Rugalmas életek - Még az is előfordulhat, hogy az elvált szülők váltogatják az otthonukat, és nem a gyerekek. Az új Ptk. ezt is lehetővé teszi, nagyon nyitottan áll az elhelyezés…
A mi zsebünkből énekelték ki a pénzt, ezért fagyhatnak le a nevetőizmaink a 2008-as pénzügyi világválságra spekuláló befektetési brókerek trükközését nézve a legújabb…
Pillanatnyi pánik az olajpiacon - Egyre jobban rettegnek a nagy olajtermelő országok a nyersanyag árának tartós csökkenése miatt. Ha hordónként 20 dollárnál stabilizálódnak az árak,…
Csöppet sem csillapodik Simicska Lajos és Orbán Viktor harca – igaz, a volt főoligarcha defenzívába szorult: amint kivéd egy kormányzati csapást, jön egy újabb. Így most sem örülhet…
Ismét kiskereskedelmi különadóval sarcolná a kereskedelmi láncokat a kormány, noha Brüsszel erre korábban nemet mondott. Az újbóli nekibuzdulás oka, hogy Lengyelország hasonló terveket…
Letiltotta az agrártárca egy az Agrárgazdasági Kutató Intézet 2014 júniusában elkészült tanulmányának publikálását, az ugyanis lesújtó képet fest a magyar élelmiszeripar adózási…
Nehéz lenne rangsorolni, de még csak összegyűjteni is az Európa jövőjéről szóló, mostanság megszaporodott apokaliptikus mondatokat és éjsötét víziókat. Maradjunk inkább az elmúlt…
Az inkubátorként használt várandós nőkre és paranormális képességű magzataikon végzett emberkísérletekre fényt derítő második részével már inkább megközelítette régi…
Hálapénz, titkos fertőzési adatok – a magyar egészségügyi rendszer menthetetlen. - A változásokat azzal kell kezdeni, hogy Semmelweis Ignác országában újra meg kell tanulni kezet…
Az embert a szokásai tartják egyben. Meg a szenvedélyei. Hihetnénk, ellentétes fogalmak ezek. A szokás mintha a hétköznapi rutin része volna, következésképp gépies, szinte unalmas. Míg…
Vámos Miklós | 2016. február 1.
Az embert a szokásai tartják egyben. Meg a szenvedélyei. Hihetnénk, ellentétes fogalmak ezek. A szokás mintha a hétköznapi rutin része volna, következésképp gépies, szinte unalmas. Míg…
Nem valószínű, hogy Magyarország 3 milliárd dollárból képes lenne olimpiát rendezni. A reális költségek valahol 10 és 20 milliárd között vannak – mondta a bostoni olimpiát ellenző…
Munkatársunktól | 2016. február 1.
Nem valószínű, hogy Magyarország 3 milliárd dollárból képes lenne olimpiát rendezni. A reális költségek valahol 10 és 20 milliárd között vannak – mondta a bostoni olimpiát ellenző…
Nekiment a terrorvészhelyzetnek (és az annak megágyazó alkotmánymódosításnak) a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH). A szervezet szerint egyrészt pontos…
Bár még el sem fogadta a parlament a terrorvészhelyzetet jogrendbe emelő alkotmánymódosítást, a kormány majdnem úgy viselkedik, mintha már élne a változás.
Farmerban és ingben érkezik az interjúra, pontos, akár egy katonatiszt. De elvégre az is, kőkemény felderítő. Megjárta Irakot és Afganisztánt, ma pedig Washingtonban él családjával, a…
Februárban megalakulnak a konzisztóriumok a felsőoktatási intézményekben. Balog Zoltán már ki is jelölte a testületek tagjait. Korábban azt lehetett gondolni, hogy a rektorok feje fölé…
A 888.hu internetes újság a minap undorító cikkben támadta Tóbiás József MSZP-elnök családját. A feleségét és a lányát gyakorlatilag lekurvázták. Az eseten mindenki felháborodott.…
A hűség rendszerét építi ki éppen Orbán Viktor – mindjárt kezdődik a köztisztviselők szelektálása. - Alapjaiban rajzolhatja át a politikai erőtérképet a…
Ónody-Molnár Dóra, Nagy B. György | 2016. január 31.