Vissza

Nem gyógyul mély sebünk

szerző: Diószegi-Horváth Nóra

Az erkölcsről értekezni még felnőtt emberek közt is kényes dolog lehet. De hogyan igazodhat ki az erkölcs útvesztőiben egy gyerek? Szeptembertől a legegyszerűbb válasz erre az lesz: az iskolában. Megnéztük, mit fognak tanulni.

Az erkölcstan mint tantárgy már bevezetése előtt hatalmas indulatokat gerjesztett. A szülőket kényszerű választás elé állították: vagy ez, vagy a hittan. Utóbbiról mondjuk legalább annyit tudni lehetett, hogy mit takar, az erkölcstan viszont homályos választás volt, hiszen senki sem tudta (és még most sem teljesen tiszta), mit is kell tanulni ezen a címen. A kerettanterv szerint az erkölcstan feladata „a tanulók erkölcsi érzékének fejlesztése, az európai civilizációban általánosan elfogadott erkölcsi értékek tanulmányozása és ezek alkalmazása a mindennapokban – azzal a szándékkal, hogy mindez segítségükre legyen a megfelelő életvezetés és értékrend kialakításában, az önálló véleményformálásban, erkölcsi problémáik tudatosításában és a felelős döntéshozatalban”.

Nem volt teljesen alaptalan az a félelem, hogy az erkölcstanoktatásra rátelepszik a jobboldali ideológia. Mint azt már korábban is megírtuk, az Apáczai Kiadó ötödikes Erkölcstan c. tankönyvének egyik szerzője, Bánhegyi Ferenc történelemtanár honlapján azt hirdeti: „Aki szóban vagy írásban a semlegességről beszél, az a valóság tudatos elferdítésén fáradozik.” Egy korábbi tankönyve kapcsán a szakmai lektor azzal a kifogással élt, hogy „a szerző – szemmel láthatóan – a mai közéletben jobboldalinak, konzervatívnak nevezett nézeteket vall, melyeket nem azért tettem szóvá, mert én mindennek jó részével amúgy nem értek egyet. Hanem azért, mert a publicisztikai stílusú történelemértékeléseknek (legyenek bármilyen elfogultságúak) tankönyvek hasábjain nincs helyük, illetve azért, mert a szerző több esetben tévesen kapcsolt össze bizonyos adatokat oda nem tartozó, esetenként nagyon is spekulatív következtetésekkel.” Emellett információink szerint egyik hon- és népismeretkönyvét vissza kellett vonni, mert politikai, etnikai és vallási alapon megkérdőjelezhető mondatok voltak benne a zsidókról, romákról és az idősekről is. Az Erkölcstan tankönyvvel kapcsolatban szerettük volna megkeresni a szerzőket, ők azonban a lapunkban korábban megjelent, e témával foglalkozó cikkek miatt a Vasárnapi Híreknek nem kívántak nyilatkozni. (Sz. K.)

Egyelőre csak a tankönyvek alapján próbálkozhatunk, ha meg akarjuk érteni, mi fog történni a gyerekekkel egy-egy erkölcstanórán. Mi az Apáczai Kiadó ötödikeseknek szánt könyvét kértük el, és megmutattuk azt egy negyedikesnek, aki számára jövőre már kötelező a tantárgy, megkértük az édesanyját is, valamint egy pedagógust, nézzenek bele ők is.

A tankönyv a megfelelő fogalmakat járja körbe: szóba kerül a testi és lelki egészség, az emberek közti kapcsolatok, szeretet és tolerancia, családi és baráti viszonyok, szóba kerül az előítéletesség, de még az illemtan is. A széles spektrumot rövid fejezetekre tagolták, így egy-egy témakör látszólag könnyen, gyorsan feldolgozható. „Nekem tetszettek a fejezetek, jók a szövegek, szépek a képek” – mondta az egyelőre még csak negyedikes Rozi, aki szerint azzal sem volt baj, hogy a feladatokat megoldja önállóan. Viszont volt benne némi kétség, amikor a „Milyen belső tulajdonságokat tartotok fontosnak?” kérdésre kellett válaszolnia. Szinte biztos volt benne, hogy ez egy olyan feladat, amit minden osztálytársa máshogy oldana meg. Rozi is arra volt kíváncsi, vajon tudna-e erre a kérdésre rosszul válaszolni vagy olyat mondani, ami miatt esetleg nem kaphat jó jegyet.

Ezzel a kétséggel nem csak a gyerekek, de a pedagógusok is könnyen szembesülhetnek. Mert nincsenek adekvát válaszok, ha azt kell például elmondani: „Milyen érzelmekkel viszonyulsz az édesanyádhoz?” Az sem biztos, hogy a tanárok fel vannak készülve arra, az ilyenkor esetlegesen kibukó problémákat kezelni tudják. A tankönyv rengeteget foglalkozik a családon belüli kapcsolatokkal. A felvetések pedig időnként kínos meglepetéseket okozhatnak. „Nem szeretném, hogy a gyerekem az osztályában beszéljen arról, hogyan látja a családunkat. Nem mintha olyan szörnyű dolgok történnének nálunk, de azért mégsem kell kiteregetni a szennyest” – mondta Rozi anyukája, Anna, aki azt is sérelmezte, hogy a szülő-gyerek kapcsolatok taglalásakor sok esetben a negatív viszonyt hangsúlyozza a könyv. Például így: „A tizenéves gyerekek jó kapcsolatra vágynak a szüleikkel. Ennek ellenére tízéves kortól a gyerekek egyre többször konfliktusba keverednek velük… A szülők egyre kevesebb időt töltenek a gyermekeikkel, pedig erre nagy szükségük lenne… A szülőknek sokat kell dolgozniuk, hogy előteremtsék a család megélhetéséhez szükséges anyagi javakat.” És ez még semmi. „A szülők hajszolt életmódja mellett nem jut elegendő idő a gyermekekre. Ugyanakkor a televízióból, az internetről, az okostelefonokból felénk áramló (gyakran ellenőrizetlen) információk is haragot, agresszivitást válthatnak ki az emberekből. Gondoljunk csak azokra az emberekre, akik minden indok nélkül lövöldöznek iskolás gyerekekre.” Eltekintve a fogalmazási pongyolaságtól, meglehetősen sarkított következtetés a túlhajszolt szülőktől és a televíziótól eljutni az iskolai lövöldözésig. Egy tankönyvben.

