A hétszeres világbajnok Michael Schumacher először mutatta meg, hogy nem
felejtett el vezetni, hiszen a hatodik helyről rajtolhat a Spanyol
Nagydíjon, és az idei sorozaton első ízben…
2010. május 9.

– Összetettek a határon túli magyarsággal kapcsolatos kérdések – mondta a VH-nak Markó Béla, ezért egyetért azzal, hogy a nemzetpolitika az új kormányzati szerkezetben nem a…

Rettenetesen sajnálom, ami történt, és nagyon szégyellem magam - mondta Stohl András, a hajnalban Fót közelében közúti balesetet okozó színész-műsorvezető szombaton késő délután…

Ma példátlanul nagyszabású díszszemlével ünneplik Moszkvában – több tucat külföldi kormányfő jelenlétében – a Győzelem Napja 65. évfordulóját. Obama amerikai elnök az…

Volt egyszer, hol nem volt egy „permanens forradalom”, és van permanens
kampány is: a jobboldal vetélkedője a szélsőjobbal újabb ráerősítésekkel
tart tovább.

XVI. Benedek pápa szombaton elfogadta lemondását, miután felmerült a
gyanúja annak, hogy a német főpap szexuális visszaélést követett el
gyermekekkel szemben.

Különböző színű festékanyagok és tisztítatlan szennyvíz helyett ma már
pisztrángok úsznak Szombathely és Miskolc patakjaiban, a Gyöngyösben és a
Szinvában. De szinte minden más…

Pánikbetegek és gyenge idegzetűek ne nézzék meg a legújabb Cormac McCarthy-regény-adaptációt. Utána még napokig szorítást éreztem a mellkasomban, ha eszembe jutott a talán nem is olyan…

A görögök olyan szociális és jóléti rendszert építettek ki, benne a 13. és 14. havi bérrel és nyugdíjjal, amely gyakorlatilag nem tartható, s ez nagy tanulságul szolgálhat nekünk is…

Nincs rémisztőbb a politikában és kivált egy kormányzat számára, mint
belezuhanni a „szavahihetőségi szakadékba”, amely kifejezést először a
New York Herald Tribune…

Elég egyetlen mondattöredéket kiemelni a sok szövegből, hogy legalább
halvány fogalmunk legyen arról, mire készülhet a politikai elit a
kétharmados felhatalmazással. Arról beszélt a…

Egy dolog, amit már említettem a tévében: valaki azt kérdezte tőlem némi
éllel a hangjában, hogy mi lehet az oka annak, hogy amikor kiderült,
hogy győz a Fidesz, ezt a hírt nem fogadta…

1945. május 8-án este írták alá a hitleri Németország hadserege három
haderőnemének képviselői a Wehrmacht feltétel nélküli fegyverletételéről
szóló nyilatkozatot. A…

Európa népei azért emlékeznek meg május 8-ról, mert a náci agresszorok
által egy torz fajelmélet, és sosem volt felsőbbrendűségük hamis
tudatában, egy őrült parancsára…

Lehet, hogy udvariassági okokból gratulálni kellene a győztesnek! No, de
álljunk meg néhány szóra! Mi nagyon jól tudjuk, hogy mi történt az
utóbbi nyolc évben a magyar…

Édesanyámmal életemben először voltam az MSZP majálisán, ahol érdekes
dolgokat tapasztaltam. Azon már meg sem lepődtem, hogy Mesterházy Attila
beszédét egy hazaárulózó…

Az elmúlt parlamenti ciklus kormányzati instabilitását követően a Fidesz
erős végrehajtó hatalomra készül. Még nincs szó új köztársaságról, de a
harmadik méhében már…