Ökölvívónyelven szólva szorítóból következik Harcsa Zoltán második olimpiai szereplése. A 23 éves magyar bunyós – aki a 75 kilogrammos súlycsoportban harcolta ki a riói kvótát –…
„Azt hittem, hogy futok, de amikor később megnéztem a felvételt, csak egy bicegő embert láttam” – mondta Derek Redmond brit atléta, akinek – a Guardian 2012-es szavazása alapján –…
Térülnek-fordulnak - A Budapesti Fesztiválzenekar nyárköszöntő TérTáncKoncertjén ötszáz hátrányos helyzetű magyar iskolás kisgyerek táncol majd Sztravinszkij Kártyajáték című…
Színi kritikát írni kétféleképpen lehet: rögvest az előadás után, amikor még friss az élmény, vagy napokkal később, amikor az ember már jól megrágta, körüljárta, megbeszélte és…
Míg a gyerekek izgalommal készülnek az iskolába, szüleik azon aggódnak, vajon képesek lesznek-e tartani az iramot, nem kellene már előre megtanítani nekik a szorzótáblát. A pedagógusok…
A „felkészületlen” olvasó számára az elején egymástól független novelláknak tűnhetnek Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei. Aztán egyes alakok, vezetéknevek időről időre…
„2017-es G7-csúcstalálkozó Trumppal, Le Pennel, Boris Johnsonnal és Beppe Grillóval?” – festett borús képet Twitter-üzenetében az Európai Bizottság elnökének, Jean-Claude…
Munkatársunktól | 2016. május 31.
„2017-es G7-csúcstalálkozó Trumppal, Le Pennel, Boris Johnsonnal és Beppe Grillóval?” – festett borús képet Twitter-üzenetében az Európai Bizottság elnökének, Jean-Claude…
Kimeríti a kínzás a fogalmát, ahogyan a dél-szudáni kormány embereket tart fogva – hozta nyilvánosságra az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet pénteken.
Munkatársunktól | 2016. május 31.
Kimeríti a kínzás a fogalmát, ahogyan a dél-szudáni kormány embereket tart fogva – hozta nyilvánosságra az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet pénteken.
125 ezer iszlamista Twitter-fiókot tiltottak le az elmúlt kilenc hónapban az Europol igazgatója, Rob Wainwright szerint. Ez azt jelzi, hogy az európai…
Munkatársunktól | 2016. május 31.
125 ezer iszlamista Twitter-fiókot tiltottak le az elmúlt kilenc hónapban az Europol igazgatója, Rob Wainwright szerint. Ez azt jelzi, hogy az európai…
„A technológia már megvan, most találjuk ki a funkciókat” – szögezi le dr. Seres Szilvia újmédia-művész, a Budapesti Metropolitan Lab vezetője. S szavait nagymértékben…
A színvonalas animációknál is ritkábban készül ma már olyan igazi családi film, mely a gyerekek nyelvén beszél, mégsem gügyög hozzájuk, de még a thrillereken edzett felnőtteket is be…
Az Európai Unió is hozzájárult az észak-koreai kényszermunkások foglalkoztatásához Lengyelországban – derült ki a Vice internetes portál oknyomozó riportjából.
Munkatársunktól | 2016. május 31.
Az Európai Unió is hozzájárult az észak-koreai kényszermunkások foglalkoztatásához Lengyelországban – derült ki a Vice internetes portál oknyomozó riportjából.