Andrés Iniesta alighanem 1996-ban, 12 évesen hozta élete legjobb döntését, amikor jelentkezett a La Masíába, a Barcelona utánpótlás-akadémiájára, ahol eleinte védekező középpályást próbáltak belőle faragni, ám még idejében rájöttek, mennyire jól lát a pályán. Az eredmény a jelenkor talán legjobb irányítója.
A különböző korosztályos csapatok végigjárása után 2002-ben mutatkozott be a katalánok felnőtt csapatában, ahol éveken át csak csereként számított rá Frank Rijkaard vezetőedző. Nem is csoda, hiszen a Barca középpályája már akkor is hemzsegett a sztároktól: Iniestának a nála négy évvel idősebb Xavival, Decóval és Ronaldinhóval kellett felvennie a versenyt. A válogatottban már a 2006-os vb-n is szerepelt, a 2008-as Eb-től kezdve pedig a nemzeti csapat alapembere és a tornák álomcsapatainak állandó szereplője lett. Közben a Barcelonához megérkezett Pep Guardiola, aki tökéletesen kidolgozta, hogyan fér meg egymás mellett Xavi és Iniesta – no meg Messi. Iniesta eddigi legjobb éve a 2010-es volt: a világbajnokságon három mérkőzésen választották a meccs emberének, két gólt szerzett, köztük a hollandok elleni finálé egyetlen találatát, a hosszabbításban. Sokan, köztük az általában jól informált olasz La Gazzetta dello Sport napilap, már biztosra vette, hogy ő kapja az Aranylabdát, ám az végül szoros versenyben, kis különbséggel Lionel Messié lett. A mostani Eb-n egyelőre nem lőtt gólt, de a szakportálok többségénél így is az ő átlagosztályzatai a legmagasabbak a mezőnyben. A mindig sportszerű és szerény játékos becenevei több mint beszédesek: az Illuzionista (hiszen, mint mondják, bárhol feltűnhet a pályán), illetve egyszerűen csak az Agy. „Nincs a játékában semmi erőlködés, szinte meg sem izzad. Olyan, mint Federer” – mondta róla Vicente del Bosque spanyol szövetségi kapitány, márpedig sportoló manapság ennél nagyobb bókot keveset kaphat.
A történelem a spanyolok ellen
Nem mindennapi tettre készülnek vasárnap este a spanyolok, az Európa-bajnokságok (kezdetben Európai Nemzetek Kupája) történetében ugyanis egyetlen válogatottnak sem sikerült még megvédenie a címét. Legközelebb 1964-ben a Szovjetunió és 1976-ban a NSZK csapatai voltak, ám mindkét gárda elbukott a fináléban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!