Ami nincs odaragasztva, azt ellopják

Dühösen, ám jó szokásához híven sztorizva adja elő a történetét karikaturistánk, Krenner István: – Képzeljétek, az olvasók hívtak, hogy egy hazai borforgalmazó az én lekoppintott figuráimmal a címkén árulja a piát a dunántúli hotelektől a zöldségesboltokig sokfelé. Az egyik borán, amit 2500 forintért adnak, két céda látható, a másik flaskáján két kalapozó nyugdíjas – mind az én szülöttem. A karikatúrák eredetije a Vasárnapi Hírekben jelent meg. Nem szólt a borkereskedő, egyszerűen kimásolta vagy kimásoltatta a rajzokból az alakokat, s rátette az italoscímkékre. Ráadásul az egyik bor fantázianeve „Kurvák vére”… Nem elég, hogy lenyúlják a rajzaimat, de ráadásul ilyen olcsó viccet csinálnak belőlük! És egy Arany Ceruza-díjassal, a Magyar Képzőművész Szövetség és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége tagjával, aki tényleg a karikatúráiból és az erdetiségéből él, ezt ma meg lehet tenni… Legalább a szignómat feltüntethették volna! De akkor se lennék elégedett; ezek igazi karikatúrák, a figurák körül környezettel, képaláírással, a személyes humorom „üzenetével”. Próbáltam telefonon szót érteni a borforgalmazóval, ám hiába kértem, hogy azonnal szüntesse be a borai árusítását a figuráimmal. Még azt sem ismerte el, hogy plagizáltak. Nem ez volt az első eset. Szerepelt lekoppintott rajzom már fitneszszalon hirdetésében, esküvői meghívón, rejtvényújságban, repülőgép-reklámban, de még egy német díszhaltápszergyártóéban is…
Mennyire gyakori Magyarországon a plágium? És a szellemi termékek közül mi mindent lopnak?
Dr. Szinger András, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület főigazgatója kifejti: – Az Artisjus a Szerzői Jogvédő Hivatal, illetve előtte az 1907-től működő művészi önszerveződés, a Mars Szövetkezet jogutódaként a zeneszerzők, szövegírók, és kisebb mértékben az írók és költők szerzői jogainak érvényesítésével foglalkozik. Az egyesületünknek körülbelül 1700 tagja van, de nemcsak ennyi alkotó és művész jogait kezeljük. Ugyanis ha egyenként, egyedileg nem lehet a művek felhasználását jogossá tenni, akkor az Artisjus ad engedélyt például az irodalmi részletek, zeneművek televíziós és rádiósugárzására, zenei alkotások esetén a hangfelvételek kiadására, a művek nyilvános gépzenei, valamint koncert előadására és internetes felhasználására. Magyarán: érvényt szerzünk a művészek által létrehozott alkotásokhoz kötődő anyagi jogoknak. Plágiummal viszont egyáltalán nem foglalkozunk. Abban az esetben, ha valaki saját műként állítja be mások alkotásait, vagy ha nem tünteti fel a művész nevét, mindig a szerzőt magát illeti meg a fellépés joga; neki is kell pert indítania. S nem hiszem, hogy bárkinek – kivéve talán az efféle ügyekben eljáró hatóságokat, a bíróságokat – lenne pontos információja arról, mennyi is a plágium Magyarországon.
Nos, a hatóság – esetünkben az ügyészség – informatikai rendszere tartalmaz ilyen adatokat. Meg is kaptuk tőlük az elmúlt öt évieket.
