Tizenhat versenyző képviseli színeinket a csütörtökön Montpellier-ben kezdődő cselgáncs Európa-bajnokságon. Pánczél Gábor, a Judo Szövetség szakmai alelnöke a Vasárnapi Híreknek elmondta: az eddigi kontinensviadalokon 16 aranyérmet nyertünk, és a mostani csapatban is vannak korábbi Európa-bajnokok (Joó Abigél és Ungvári Miklós).

 
Csernoviczki Éva - MTI-fotó, Kovács Tamás

A tavalyi budapesti Eb aranyérmese, Csernoviczki Éva címvédőként utazik Franciaországba. A csapat tagja többek között Bor Barna, a hölgyeknél Karakas Hedvig és Gercsák Szabina, aki várhatóan az Eb legfiatalabb résztvevője lesz. A 2013-as Európa-bajnokságot egy arany-, valamint Joó Abigél és Bor Barna révén két bronzéremmel zártuk, az alelnök most két érmet és pontszerző helyeket remél.

Ahogy a birkózásban, a cselgáncsban is változtak a szabályok annak érdekében, hogy a sportág gyorsabb és látványosabb legyen, így az Európa-bajnokság színvonalas, jó küzdelmeket ígér.

Csernoviczki: Ne lépj ki!

Az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok Csernoviczki Éva elmondta lapunknak, hogy a már ismert ellenfelei közül többen nem lesznek ott, viszont nagyon sok fiatal versenyző áll majd rajthoz. A szabálymódosítások miatt nem sokat kellett változtatni a stílusán, de a szőnyegszéli helyzetekre jobban oda kell figyelnie, hogy ne lépjen ki.

A tavalyi, budapesti Európa-bajnokságon látott szereplés megismétlése a magyar cselgáncsozók célja a csütörtöktől vasárnapig tartó montpellier-i Eb-n.
"Budapesten egy arany- és két bronzérmünk volt, három dobogós hely most is a minimális célkitűzés, de ebből akár öt is lehet, közte több arannyal" - nyilatkozta az MTI-nek Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke. "Igazából most zajlik le a londoni olimpia utáni generációváltás, ezért a meglepetések Eb-je is lehet Franciaországban." (MTI)

Címkék: sport, küzdősport

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!