Vissza

Viktoriánus pofonorkán

szerző: Bálint Orsolya

Nagy, sötét, és fárasztó árny szállt le a mozikra a Sherlock Holmes 2. – Árnyjáték képében. A Columbón folyton azért szundítottam el, mert az elején megmutatták a gyilkost. Guy Ritchie is rögtön kinyírta a poént, és még a potenciális romantikus szálat is Rachel McAdams személyében.

Ráadásul mivel Holmes halhatatlan hős, biztosak lehetünk benne, hogy mákszemnyi kockázatot sem vállal azzal, ha tetemre hívja a világ legveszélyesebb gonosztevőjét, vagy amúgy mátrixosan elébe ugrik egy ágyúgolyónak.

Ez a Holmes fejben sakkozik és karatézik, egyszerre csudadoktor, kaméleon és léha dzsigoló. Robert Downey Jr. személyében egy zsenit találtak a szerepre – akárcsak Johnny Depp volt Jack Sparrow kapitányként –, de a Dr. Watson szerepében sántikáló Jude Law már nem ugyanez a kaliber. A Holmes bátyját alakító Stephen Fry brit komikus az egyedüli, aki némi humort tudott lopni a történetbe, mely olyan száraz és poénmentes, mint az extrudált kenyér. Az ősellenség Moriarty professzor, Jared Harris igazi ripacs, a tejfölösképű Draco Malfoyból több gonoszságot kinéztünk a Harry Potter és a bölcsek kövében. Bár ez már nem az ő, hanem a forgatókönyvírók hibája, hogy a világot leigázó terve is kusza csacsiság.

Előbb még azt hinnénk, szupergonosz hatalomra tör, majd kiderül, csak pár vagonnyi kötszert akar horror áron eladni. Az én agyam súlyosan alulbarázdált a matematikához, de előbb fejtek meg egy hieroglifákkal írt szonettet, mint a prof démoni algoritmusait, melyek mentén egyszemélyes bűnbandaként behálózta a világot, a kínai ópiumkereskedelemtől a heilbronni hadiüzemig.

Nyűgösen fogadtam az újabb és újabb, terhes csavarokat a két órásra nyújtott pofontornádó közben. Ekkorra már elfogytak a pattogatott kukoricák, a nézőtéren elcsitult a rágcsálás és zacsicsörgés. Fásultan, némán ültük végig a filmet, mint egy termékbemutatót, melynek a végén senki sem vesz semmit. Pedig Downey Jr. és Law annyi balegyenest osztott ki, mint Bud Spencer és Terrence Hill ünnepnapokon. Aki szereti a spagetti westernek maníros műverekedéseit, talán még ezt értékelheti a filmben. No és Downey Jr. őrült, hiperaktív alakítását. Nem érthetek egyet a Chicago Tribune kritikusával, aki szerint a film kevésbé lett volna fárasztó, ha Adam Sandler egyszerre játssza Holmest és Watsont. Azt sem bánom, hogy videojátékot fabrikáltak egy irodalmi legendából és Marvel képregényhőst a történelem egyik legméltóságteljesebb viktoriánus detektívéből. Felőlem Angelina Jolie is játszhatja Miss Marple-t, csak a forgatókönyvet írassák olyanokkal, akik legalább egy filmet jegyeznek már, amiben nem a Ryan Reynolds, a képzelt szuperhős.

Ahogy Guy Ritchie művészetén nem segített a válás Madonnától, és talán végképp kétfilmes rendező marad (Blöff, illetve A ravasz, az agy, és két füstölgő puskacső), Downey Jr.-nak sem biztos, hogy jót tesz, ha a neje a producere és a menedzsere, és olyan filmekbe protezsálja be, amelyekre Andy Vajna huncut petákot sem adna, nem hogy százmillió dollárt.

(Forgalmazza az InterCom)

A cikkhez tartozó képek

Jude Law és Robert Downey Jr.