Az évi 20-30 ezer bűncselekmény sok, ám ami „látszik” csak a jéghegynek egy része lehet. Legalábbis ezt sejtetik az ismert ügyvéd, Strasser Tibor szavai: – Ami nincs odaragasztva, azt ellopják. A leggyakoribb, hogy logókat, márkajelzéseket hamisítanak, lemezeket másolnak, de a grafikáktól a dallamokig, az irodalmi szövegektől a tudományosakig szinte bármi lehet plágium tárgya, amit más alkotott. Emlékezetes, amikor a Padlás és a Dr. Herz szerzői vitatkoztak arról, melyikük is merített jobban a másik a témájából… Talán az egyetlen kivétel maga az ötlet, mert azt nem lehet levédetni, hisz’ nem szabadalom, nem műalkotás, nem irodalmi vagy zenemű. Ebből is adódik sok jogvita, hogy ugyanis mennyiben volt az ötlet saját és mennyiben a másé. A zenék, szövegek esetében is viták lehetnek abból, hogy amennyit „idéznek”, az már jogsértő-e vagy még nem. Néhány taktus, egy-egy mondat még belefér… Klasszikus esete a vitás helyzetnek a Bolyai-Lobacsevszkij-féle geometria, amit ketten találtak ki egymástól függetlenül, egyidőben – s ma mindkettejük nevét viseli. Ami pedig a védett szellemi termékeket illeti: ha ezeket lopják el, az nem is feltétlenül jut a kiötlőjük, az alkotójuk vagy a jogutódok tudomására; így azután ezekből gyakran semmiféle ügy sem keletkezik. S ha kiderül is – bár minálunk a sértettek inkább bírósághoz fordulnak, a jogsértők pedig inkább nem fizetnének – az érintettek végül nem feltétlenül mennek mindig perre. A sérelem sokszor anyagiakkal orvosolható; ha győz a józan ész, a felek megegyeznek peren kívül. Ilyen ügyekben, ha egy mód van rá, erre ösztökélem én is őket, mert ez nem baj, legföljebb nem növeli az eset a számokat a bűnügyi és a polgári peres statisztikában. Sokkal nagyobb gond viszont, ha túl sokan hiszik, hogy a mindenki által hozzáférhető Internetről szabadon bármit levehetnek és ingyen azt tehetnek vele, amit csak akarnak. Ebből – és a szerző hozzájárulása nélküli internetes közlésből is – egyre több jogvita keletkezhet majd.
Az internet valóban kedvez annak, aki mások szövegeit akarja lemásolni. De már meg is nehezíti a dolgát: a világhálón könnyen rálelünk a kopi.sztaki.hu címen az ingyenes magyar plágiumkereső programra. Még tesztelhetjük is, ha beírunk egy-két Petőfi-versszakot; a rendszer „már párszor tíz szavas egyezést is képes kijelezni”. A KOPI Online Plágiumkereső és Információs Portál – írják – elsődlegesen plágiumok felderítésésre és dokumentumok másolásának védelmére jött létre… A plágiumok leginkább az oktatás területén terjednek… kiemelten a felsőoktatásban, ahol egyre nagyobb számban jelennek meg a digitális forrásokból összeállított (összeollózott) dolgozatok, diplomamunkák, cikkek, publikációk – áll a honlapon.
– Nem tudok számot mondani, de még arányt sem, hogy mennyire gyakori, ha valamelyik hallgató a dolgozata, vagy nagy ritkán még a szakdolgozata írásakor is másoktól vesz át az interneten „talált” szövegeket. Erről ugyanis nem készül statisztika, felmérés – mondja Pukánszky Béla, a Szegedi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese. Akinek azért van tapasztalata, s nemcsak a kollégáitól, hiszen a Gyógypedagógus-képző Intézet vezetőjeként ő maga is oktat. – Szilárd a meggyőződésem, hogy az egyetemi képzésbe belépő hallgatókat meg kell tanítani a publikálás szabályaira, etikai normáira, mert a zömük úgy kerül be a felsőoktatásba, hogy nem okoz neki lelkifurdalást idézőjel nélkül idézni gondolatokat másoktól, és nem hivatkozni a forrásra. Ez azonban oktatható és oktatni is kell, mert az internet szinte kínálja a lehetőséget a – nevezzük nevén – egyre könnyebb és egyre gyakoribb lopásra. A szakdolgozatot írók témavezetőinek az egyik fő felelőssége, hogy ellenőrizzék, hogy bekerült-e a készülő dolgozatba az internetről letöltött szöveg. Ha igen, az látszik; a hallgató stiláris szintjétől olykor szembeötlően eltér, kirívó egy magasröptű eszmefuttatás. Megesett nagy ritkán, talán egy évfolyamon egy-két embernél, hogy erre menet közben fény derült. Akkor sűrű bocsánatkérések következtek és persze a kész dolgozatban már nyoma sem volt a plágiumnak. Az én diákjaim közül ilyesmiért még senki nem „repült” az egyetemről.
Másutt is előfordul hasonló. A Promenad.hu internetes portál szerint a Kaposvári Egyetem plágium miatt idén három diákkal is visszavonatta a diplomadolgozataikat, s újra meg kell írniuk, így csak januárban mehetnek államvizsgázni.

(vasvári)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!