Kondor Vilmos még nem látta a regényéből készített filmet, de úgy gondolja, „akkor lesznek tele a magyar mozik magyar nézőkkel, ha róluk és nekik szóló filmeket készítenek, legyen…
Mellékhatás
a meddőség ellen – „Doktor úr, mit tett velem? – vonta kérdőre dr. Újhelyi Károlyt egy prostituált nem sokkal azután, hogy a híres infektológus saját fejlesztésű…
Megosztott gyerekek – Az internet sokat segíthet az eltűnt gyerekek megtalálásában, ugyanakkor árthat is a nehéz élethelyzetek kiteregetésével. Egyre több az elkószáló gyerek, akiknek…
Búcsú a címeres meztől -
Nemcsak nevében, valamint szálfa termetét tekintve, hanem kiemelkedő játéktudása révén is a világ legnagyobb kézilabdázói közé tartozik Nagy László, a…
Egy Mikroszkóp 50 éve – „…külön jogosítványa volt a bátorságra, az úgynevezett »beolvasásra«.” – írta halála után, 1980-ban a Mikroszkóp Színpad legendás alapítójáról,…
Az MLSZ volt (1998–99-es) elnöke a fia számára támogatást kért a labdarúgó-szövetség jelenlegi elnöke által létrehozott, hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek támogatására…
- Saját atomot akar Moszkva
- Oroszország rendületlenül próbálkozik, hogy az EU-n belül legyen egy atomerőműve
- Paks bővítése az Európai Bizottság szerint soha nem térül…
Mit tettek az életünkkel a migránsok, akik nincsenek itt, mégis mindenki látja őket – exkluzív felmérésünk a menekültek megítéléséről. -
A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek…
Azt mondta Csányi Sándor MLSZ-elnök, hogy Bernd Storck, az elbocsátott szövetségi kapitány az utóbbi évtizedek legsikeresebb szakvezetője volt minálunk.
Csodát kellene csinálnia ahhoz az osztrák politika „csodagyerekének”, hogy koalíciós partnerének kiválasztása ne váltson ki viharos tiltakozásokat. Kurz nem véletlenül óvakodott…
Miközben tudják, hogy blöff, mégis rettegnek, és az emberek zöme kész lenne cselekedni, hogy ne kelljen menekülteket a közelében megtűrnie – igazából siker a kormány…
A filmes kritikusok szerint a Julieta volt az, ami megállította Pedro Almodóvar rendezői mélyrepülését, bár ezt többük nem a spanyol filmes zseni megújulóképességének tulajdonítja,…