A Publicus Intézet és a Vasárnapi Hírek február 9-11. közötti közvélemény-kutatásának eredményeit friss lapszámunkban találja. A következő kérdésekre kértünk választ: Melyek a…
Gyermekrabszolgákkal dolgoztatott elefántcsontparti kakaófarmjain a világ legnagyobb élelmiszergyártója, a Nestlé, mely ellen két eljárás is folyik az amerikai legfelsőbb bíróságon. A…
A csecsen, az iraki és a núbiai menyasszonyi ruhák is szerepelnek a világ 25 legszebb hagyományos menyasszonyi viselete között, amelyeknek színei és díszítőelemei a népi kultúra mellett…
A női egyenjogúság az űrben - 38 évvel azután, hogy felvették az első űrhajósnőt, a NASA új űrhajóstanoncainak a fele nő. Négy hölgy van a Mars-misszióra készülő nyolc…
Családi filmben vállalt szerepet Ferenc pápa. Az egyházfő nemrég egy progresszív rockalbum kiadásával igyekezett populárisabb módon szólni híveihez, most pedig leszerződött első…
Munkatársunktól | 2016. február 12.
Családi filmben vállalt szerepet Ferenc pápa. Az egyházfő nemrég egy progresszív rockalbum kiadásával igyekezett populárisabb módon szólni híveihez, most pedig leszerződött első…
Minioázis a Selyemúton - Az egykori kínai Selyemúton, Dunhuang városa mellett található a világ egyik legkisebb és legrégebbi, több mint 2000 éves oázisa, mely icipici félhold formájú…
Munkatársunktól | 2016. február 12.
Minioázis a Selyemúton - Az egykori kínai Selyemúton, Dunhuang városa mellett található a világ egyik legkisebb és legrégebbi, több mint 2000 éves oázisa, mely icipici félhold formájú…
A 21. század legnépszerűbb sportja lehet a távirányítású robotrepülőgépeknek rendezett drónverseny, amelyre már milliódolláros fogadásokat lehet kötni.
Munkatársunktól | 2016. február 12.
A 21. század legnépszerűbb sportja lehet a távirányítású robotrepülőgépeknek rendezett drónverseny, amelyre már milliódolláros fogadásokat lehet kötni.
Egy 14 éves muszlim kislány szeretne lenni a világ első csadoros balerinája. Mivel Sydneyben él, erre jó esélye is van (Iránban például tilos a balett és mindenfajta kortárs tánc).
Munkatársunktól | 2016. február 12.
Egy 14 éves muszlim kislány szeretne lenni a világ első csadoros balerinája. Mivel Sydneyben él, erre jó esélye is van (Iránban például tilos a balett és mindenfajta kortárs tánc).
Kicsit erős túlzásnak tűnik, miszerint az ember már tizenegyezer éve „rágózna”, de vannak régészek, akik szerint ez akár így is lehetett. Merthogy az Amerikában őshonos ámbrafa…
-EB | 2016. február 12.
Kicsit erős túlzásnak tűnik, miszerint az ember már tizenegyezer éve „rágózna”, de vannak régészek, akik szerint ez akár így is lehetett. Merthogy az Amerikában őshonos ámbrafa…
Londonban egyes általános iskolák 100 fontos bírsággal sújtják azokat a szülőket, akik csak kiteszik a gyereküket a kocsiból az iskola előtt, három szabálysértés után pedig már…
Csak egyszer aludtam el közben, és isten bizony nem azért, mert álmos vagy fáradt lettem volna, hanem mert Haumann Péter orgánuma igen kellemes, mély, kissé rekedtes és fölöttébb…