szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Kampányarcból jelölt lehet – Programbemutató ülés, ahol Kunhalmi Ágnes debütál az MSZP kampányarcaként – ez a hivatalos tematikája a szocialista választmánynak szombaton. Hogy a…

Munkatársunktól | 2017. december 9.

Program és más majdnem semmi
 

Közös miniszterelnök-jelölt még lehet (ha lesz legalább két olyan párt, amely ezt támogatja), de az Együtt–Párbeszéd listáját már nem Karácsony Gergely vezeti. Ennyi legalább már…

Kövesdi Péter | 2017. december 9.

Egy kapcsolat vége
 

Programbemutató ülés, ahol Kunhalmi Ágnes debütál az MSZP kampányarcaként – ez a hivatalos tematikája a szocialista választmánynak szombaton. Hogy a kampányarc titulus mit takar, arról…

VH ajánló | 2017. december 9.

Kampányarcból jelölt lehet
 

Igaz, hogy a debreceni egyetemi rendezvényen angol nyelven terjednek az innovatív ötletek és gondolatok, azért akit érdekelnek a különféle életterületek technológiai újításai, ne…

VH ajánló | 2017. december 8.

TEDxDebrecenUniversity. - KIMOZDULUNK, december 10-én
 

A világon a leghasznavehetetlenebb dolgokat tervezi meg Katerina Kamprani görög dizájner Kellemetlen (Uncomfortable) névre keresztelt mókás kollekciójában.

B. O. | 2017. december 8.

Haszontalan dizájn
 

Arannyal bevont pókfonálból készülhet a jövő hallókészüléke.

B. O. | 2017. december 8.

Arannyal bevont pókfonálból készülhet a jövő hallókészüléke.

B. O. | 2017. december 8.

 

Jobb lesz az emésztése és erősebb az immunrendszere azoknak a gyerekeknek, akiket csecsemőkorukban gyakran ringatnak – ezt igazolták kanadai orvosok száz újszülöttel végzett…

B. O. | 2017. december 8.

Jobb lesz az emésztése és erősebb az immunrendszere azoknak a gyerekeknek, akiket csecsemőkorukban gyakran ringatnak – ezt igazolták kanadai orvosok száz újszülöttel végzett…

B. O. | 2017. december 8.

 

A mainál ezerszer gyorsabb lehet az internet egy „új” csodaásvány, a perovszkit segítségével.

B. O. | 2017. december 8.

A mainál ezerszer gyorsabb lehet az internet egy „új” csodaásvány, a perovszkit segítségével.

B. O. | 2017. december 8.

 

-

B. O. | 2017. december 8.

-

B. O. | 2017. december 8.

 

Míg mások a bárányfelhőkben vagy a tintapacákban fedeznek fel alakokat, Peter Adams-Shawn ausztráliai drónfotós az óceán hullámaiban lát meg felülnézetből arcokat, állatokat vagy…

B. O. | 2017. december 8.

Hullámképek
 

Harry herceg és Meghan Markle hivatalosan is bejelentették eljegyzésüket, amit egy felbecsülhetetlen értékű gyűrűvel pecsételtek meg: Harry herceg maga tervezte jegyesének, részben Diana…

B. O. | 2017. december 8.

Újabb királyi esküvő közeleg - A nász történelmi jelentősége lázba hozta a brit médiát
 

Tom Hanks imádja a kispolszkikat – a színész még az Inferno forgatása alatt, a budapesti belvárosban sétálgatva szeretett bele a „szocialista Fiatba”.

B. O. | 2017. december 8.

Kispolszki-szerelem
 

Persze Kecskemét is kiállítja nyalka verbunkját, és abban a városban épült a Cifrapalota meg a Szórakaténusz, valamint a Magyar Fotográfiai Múzeum, de azt már kevesebben tudják, hogy…

-EB | 2017. december 8.

Persze Kecskemét is kiállítja nyalka verbunkját, és abban a városban épült a Cifrapalota meg a Szórakaténusz, valamint a Magyar Fotográfiai Múzeum, de azt már kevesebben tudják, hogy…

-EB | 2017. december 8.

 

Valójában a „faluban” volna a helyes rovatcím, hiszen Mosonszentmiklós, ahol az ország egyetlen „Mikulás”-szobra áll, község Győr-Moson-Sopron megyében. No, ne valamiféle talpig…

Csejtei Orsolya | 2017. december 8.

Városban - Fittyet hánynak a szentségre
 

KIMOZDULUNK - Nekem Való Világ. - Pontosabban, ami Gáti György fotóstól való, az mindenkinek való.

VH ajánló | 2017. december 8.

Nekem Való Világ - december 22-ig
 

Slow karácsony, azaz ha lelassulunk, az ingerdömping és a vásárlási láz ellenére is lehet az ünnepi készülődés meghitt és élvezetes.

VH ajánló | 2017. december 8.

EZT LÁTNI KELL! Slow karácsony, december 8-tól
 

Olvasóink levelei a Vasárnapi Hírek december másodikai számában.

Olvasói levél | 2017. december 8.

Olvasóink levelei a Vasárnapi Hírek december másodikai számában.

Olvasói levél | 2017. december 8.

 

- Nagy árat fizet Zimbabwe, hogy békés úton szabadulhasson meg diktátorától
- Mugabe „kollégáinak” vége legtöbbször hasonlóan gyalázatos volt, mint karrierjük
- Kivégzés,…

Bártfai Gergely | 2017. december 8.

Diktátorok alkonya