Belenyúltak. - Ha eddig bárkinek kétsége lett volna afelől, hogy miről is szól ma valójában a sport, a héten eloszlatták, s választ kapott rá. Először a kormány visszavette a négy…
Mióta az eszét tudja, dolgoznia kellett, pedig tanulni szeretett volna. Tizenévesen saját üzlete volt és Dosztojevszkijt olvasott, majd útnak indult Iránból Európába, hogy többé ne…
"Az ütés csak a legvége" - mondja Misi bácsi. Sipos Mihályt 2005-ben lelőtték. Azóta tudja, hogy van Isten. Onnan tudja, hogy a mellkasába kapott golyó nem végzett vele. Pedig – ahogy…
Ilyen rövid egységidőre jutó parasztozás akkor sem hangzott el a magyar országgyűlésben, amikor még a Független Kisgazdapárt képviselői foglaltak helyet a patkó ívében. Igaz, ilyen…
Majdnem sikerült összehozni a közös, összellenzéki tüntetést október 23-ra, jövő vasárnapra, a Blaha Lujza térre. Az Együtt kivételével minden demokratikus ellenzéki párt…
Gebinbe adhatta ki a hatalom a piszkos munkát: mielőtt Mészáros Lőrinc érdekeltsége átveszi a Mediaworks Zrt.-t – sajtópiaci pletykák szerint –, a lelépő tulajdonosoknak még ki…
Tolongtak az egyetemi előadóban a diákok, dühösek, ahogy az egy huszonéveshez illik, akár egy tüntetésen, úgy fogadták Pető Pétert, a Népszabadság jelenlegi – jelenlegi? de suta ez a…
A Népszabadságot betiltották. Ez a mondat igaz. A betiltáshoz putyinista, hibrid államterrort alkalmaztak. Felépítettek egy jól kommunikálható fedősztorit a „gazdasági…
Péterfy Gergely | 2016. október 16.
A Népszabadságot betiltották. Ez a mondat igaz. A betiltáshoz putyinista, hibrid államterrort alkalmaztak. Felépítettek egy jól kommunikálható fedősztorit a „gazdasági…
Itt van előtte a történelmi lehetőség. Csak be kell mennie a szerkesztőségbe, hogy mint egyszerű és kétkezi tulajdonos végleg és visszavonhatatlanul médiatörténeti személyiséggé…
beszéltem keresztanyáddal, próbáltam hatni rá, de hajthatatlannak tűnik és most is csak azt ismételgeti, seggbe leszel rúgva. Belátható időn belül ne számíts arra, hogy szóba áll…
Gerlóczy Márton | 2016. október 16.
beszéltem keresztanyáddal, próbáltam hatni rá, de hajthatatlannak tűnik és most is csak azt ismételgeti, seggbe leszel rúgva. Belátható időn belül ne számíts arra, hogy szóba áll…