Ki véd meg? –
Magyarországon évente legalább 50 nő veszti életét családon belüli erőszak következtében, több százezren pedig rettegésben élik mindennapjaikat. A kormány mégsem…
Turisták ezrei hagyhatták el Bali szigetét, miután a hatóságok újra megnyitották az Agung vulkán kitörése miatt lezárt repülőteret. A szél elfújta a sötét hamufelhőt az indonéziai…
Kevesebb idő telik el két világrengető vulkanikus szuperkitörés között, mint eddig gondolták, állapították meg a Bristoli Egyetem kutatói százezer év geológiai adatait elemezve.
Munkatársunktól | 2017. december 8.
Kevesebb idő telik el két világrengető vulkanikus szuperkitörés között, mint eddig gondolták, állapították meg a Bristoli Egyetem kutatói százezer év geológiai adatait elemezve.
Csaknem négy évtizednek kellett eltelnie, hogy Csehországban is kiadják Milan Kundera nagy sikerű regényét, A nevetés és felejtés könyvét. Ez a világhírű író utolsó jelentős…
Hiába követelik a fegyvertartás korlátozását az utóbbi hetek tömegmészárlásai után az Egyesült Államokban. A fegyverlobbi befolyásos szervezete, a Nemzeti Fegyverszövetség (NRA)…
Több tízmillió forint mögé rejtene törvénysértéseket a külügy: a külképviseletek ugyanis számos alkalommal nem a jogszabályokat betartva szerződtek külföldi cégekkel. A jövőben…
Egyre élesebb szócsata bontakozik ki Orbán Viktor és Soros György között. A miniszterelnök a szokásos pénteki interjújában, a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, a múlt héten…
18 milliárd forintnyi drogpénzt moshatott tisztára egy nemzetközi bűnszervezet Magyarországon, a Fővárosi Ügyészség közleménye szerint összesen 36 emberrel szemben emeltek vádat.
Munkatársunktól | 2017. december 4.
18 milliárd forintnyi drogpénzt moshatott tisztára egy nemzetközi bűnszervezet Magyarországon, a Fővárosi Ügyészség közleménye szerint összesen 36 emberrel szemben emeltek vádat.
Ezzel a mondattal utalt Szatmári Andras arra, hogy utoljára 1990-ben volt magyar egyéni világbajnokunk kardvivásban, Nébald György személyében. A sikeres fiatal kardozóval beszélgettunk,…
Újabb botrány rendítette meg Japán ősi küzdősportját, a szumót. Az egyik legismertebb bajnok kénytelen visszavonulni a versenyzéstől, mert egy éjszakai bárban megvert egy fiatal…