Mivel több mint 8 ezer forintba került a kapcsolással együtt tízperces
telefonbeszélgetésem (amiből maga a jóslás rövidebb volt, mint amennyi
idő alatt Fiala kinyom egy telefonáló…
2010. március 28.

Szulák Andrea új szerepben látható a Rebecca – A Manderley-ház asszonya című musicalben, a Budapesti Operettszínház legújabb produkciójában. Ezenkívül meglehetősen fontos…

Még ha alapvetően vicces is, cselekmény híján másfél óra után már kimondottan fárasztó film a Kecskebűvölők, melyben a legnagyobb poén, hogy George Clooney a hitetlen Ewan…

Az utóbbi években nem kevesebb, mint 170 milliárdnyi fejlesztés érkezett Szegedre, s a város egy sor infrastrukturális lemaradást hozott be, noha nyolc éve a fővárosból mindössze egy…

Volt némi észosztás a héten, mármint én próbáltam eljátszani, hogy
bármit is tudok a világról, vagy legalább a szakmámról, s olyan hat
huszonéves hallgatta.

Ezen a héten – vagy akár bármelyiken – csakis igazat adhattunk az
agyonkoptatott churchilli mondásnak, miszerint a demokrácia a
legrosszabb rendszer, kivéve az összes többit,…

Tudjátok, hol álltok? Van fogalmatok, hogy ez a hely itt mi volt? Szinte
kérdőre vonta az Athénba érkezett vagy harminc európai hírlapírót
Athanase Papandropoulosz, a vendéglátó…

Már csaknem két hete, hogy a Fidesz és a szélsőjobboldal azzal van
elfoglalva, hogy két, az izraeli légierőhöz tartozó Gulfstrem típusú
repülőgép járt néhány percig…

Kilencvenegy éve esett meg az eset. Az akkori pénzügyminiszter kiszökött
az országból. A hírt nagygyűlésen jelentették be. Az emberek olyan jó
hangulatban voltak, hogy a…

Kiss Rigó László Szeged-Csanádi megyés püspök a Fidesz hódmezővásárhelyi
kampánygyűlésén kijelentette, hogy ha lenne Magyarországon igazi
baloldali értékeket valló párt, azt is…

Mostanában sokat látom a jobboldali tévékben, sokat olvasom a jobboldali
lapokban Kun Miklóst (és feleségét, Gereben Ágnest), aki enyhén szólva
nem baloldali elfogultsággal…

A 2006-os önkormányzati választáskor Szekszárdon a 14 választókerületből
MSZP-s tagként egyedül lettem megválasztva – második alkalommal. Ezt
követően a túlsúlyban lévő…

Az európai uniós választás bizonyította, hogy a történelmi folytonosság
elemei milyen mélyen élnek a magyarság egy részének tudatában, és a
kormányzati hibák…

A valaha jobb napokat látott Magyar Hírlapban Bíró Zoltán erőteljesen
kifogásolta, hogy az utolsó parlamenti ülésnapon a „szociálliberális
kormányzat”…

A „Zenészek a Heim Pál kórházért” elnevezésű koncertre március 19-én
került sor a Petőfi Csarnokban. Az ott történt események mélységes
felháborodást keltettek, és…

Egyre inkább nem szeretem az éjszakákat. Az éjszaka sötétjében és a
magányban minden – még a gondolat is – félelmetesebbnek tűnik. Pedig
álmatlan éjszakáim az…

A napjainkban egymással (is) rivalizáló két antidemokrata még időben
kiszimatolta, hogy a múlt században milliók tudatalattijában
rögzültek, majd három-négy…