Politikai közbeszéd tárgya lett Kövér László bajusza. A vastag, tömött, juhászokra jellemző pulibunda. A nép úgy vette szájára a házelnök lenyisszantott ajaktakaróját, mintha az…
F. Tóth Benedek | 2017. január 8.
Politikai közbeszéd tárgya lett Kövér László bajusza. A vastag, tömött, juhászokra jellemző pulibunda. A nép úgy vette szájára a házelnök lenyisszantott ajaktakaróját, mintha az…
Nem volt könnyű, de már 2012-ben be kellett látnom, hogy a balliberális pártok vezetői sosem lesznek képesek az összefogásra – és ezt nem is várhatjuk el tőlük. Ezért a…
Bitó László | 2017. január 8.
Nem volt könnyű, de már 2012-ben be kellett látnom, hogy a balliberális pártok vezetői sosem lesznek képesek az összefogásra – és ezt nem is várhatjuk el tőlük. Ezért a…
Hillary után idén ismét egy nő kerül a populisták és putyinisták célkeresztjébe: Angela, ahogyan a bulvársajtó nyomán immár Merkelt is keresztnevén emlegetik. Akit Clintonhoz…
Avar János | 2017. január 8.
Hillary után idén ismét egy nő kerül a populisták és putyinisták célkeresztjébe: Angela, ahogyan a bulvársajtó nyomán immár Merkelt is keresztnevén emlegetik. Akit Clintonhoz…
A píszí – politikailag korrekt (az angol kifejezés, a political correctness, rövidítve PC) magyar változatát Orbán Viktor dobta be a köztudatba, amikor közölte: „a magyar…
Sándor Zsuzsa | 2017. január 8.
A píszí – politikailag korrekt (az angol kifejezés, a political correctness, rövidítve PC) magyar változatát Orbán Viktor dobta be a köztudatba, amikor közölte: „a magyar…
Majtényi Lászlóból nem lesz köztársasági elnök. Ám ez a – különösebb éleslátást sem igénylő – tényállítás nem Majtényi államfőjelölése elleni, hanem mellette szóló…
Gál J. Zoltán | 2017. január 8.
Majtényi Lászlóból nem lesz köztársasági elnök. Ám ez a – különösebb éleslátást sem igénylő – tényállítás nem Majtényi államfőjelölése elleni, hanem mellette szóló…
Százezer ember is ellátás nélkül maradhat, ha a kormány reformálja a közfoglalkoztatást
- A szociális diagnózis az új „csodakifejezés”, csak épp nem jelent semmit a…
Siralmasan keveset költ a magyar kormány oktatásra – derül ki abból a dokumentumból, amit maga az Emberi Erőforrások Minisztériuma készített tavaly év végén. Nem véletlen, hogy az…
A civil világra mozdul rá a hatalom 2017-ben: a vagyonnyilatkozat-tételtől a nemzetbiztonsági kockázatig sok minden szerepel a tervekben
- Soros lecsavarásával gyengítenék a „nem…
Üldögél egy rám megszólalásig – sőt azon túl is – hasonlító férfi, Letchworth Garden City (Small Britan) középpontjában, kávéházi szegleten, az üvegablaknál. Előtte a kerek…
Dienes Krisz volt a város utolsó józan anarchistája. Koponyájának jobb fele simára volt borotválva, rajta vörösrózsa- vagy ököltetkó, másik oldalán hosszú, barna haj, benne egy…
Selyem Zsuzsa | 2017. január 8.
Dienes Krisz volt a város utolsó józan anarchistája. Koponyájának jobb fele simára volt borotválva, rajta vörösrózsa- vagy ököltetkó, másik oldalán hosszú, barna haj, benne egy…
Bár a végeredményt a múlt év decemberében hirdették ki, szerintem még most is fáj a feje a Videoton néhány korábbi futballistájának, hogy a modern idők szavazói miként állították…
Feléjük lejt a púpos padló - "Van, aki kútmérgezőként, és van, aki a magyar katolikus egyház bátor megmentőjeként tekint a két éve indult SZEMlélek blogra, amelynek…
A budapesti VIII. kerületi polgármester egy cikkre reagálva hazugnak nevezte Bolba Márta evangélikus lelkésznőt. Kocsis Máté azt nem tagadja, hogy a Fidesz tagjaként a kvótanépszavazás…
Munkatársunktól | 2017. január 7.