A Kriczki sokat tudhat, de a Kriczki csak mosolyog. És ahogy az egykori ukrán katona, úgy a vaskos vasajtó is kitartóan őrzi titkát, csak a lovak publikusak – tudósítónk a tabi atomtitok…
Az ellopott tragédia Rejtő-emlékkötete és a Thuróczy Gergely által jegyzett A megtalált tragédia című monográfia megjelentése után a Szépmíves Könyvek folytatja a rejtői kéziratos…
Nemrég egy 44 éves magyar sportember sikeresen átúszta a Gibraltári-szorost, majd a partra érve annyit mondott: már csak egy maradt. Ennek a kijelentésnek jártunk utána, amikor a neves…
December 9-én mutatja be a Hatszín Teátrum Andersen A rendíthetetlen ólomkatona című meséjének színpadi változatát. A stáb most először az elmúlt héten találkozott.
Elkeseredett utóvédharcait vívja a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet (IS) Szíria és Irak határvidékén. Végnapjait éli a kalifátus, ami jó hír – de ezzel nincs vége a…
Az Eufrátesz-folyó túlsó partján a szíriai hadsereg a libanoni Hezbollah síita milícia segítségével kiűzte a szélsőségeseket Abu-Kemálból, ezzel a terroristák „kalifátusa”…
Az amerikai elnök felszólította Roy Moore szenátorjelöltet, hogy lépjen vissza, ha igazak azok a szexuális zaklatási vádak, amelyeket több nő fogalmazott meg ellene. A magát konzervatív…
Támogatnák a szabad sajtót - Jelentős összeggel, 500-700 ezer dollárral támogatná az amerikai külügyminisztérium a független vidéki sajtót Magyarországon. Ezzel a magyarok tárgyilagos…
Munkatársunktól | 2017. november 13.
Támogatnák a szabad sajtót - Jelentős összeggel, 500-700 ezer dollárral támogatná az amerikai külügyminisztérium a független vidéki sajtót Magyarországon. Ezzel a magyarok tárgyilagos…
Lerombolják azt a templomot, ahol Texas állam történetének legvéresebb lövöldözése történt a múlt vasárnap. A gyülekezet lelkipásztora szerint a túlélőknek túl fájdalmas lenne…
Nem képes az EU önmagával dűlőre jutni abban a kérdésben, mit is kezdjen az európai normákat és értékeket rendre megcsúfoló magyar kormánnyal. Az ellentmondó közlések, a…
Kárpáti János | 2017. november 13.
Nem képes az EU önmagával dűlőre jutni abban a kérdésben, mit is kezdjen az európai normákat és értékeket rendre megcsúfoló magyar kormánnyal. Az ellentmondó közlések, a…
Összekapaszkodás és vezető szerep a térségben – nagyjából így summázható az a stratégia, amelyet a MOL évek óta követ, és amelyik áttételesen erősíti Magyarország…
- És akkor egy kazah katonai géppel kitépték Olaszországból a diktátor ellenlábasát
- Hogyan lesz egy trükkös hordóból durva kiadatási ügy
- Nem lehetünk biztosak abban, hogy…
Nem lenne túl nagy bajom ezzel a mondással (egy kicsi azért van), ha nem Dobrai Sándorné, alias Bróker Marcsi szájából hangzott volna el a héten a Szolnoki Törvényszék…
A tatabányai nők nemrég petícióban követelték, hogy a Szent Borbála Kórház vezetősége tegyen valamit az intézmény szülészeti és nőgyógyászati osztályán tapasztalható…
Moszkvával együtt emlegetik Magyarországot – ám ez csöppet sem öröm, ugyanis a magyar–orosz közös mozgás az amerikai választási kampány befolyásolását vizsgáló bizottság…