Öt rendőr meghalt, hat másik megsebesült Dallasban, miután orvlövészek támadtak a rendőri túlkapások ellen tüntető tömeget biztosító egyenruhásokra. Helyi idő szerint csütörtök…
Május elején adta hírül a Föld körül keringő űrállomás (ISS), hogy űrszemét csapódott az objektum ablakába. A sérülés, amely leginkább az autók szélvédőjére felpattanó kavics…
-EB | 2016. július 8.
Május elején adta hírül a Föld körül keringő űrállomás (ISS), hogy űrszemét csapódott az objektum ablakába. A sérülés, amely leginkább az autók szélvédőjére felpattanó kavics…
Az idén 15 éves Bátor Tábor régi szlogenjüket újragondolva – „a felhők felett mindig kék az ég” – különleges pólósorozatot készített, Behind the Clouds (felhők felett)…
30 percesre rövidítené a kormányzat a tanórák hosszát az alsó tagozatban. - A szakértő szerint a gond eddig sem az órák hosszával, hanem a tartalmával és számával volt. -…
Gyerekként a farkasos történeteket szerette. De nem a Piroska és a farkast, hanem Jack London farkasos írásait kérte mindig elalvás előtt. Nem unta, bár sejtette, nem úgy van minden,…
Alig lehetett józanul látni, az a fajta ember volt, aki már egy deci bortól is be tudott rúgni. Amadeo Modigliani lehet, hogy részeges volt (és a kábítószert sem vetette meg), ám…
Érdemes júliustól óvatosan költeni: luxusnyaralás és étterem helyett tessék kirándulni és kifőzdébe járni. Ugyanis péntektől életbe lépett a szülőtartásról szóló törvény.…
Bizalmas információkat adtak ki iráni fogvatartóiknak azok az amerikai haditengerészek, akiket még januárban fogott el a Forradalmi Gárda parti őrsége – derült ki egy csütörtökön…
Munkatársunktól | 2016. július 5.
Bizalmas információkat adtak ki iráni fogvatartóiknak azok az amerikai haditengerészek, akiket még januárban fogott el a Forradalmi Gárda parti őrsége – derült ki egy csütörtökön…
Hadgyakorlatnak próbálja a horvát kormány beállítani, hogy a múlt héten szerdáról csütörtökre virradó éjjel vaskaput húztak fel a bácsbezdáni Duna-hídra, amely horvát–szerb…
Munkatársunktól | 2016. július 5.
Hadgyakorlatnak próbálja a horvát kormány beállítani, hogy a múlt héten szerdáról csütörtökre virradó éjjel vaskaput húztak fel a bácsbezdáni Duna-hídra, amely horvát–szerb…
Van egy ország 5 órányi repülőútra Budapesttől, ahol mindig süt a nap, tiszta vizű a tenger, a helyiek beszélnek idegen nyelveket, nagyon kedvesek a turistákkal, rengeteg a természeti és…
Persze igazságtalanság volna a magyar úszósport egyik legnagyobb alakjával szemben, ha úgy emlékeznénk rá, ahogy a címben szerepel. Güttler Károly ugyanis világversenyen is nyert…