Ami amúgy is előszeretettel teszi a problémákért felelőssé a médiát, az internetet, de még az okostelefonokat is. Elég meredek feltételezés eljutni onnan, hogy „a fogyasztói társadalom növeli a kisdiákokban és az ifjúságban az éntudatot” odáig, hogy „ez az önző viselkedés kialakulását segíti elő”. Mégis megtörténik mindez, egy rövid bekezdésen belül. Azért kínál a tankönyv alternatívát is: a Hitet, így, nagybetűvel. A Bevezető után kapunk egy szószedetet, amiben az erényeket listázzák. Ezek közül az első a hit, ami a definíció szerint: „Az a meggyőződés, amit nem tudunk bizonyítani, de a lélek erős támasza. A hit igazságát csak az látja meg, aki meg is akarja látni. A hit »az örök élet kezdete«.” Hogy mindez mit mond egy ötödikes gyereknek, azt mindenki döntse el maga. Hogy szükség van-e erre a tudásra, arról viszont már eltérnek a vélemények. „Azért választottam az erkölcstant, mert egyik felekezethez sem tartozunk, így ez tűnt a kisebbik rossznak. Így viszont, hogy látom, az erkölcstankönyv mekkora hangsúlyt helyez a vallásra, nem vagyok benne biztos, hogy minden a helyén lesz kezelve” – aggódott Anna, és talán nem ok nélkül. „A keresztény-keresztyén közösségek előnye, hogy részben ki zárják a fogyasztói társadalom számos káros hatását. […] A fiatalok érzik, hogy nincs rend és biztonság körülöttük a világban… Az egyház értéket, rendet, biztonságot nyújtó közösségeivel viszont kevesen keresik a kapcsolatot. A szekták és drogárusok kihasználják azt a lehetőséget, hogy a fiatalok társra, szórakozásra vágynak. A tizenéveseket olyan közösségekbe, olyan emberek közé csalják, akik rossz útra terelik őket.” Vagyis, aki nem akar drogárusok karmai közé kerülni, az küldje gyerekét templomba?

A „jó útra” tereléséért a pedagógusok lesznek felelősek. Akit mi a könyv átnézésére kértünk, a nevét ugyan nem vállalta, de a véleményét igen. Szerinte a könyv felépítése ugyan jó, az órákat is színesen, érdekesen lehet megtartani, ám előre fél attól, hogy egyes szituációkban hogyan fognak reagálni a gyerekek. „Nem tudom, mit felelhetnék, ha egy diák elmondja az órán, hogy miért gyűlöli a társait vagy egyes családtagjait. Vagy ha konfliktus alakul ki a gyerekek közt, mondjuk épp azért, mert megbeszéljük, ki milyen viszonyban van az osztály többi tagjával. Sebeket szakíthatunk fel, amiket nem biztos, hogy meg is tudunk gyógyítani. Sok bennem a kétség” – mesélte a tanárnő.

Fontos például beszélni a toleranciáról, a nyitottságról. De hogy jön ide Trianon? Hát így: „A magyarok vendégszeretők, barátságosak. Hiszen már Szent István királyunk is az idegenek szeretetére, tiszteletére, befogadására intette utódait, népét. Így ment ez ezer esztendőn át, míg a 20. század elején egy elvesztett háború és a sok befogadott nép szétbomlasztotta országunkat. Elvesztettük hazánk területének kétharmad részét. Ez volt Trianon. Népünk továbbra is nyitott és vendégszerető maradt, de a mély seb, amit Trianon ejtett rajtunk, máig nem gyógyult be.” Függetlenül attól, hogy egy ötödikes gyerek a történelemórán év végére jut el a honfoglalásig, vagyis mit sem tud még a világháborúról vagy Trianonról, a szöveg meglehetősen zavaros. Egyrészt tudjuk, hogy a magyar nép jelenleg egyáltalán nem nyitott és befogadó, sőt kutatások bizonyítják az ellenkezőjét. De ezért (is) Trianon lenne felelős? És jól értjük, akkor most éppen szét van bomlasztva az ország?

Szülő és pedagógus egyetért abban, hogy a legfontosabb kérdés az: okozhat-e konfliktust a gyerekben az otthonról hozott értékrend ütköztetése a tankönyvben olvasottakkal? Ki oldja fel ezeket a szorongásokat? A könyv elolvasása után Rozi édesanyja elbizonytalanodott. „Lehet, hogy hiba volt ezek alapján az erkölcstant választani? Mert az egész attól függ majd, milyen lesz a tanár, aki foglalkozik velük” – mondja. Hogy mi fog történni egy-egy erkölcstanórán, az szeptemberben kiderül. De Rozi szavai azért beszédesek: „Most nem tűnik annyira érdekesnek ez az erkölcstan.”

A cikkhez tartozó képek

Németh András Péter felvétele