szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Már hallom is, hazaáruló vagyok, hogy egy olyan fontos kérdésről, mint a gránitszilárdságú hetedik módosítása, ilyen alpári módon beszélek. Pedig ez az egész, a kamu…

Sándor Zsuzsa | 2016. november 13.

Nem fogadta el az Országgyűlés a miniszterelnök által, a kvótanépszavazás nyomán benyújtott alaptörvény-módosítást.

VHO | 2016. november 8.

Nem fogadta el az Országgyűlés a miniszterelnök által, a kvótanépszavazás nyomán benyújtott alaptörvény-módosítást.

VHO | 2016. november 8.

Ezt ígérte nekünk Trócsányi László, igazságügyi miniszter, egyetemi professzor. Ide vezet az, ha valaki szakmai tisztességét adja fel azért, hogy egy (fél)diktatúra miniszteri…

Sándor Zsuzsa | 2016. október 9.

Megint egy népszavazásra tette fel legitimitását az Orbán-rezsim - Az Alaptörvény csúnya csapdát állít a referendumot erőltető hatalomnak - Az országgyűlési választásokon az…

Munkatársunktól | 2016. június 6.

Itt a magyar, hol a választópolgár? Ki tudja-e kerülni a Fidesz a saját Alaptörvénye csapdáját?
 
Az élettársi kapcsolatban élőket, az özvegyeket, a gyereküket egyedül nevelőket és a meleg párokat sem tekinti családnak Orbán Viktor. A miniszterelnök az anyák napján tett…

Krausz Viktória | 2016. május 9.

Csak a család
 
Öt százalékkal kellene többet fizetniük a munkavállalóknak és a munkáltatóknak, hogy hosszú távon fenntartható legyen a nyugellátás.

Trencséni Dávid | 2016. március 28.

Így roskad be a nyugdíj
 
A jog a politika szolgálólánya – tartja a mondás. Az azonban közel sem mindegy, hogy milyen szolgálatokra kényszeríti a politika ezt a „lányt”.

Sándor Zsuzsa | 2016. március 13.

Jogászszemmel: Szolgálólány
 
Áder János államfő vétója után a fideszes tagokkal feldúsított Alkotmánybíróságon múlik: elveszik-e mintegy 260 milliárd forintnyi jegybanki nyereség „közpénzjellege”. Ha ez a…

Trencséni Dávid | 2016. március 13.

Demokratikus a rendszer, csak éppen nem alkotmányos.
- Kétarcú hatalmat épít a Fidesz, és ebbe a kopaszok is beleférnek, jogon kívüli eszközként.
- Inkább szovjetek vagyunk, mint…

Nagy B. György | 2016. február 28.

Hasmenésben a demokrácia
 
Terror bemondásra - Hiteles információk vannak arról, hogy terrorcselekményeket terveznek magyar emberek ellen – ezt a döbbenetes bejelentést tette pénteki rádióinterjújában Orbán…

VH ajánló | 2016. február 6.

Terror bemondásra, a mikrofon ezt is elbírja: Orbán péntek reggel bemutatót tartott
 
Nekiment a terrorvészhelyzetnek (és az annak megágyazó alkotmánymódosításnak) a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). A szervezet szerint egyrészt pontos…

Nagy B. György, Szűcs Ágnes | 2016. január 31.

Kormányvészhelyzet
 
Tanulságos dolog az összeesküvés-elméletek tanulmányozása, egész pontos képet adnak egy ország lelki állapotáról. A héten például sokaknak lett meggyőződése, hogy ez a taxis…

Gál J. Zoltán | 2016. január 24.

Újabb rendszerellenes tüntetést szervez vasárnap délutánra, a Kossuth térre Bokros Lajos pártja, a Modern Magyarországért Mozgalom.

Munkatársunktól | 2016. január 24.

Újabb rendszerellenes tüntetést szervez vasárnap délutánra, a Kossuth térre Bokros Lajos pártja, a Modern Magyarországért Mozgalom.

Munkatársunktól | 2016. január 24.

Semmi szükség rá, de legalább nagyon veszélyes. A kormány saját hatáskörébe vonná a terrorveszély esetén életbe léptethető korlátozások bevezetését, kezdve a kijárási tilalmon,…

Krausz Viktória | 2016. január 24.

Alkotmányba foglalt önkény - a kormány egyre többet enged meg magának
 
A menekültkérdés megoldásában „mindenféleképpen szükség van a honvédség bevetésére” – jelentette ki szerdai rendkívüli sajtótájékoztatóján Németh Szilárd. Hogy pontosan mi…

Kövesdi Péter | 2015. augusztus 30.

Katonákért kiáltozó politikusok - Kommunikációs szükségállapot
 
Indokolatlannak, aggályosnak és alkotmányellenesnek tartják jogvédők a kormány legújabb adatkezelési javaslatát. A tervezet a teljes magyar lakosság arcképének nyilvántartását és…

F. Szabó Kata | 2015. augusztus 30.

A kormányzati portálon böngészve vették észre a javaslatot - A Nagy Testvér figyel
 
Mindenkit megfigyel majd az állami Nagy Testvér.

VH ajánló | 2015. augusztus 29.

Szabadon turkálhatnának - az is érdekli őket, mit nézünk az interneten
 
Egyedülálló eset történt nyár elején az ELTE doktoravatásán. Egy fiatal nő, Kende Judit szociálpszichológus nem volt hajlandó felesküdni az Alaptörvényre, ezért nem kapta meg a…

Kertész Anna | 2015. július 27.

Mint az első éjszaka joga
  •  01
  •  02
  • 1 / 2 oldal (összesen 25 cikk)
  •