Ha minden jól alakul, hétfőn megérkezhetnek az első segélyszállítmányok a szíriai Madaya városába, amelyet a kormányerők hónapok óta ostromolnak. Bassár el-Aszad kormánya azután adott engedélyt arra, hogy az ENSZ Világélelmezési Programjának konvojai belépjenek a városba, miután borzalmas felvételeket hoztak nyilvánosságra a jogvédők éhező gyerekekről.

 
Ha minden jól alakul, hétfőn megérkezhetnek az első segélyszállítmányok a szíriai Madaya városába, amelyet a kormányerők hónapok óta ostromolnak

Az egyik felvételen például egy olyan vészesen lesoványodott kisfiú szerepel, aki már egy hete nem evett semmit, és arra a kérdésre, hogy mit enne szívesen, azt válaszolja, hogy „valami édességet”. A Nemzetközi Vöröskereszt október óta nem tud a városba ételt szállítani, mert a lázadók kezén lévő várost a kormányerők és libanoni síita szövetségesük, a Hezbollah teljesen körülzárták.

Az élelmiszerárak az egekbe szöktek Madayában: egy kiló gabona 70 ezer forintba kerül, míg egy 90 dekás bébitápszerért 85 ezer forintot kérnek el azok, akiknek még vannak készletei. Ezért a város lakóinak többsége a tél beállta előtt leveleket és füvet evett, illetve kutyákat és macskákat. Mostanra viszont sokaknak már csak a földevés jut. Az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet arról számolt be, hogy a kórházaikban eddig 23-an haltak meg alultápláltság miatt.

A helyzet más városokban és a falvakban is hasonló, a lázadók pontosan ugyanezt a gyakorlatot követik. A becslések szerint legalább 400 ezer ember él ostrommal körülzárt településeken. Ez nemcsak azzal jár, hogy nem jutnak élelmiszerhez és gyógyszerekhez, hanem például azzal is, hogy érzéstelenítés nélkül hajtanak végre rajtuk orvosi beavatkozásokat.

A helyzet diplomáciai szempontból is roppant érzékeny téma: orosz és amerikai közvetítők fáradozásának köszönhetően a lázadók és a kormány elvileg megegyeztek abban, hogy január 25-én tárgyalóasztalhoz ülnek. De hogy erre valóban hajlandóak lesznek-e, egyelőre nem tudni.

Címkék: Szíria

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!