Augusztus 4-én kísértük utolsó útjára a Farkasréti temetőben a 95.
évében elhunyt barátunkat, tanárunkat, dr. Serák Mihályt, aki több
évtizeden át a Magyar Sí Szövetség elnöke volt. A szertartás a római
katolikus egyház liturgiája szerint zajlott.
Sokan voltunk a búcsúztatón, bizony mindannyian túl a 70-en. A gyászolók között ott voltunk néhányan, akiknek osztályfőnöke volt a Magyar Posta Műszerész Tanonciskolájában (ma Puskás Tivadar Hírközlési Technikum) Kedves, öreg osztályfőnökünk – magas kora ellenére – évenként megtartott összejövetelünkön mindig megtisztelt bennünket személyes jelenlétével. A legutóbbi találkozón már csak levélben köszöntött bennünket.
Gondolatainkba merülve, emlékeink között bolyongva hallgattuk a gyászszertartást, és kísértük hamvait végső nyughelyére. A szertartás végén ért bennünket a temetést celebráló atya váratlan megnyilatkozása. Bejelentette: A gyászmise az elhunyt lelki üdvéért 14.30-kor lesz a temetővel szembeni templomban. Egyben felhívja a gyászoló hozzátartozókat, hogy szertartás költségét a mise után a plébánián rendezzék.
Az utóbbi időben sajnos sok temetésen voltam, ahol különböző egyházak szertartásának megfelelően tartották a búcsúztatót. Volt, ahol polgári temetés volt. De egyik helyen sem hangzott el ilyen szemérmetlen felhívás a gyászoló család felé a temetésen megjelentek előtt. Nagyon megdöbbentett ez a megnyilatkozás. Ennyire elanyagiasodott az egyház, vagy annak egy képviselője?
Másnap felhívtam az özvegyet, aki sírva mondta el, hogy nem elég, hogy elvesztette férjét, még így meg is alázták. Elmondta, hogy minden költséget rendezett a temetést szervező irodával. Tőlük kért segítséget: hol tarthatnák meg a temetés utáni gyászszertartást. Ők ajánlották neki, hogy a temetővel szembeni plébánián intézze el. Annak rendje és módja szerint a plébánián kifizette a templom bérletét, erről kapott elismervényt. Egyet nem tudott rendezni: a szertartást celebráló atya honoráriumát, mert nem tudták megmondani, ki fogja temetni. Tehát egyedül ezt nem rendezte, és ezért figyelmeztették mindenki előtt kötelezettségére.
A mise végén az özvegy kifizette az ötezer forintot, és szóvá tette, miért hozta őt a pap mindenki előtt ilyen kellemetlen helyzetbe. Várta, hogy talán az atya elnézést kér helytelen viselkedéséért, de más választ kapott. Ő – mármint az atya – semmi kivetni valót nem lát abban, amit mondott, máskor is ezt szokta tenni.
Nem szeretném, ha ez az atya beszélne nekem a felebaráti szeretetről. Bibliai olvasmányaim közül az az epizód jutott eszembe, amikor Krisztus kiűzte a kufárokat a templomból.
Varga István, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!