szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Ha a magunkévá tesszük Bernd Storck szakvezető meccs előtti véleményét, mely szerint „az év mérkőzése” következik a magyar válogatott számára Feröeren, akkor rezignáltan kell…

Hegyi Iván | 2016. szeptember 11.

Vasárnap kezdődnek a 2018-as labdarúgó-világbajnokság európai selejtezői, és kedden már „az év mérkőzése” következik, legalábbis ezt mondta Bernd Storck szövetségi kapitány a…

Hegyi Iván | 2016. szeptember 4.

Az első osztályúnak nevezett labdarúgó-bajnokságban augusztus 21-én rendezték a hetedik fordulót. A nyolcadik kör szeptember 10-én következik. A „fiúk” túlnyomó többsége három…

Hegyi Iván | 2016. augusztus 28.

Hétközi fordulót rendeztek a labdarúgó NB I-ben; azt hinné az ember, annyi feladat vár a hazai futballistákra, hogy muszáj pörögni az olimpia alatt is. Csak hát az európai porondon már…

Hegyi Iván | 2016. augusztus 21.

Argentína gyászban van. Labdarúgó-válogatottja olyan régen nyert már felnőtt tornát, hogy legutóbb győztes együttesében még Diego Simeone, az Atletico Madrid jelenlegi trénere is…

Hegyi Iván | 2016. augusztus 14.

Olyan hamar vált „futballmagyarrá” Henning Berg, a Videoton edzője, amilyen gyorsasággal a magyar társaságokat kiselejtezték az európai labdarúgókupák előszezoni szakaszából.

Hegyi Iván | 2016. augusztus 7.

Magam nem tartoztam azok közé, akiket hallatlanul meglepett, hogy a bajnoki címet idehaza utcahosszal nyerő FTC-t a tiranai Partizani kiselejtezte az első számú európai labdarúgóklubtorna…

Hegyi Iván | 2016. július 31.

Ez már megint a szokásos blamázs; az erdőtüzek terjednek oly fékezhetetlenül, ahogyan a magyar csapatok égnek nyaranta a nemzetközi kupák kvalifikációs szakaszában. Az európai…

Hegyi Iván | 2016. július 24.

Hat nap telt el (a Vasárnapi Hírek július 16-i megjelenéséig) az Európa-bajnokság döntője óta, ennyi idő alatt természetesen nem múlt el a kontinenstorna emléke. Ám a vetélkedő…

Hegyi Iván | 2016. július 17.

Mondhat Gary Lineker bármit, már megint nem a németek nyernek.

Hegyi Iván | 2016. július 10.

Bármiképpen nézzük is, a magyar válogatott nemhogy ott van, de veretlen a labdarúgó Európa- bajnokságon. Alkalmanként tízezrével kísérik mámoros emberek, miközben az NB I. legutóbbi…

Hegyi Iván | 2016. június 26.

Lehetne labdarúgó-szakmai elemzésekbe bocsátkozni, miért győzte le a magyar válogatott az osztrák csapatot az Európa-bajnokság első fordulójában – nagyjából úgy, ahogyan a norvég…

Hegyi Iván | 2016. június 18.

Maholnap itt a labdarúgó Eb, negyvennégy esztendő után magyar részvétellel. Oly hosszúra nyúlt a kimaradás, hogy hovatovább értelmezni sem tudjuk, mit hova tegyünk.

Hegyi Iván | 2016. június 5.

Van abban valami szürreális, ha egy profi rendező filmet akar készíteni Peléről, és nem tud. Mert ennél a vállalásnál a csekély fantázia sem hátrány; itt aztán nincs más dolog, mint…

Hegyi Iván | 2016. május 29.

A Sevilla futballcsapatának tripla Európa Liga-győzelme modern kori tündérmese, a klub konjunktúrája pedig valóságos pénzügyi csoda.

Hegyi Iván | 2016. május 23.

Megint jőnek, kopogtatnak… Újfent változnak a futballszabályok, amelyek módosítását az utóbbi időkben előszeretettel szorgalmazzák, pedig a több mint sportág páratlan…

Hegyi Iván | 2016. május 16.

Olyan nagyon vidámak nem lehetünk az európai labdarúgás e heti történései miatt. Bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe a kontinens legerőszakosabb csapatainak egyike, az inkább a…

Hegyi Iván | 2016. május 8.

A magyar labdarúgó-bajnokságnak az előző harminckét fordulóban is sajátos bája volt, két okból.Egyrészt a színvonalból fakadóan, hiszen azt a roppant szerény minőséget, melyet a…

Hegyi Iván | 2016. április 30.