A felejtés emlékei – Fotó/Modell 2, Magyar Képzőművészeti Egyetem

 
Fotó: Kósa Zoltán, MKE

Tudták, hogy Strobl Alajos, a nemzet szobrásza ifjúkorában dögös aktmodell volt? Többek közt az ő fotói alapján tanultak vázlatrajzokat és gipszmintákat készíteni az 1871-ben alapított Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde diákjai, akiknek képzésében már megjelent a fotográfia, az új médium felé nagy érdeklődéssel forduló tanáraiknak köszönhetően.

Az MKE másodszor nyitotta meg könyv- és levéltárát, hogy a művészileg-társadalmilag lehengerlően izgalmas századforduló, egyben saját története első fejezetét bemutassa. A százévesnél is idősebb, meglepően jó minőségű fotók közt akadnak hangulatos zsánerképek, melyeken a festő urak öltönyben-nyakkendőben, a művész hölgyek virágos kalapban, kis napernyőt tartva gyakorolják a plein air festészet vagy a modell utáni alakrajzolás fortélyait.

A kiállítás azonban nem csak a korabeli művészeket, de – a doktori iskola mai hallgatóinak témára reflektáló alkotásait is beleértve – a ma minket körülvevő világot is új perspektívába helyezi.

Például, már Székely Bertalan és Barabás Miklós is foglalkoztak azzal, hogyan lehet virtuális tereket (a mai kiterjesztett valóság és a 3D elődjét), illetve a mozgás illúzióját (a későbbi mozgóképet) létrehozni két, egymástól picit eltérő fénykép egymás mellé helyezésével. S éppen Arany János hetilapja, a Koszorú hasábjain folytattak aggódó vitát arról, vajon „az egyre elterjedtebb fényképelés nem fogja-e kiküszöbölni a szabad kézzel dolgozó művész ecsetjét?”.

Mi csak a szemünket forgatjuk a szelfitiszen, de már Strobl is készített „önmellszobrot”, s hagyta, hogy felesége, a család fotósa megörökítse alkotásai körében az Epreskertben – ami egyszerre volt műterem és az otthonuk – vagy az állatkertben, párduc- és oroszlánmintázás közben. Olyan intimitások ezek, amiket a fotográfia megjelenése előtt lehetőség sem volt megosztani, sem kimenteni a felejtés szivacsa elől. S ha tudták volna, hogy mi már a zsebünkben hordjuk a camera obscurát, bármikor bármit, még saját magunkat is folyamatosan archiválva-megosztva a világgal!

A kiállítás március 25-ig
látható

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!