségük, amíg megszerzik tőlük a kormányzásukhoz szükséges x-et.

– Az nem lehetséges, hogy nem a demokráciával van gond, hanem azokkal, akik rosszul működtetik?

– A demokrácia már az ókori görögöknél sem működött.

– Nos, az azért rabszolgatartó társadalom volt, a nők pedig – nyíltan – bele sem szólhattak a politikába.

– Igaz, ez pedig egy modern kori rabszolgatartó társadalom.

– Ön szerint milyen államformára lenne szükség?

– Királypárti vagyok.

– Klasszikus királyság vagy alkotmányos monarchia?

– Szeretetelvű királyság.

– Hja, már ha jó a király, nem pedig zsarnok.

– A rossz királyokat el lehet zavarni, mert tudjuk, ki a bűnös. A csodás demokráciának hála, húszezreknek kéne láncra kerülni, de védik egymást, lehetetlen kibogozni a szálakat.

– Kire gondol, amikor elképzel egy jó királyt?

– Ilyen volt például Szent István. Uralkodása alatt született meg az erős magyar állam.

– Valóban, miközben felhagyott szinte mindennel, ami meghatározta az akkori magyarságot, a fél ellenzékét pedig kiirtotta.

– Ez a része nekem is fáj, sok elveszett akkor belőlünk, talán azóta nem bízunk egymásban mi, magyarok. De tökéletes ember nincs. Ő nyert, valamit lépnie kellett, és ő nem a saját érdekeit nézte, hanem az országét, az ország jövőét. Volt elképzelése, hite és ereje ahhoz, hogy véghezvigye a változásokat. Lehet, ha Koppány nyer, még ma is nagyhatalom vagyunk, de ez már soha nem derül ki.

– A király földet, jogokat adott a hűségért cserébe.


– A nemesek pedig becsülettel szolgálták urukat, különben kegyvesztetté váltak. A bűnt a bűnöshöz lehetett kötni, s aki nem vitte előre az ország ügyeit, az könnyen elveszítette földjét és rangját.

– Vagy a fejét, sokszor az uralkodók vagy tanácsadóik kénye-kedve szerint… Mondták már magának, hogy valójában nem is royalista, hanem idealista?

– Színész vagyok, akinek véleménye van a világról. A humor pedig, amivel dolgozom, keménytársadalomkritika. Ezt tette egykor Hofi Géza is, igen magas színvonalon mutatott rá a rendszer hibáira, de említhetném Sándor Györgyöt is.

– Merthogy mostanában kevesebben merik felvállalni a véleményüket?

– Manapság gyors poénokra épülnek az előadások, és ismeretlen közönség előtt nem garantált a politikai humor sikere. Pedig helye és szerepe van a politikai kabaréknak, paródiáknak, még akkor is, ha politikusokról szólni szinte annyit jelent, mint celebekről beszélni.

– Ez azért tragikusan hangzik.

– Mert tragikus is. A politikusok celebek lettek abban a médiában, amelyben sok esetben az is elegendő, ha valaki csak szerepel, az pedig mindegy is, képvisel-e bármiféle értéket.

– Ön is használja a médiát.

– Azért, hogy bemutassam a humor eszközével, milyen is egy népbutító kampány. A Biblia arra mutat rá, hogy az emberiséget nem, de az egyes embert meg lehet változtatni. Istenhívő vagyok, és a lelke mélyén mindenki az, aki érzi, hogy csak a szeretet mentheti meg a világot. Vannak viszont, akik már érzéketlenek lettek mindenre és a vizet csakis a saját malmukra hajtják. Mert nézzünk csak vissza 1990-ig! Mi változott az előző időszakhoz képest? Politikusi segédlettel oligarchák lopják el az emberek vagyonát. Dr. Mogácsok. A televíziókból, a médiából ömlik a globális népbutítás. Mára már azt is sikerült elérni, hogy sokkal ostobább embereket mutatnak a tévében, mint akik nézik a műsorokat. Mintha éppen ez volna a cél, hiszen egy lebutított társadalmat sokkal könnyebb irányítani. De ha már egyetlen ember is képes arra, hogy ráébredve a helyzet tarthatatlanságára, nevetni tudjon ezen, és megérik benne azelhatározás, hogy változtasson, jobbítson a világ menetén, megérte kiállni a színpadra.

– Politikusoktól kapott már visszajelzést?


– Csak a közönségtől.

– Tőlük milyet?

– Az élő előadásaim után csak jókat, a televíziós felvételeimre érkező kommentek alapján már, talán, megosztó vagyok. Lassan tanulom a szakmát, és lassan fogynak a negatív kritikák. Hála istennek szeretnek. Érdekes ugyanakkor, hogy dr. Mogácsot mindenki a saját oldaláról próbálja értelmezni. Pedig szigorúan pártsemlegesen, nem csak kiemelt pártokat vagy politikusokat figurázok ki. Sokan mégis azt hiszik, hogy Orbánt vagy Gyurcsányt parodizálom, miközben dr. Mogács egy rendszerhibára világít rá. A rosszul működő demokrácia rendszerére.

– Rendben, tételezzük fel, hogy királyság. Milyen lenne az: feudális vagy modern?

– Huszonegyedik századi. Olyan, amilyenben mindenki előtt nyitva áll a feljutás lehetősége. Olyan, amilyenben a király nem azért uralkodik, mert lopni akar, hanem mert az ország és annak állampolgárainak érdekeit nézi. Teljhatalma van. Ha rosszul teszi a dolgát, el kell zavarni.

– Lehet, hogy a királyság sem tökéletes?

– Tökéletesebb a demokráciánál, egyszerűbb, átláthatóbb.

– Ki lenne ma a jó magyar király?

– Az, aki nem akarna király lenni.

– Ön lenne király?

– Nem.

– Ezek szerint lehetne akár az is, I. Dániel néven.

– Nem lehetnék, mert nem erre születtem, nincs meg hozzá a kellő tudásom.

– Lenne inkább udvari bolond?

– Egy jó király mellett bármikor.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!