Ki nevet a végén?

Vagyis az unió irányítói nem veszik komolyan a parlamentjük kétharmados többséggel megszavazott határozatát. Ez eddig nem derült ki sem kormányfőnk, sem udvari médiájának tíz napja tartó háborgásából, és ennek tükrében érthetetlen a drága pénzen elkezdett hirdetési kampány is, amely a minket zsaroló „bevándorláspárti többség” ellenében mozgósítaná az embereket. De fogadjuk el: csak vicceltek a politikusok és publicisták, akik legazemberezték a jelentéstevőt és lehazaárulózták a megszavazó ellenzékieket, valójában nincs mitől félni, ha egyszer az uniós csúcson kacagnak a történteken. S milyen jó lett volna látni fotót arról, amint Putyin és vendége nevetve beszélnek róla.

Tartok azonban tőle, hogy ha valaki, éppen Orbán nem kacarászik az unió fennállása óta első ilyen megbélyegzésen. Utóvégre pontosan tudhatja, hogy – ellentétben pártja reményeivel – ezt nem hajítják a fiókba a Tavares-jelentés mellé: hiszen éppen azért kerítettek rá sort, mert annak nem volt foganatja, kormánya rendíthetetlenül folytatta a liberális jogállam leépítését. Hogyne, védelmezői továbbra is akadnak, bár egyre inkább csak a szélsőjobbon, és fogyatkozóban a Néppártban. S a nehéz döntésektől szakmai ártalomként ódzkodó politikai vezetők szívesen halogatnak, de legalábbis húzzák az időt. Ürügyük erre persze most is lesz, lévén járatlan az út egy tagállam móresre tanításához, s a migráció kérdése okkal forró kása, Orbán és társai nem véletlenül tálalták fel, a világért sem engedve hűteni, tehát értelmes megoldást találni rá. Bolondok lennének eldobni fő fegyverüket. Ámde éppen ezért lesz az „Orbán-kérdés” – és az általa jósolt szélsőjobboldali előretörés – a tavaszi európai parlamenti kampány egyik kulcskérdése: meddig tűrhetők és főleg finanszírozhatók az unió alapértékeit semmibe vevők? A másfajta uniót hirdetők? Majd eldől, hogy ez mennyire hatásos fegyver a mai többség önvédelmében.

A néppártiak hamleti dilemmája arra vall, hogy nem hatástalan. Orbán harciaskodása naponta cáfol rá a kordában tartása előnyeit hangoztatókra. Viszont – a parlamenti vita is jelezte – harciasabbá teszi a normaszegést és korrupciót számon kérni követelőket is. S tavaszig több csata kimenetele is befolyásolja majd a nacionalista-unionista erők háborúját. Leginkább a Brexit alakulása lehet perdöntő, ha a brit belpolitikában a visszafordítás, vagyis a bennmaradás tábora mégis teret nyerne és új népszavazást, ellenkező eredménnyel. A német vagy olasz (és persze más) belpolitikai erővonalak módosulása szintén nagy hatással lehetne. De még az amerikai időközi választások és az elnök elleni eljárás kimenetele is, ahogyan – a másik irányban – két éve is.

S Orbán feltűnően sokadik randevúja – az európai szélsőjobbot pénzelő – Putyinnal szintén tényező lehet. Ő ugyan Moszkvában arról beszélt, hogy érdekünk az egyaránt jó viszony Kelettel és Nyugattal, (ahová mintha egyelőre tartoznánk), ám éppen a saját médiája utal különös elbillenésre. Lámpával sem lehet találni abban Kelet-bíráló saját véleményt, s annál többször a régi idők propagandájára rápirító Nyugat-ócsárlást. S mikor olvasott be a Kreml urának valamelyik kedvenc szószólója, aki pedig kéjjel – és mind komikusabb teóriákkal – szidalmazza a berlini kancellár asszonyt? Vajon az elemzők rebesgette Merkel (Macron)–Orbán párharcban ez lenne a nyerő lap? Vagy csak tökfilkó, s az aduász náluk?

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!