Így inflálódik egy fogalom: a forint „történelmi mélypontjáról” annyiszor hallottunk a napokban, hogy lassan teljesen értelmét veszti. Az euróhoz viszonyított aktuális mélypont…
Balassa Tamás | 2018. július 2.
Így inflálódik egy fogalom: a forint „történelmi mélypontjáról” annyiszor hallottunk a napokban, hogy lassan teljesen értelmét veszti. Az euróhoz viszonyított aktuális mélypont…
Egy demokrácia erejét lehet lemérni azon, hogyan bánik a gyerekekkel, akiket a sors rábízott. Akikkel nincs más, aki törődhetne, csak az állam. Lemn Sissay állítja ezt, aki ezen az…
Nagy N. Péter | 2018. július 2.
Egy demokrácia erejét lehet lemérni azon, hogyan bánik a gyerekekkel, akiket a sors rábízott. Akikkel nincs más, aki törődhetne, csak az állam. Lemn Sissay állítja ezt, aki ezen az…
Már az Alaptörvénybe írták és a részletszabályait tervezik annak a közigazgatási felsőbíróságnak, amelyet a Kúria mellé húzna fel a kormány – utóbbi elnöke mégsem félti az…
Markotay Csaba | 2018. július 2.
Már az Alaptörvénybe írták és a részletszabályait tervezik annak a közigazgatási felsőbíróságnak, amelyet a Kúria mellé húzna fel a kormány – utóbbi elnöke mégsem félti az…
Érdekvédők és érintettek is demonstráltak a héten a súlyos beteg hozzátartozóikat ápolók helyzetének javításáért, jelenleg ugyanis elkeserítő, mennyire nem támogatja ezeket a…
Kuslits Szonja | 2018. július 2.
Érdekvédők és érintettek is demonstráltak a héten a súlyos beteg hozzátartozóikat ápolók helyzetének javításáért, jelenleg ugyanis elkeserítő, mennyire nem támogatja ezeket a…
A baljós előjelek ellenére közös zárónyilatkozatot fogadtak el az uniós országok vezetői a migráció kérdéséről brüsszeli csúcstalálkozójukon. A megállapodás értelmében ezután…
Kövesdi Péter | 2018. július 2.
A baljós előjelek ellenére közös zárónyilatkozatot fogadtak el az uniós országok vezetői a migráció kérdéséről brüsszeli csúcstalálkozójukon. A megállapodás értelmében ezután…
Rendhagyó háború van a világban, amelyet ezúttal nem fegyverekkel vívnak; a kereskedelmi hadjáratot Donald Trump indította lényegében az egész világ ellen. Aki hitt abban, hogy csak a…
Szele Tamás | 2018. július 1.
Rendhagyó háború van a világban, amelyet ezúttal nem fegyverekkel vívnak; a kereskedelmi hadjáratot Donald Trump indította lényegében az egész világ ellen. Aki hitt abban, hogy csak a…
„Isten, áldd meg a magyart!” – nem, most nem a Himnusz kezdő sorát idéztem, hanem a nemrégiben hetedszer is módosított Alaptörvény nyitó mondatát, amelyben már hivatalosan is benne…
Csejtei Orsolya | 2018. július 1.
„Isten, áldd meg a magyart!” – nem, most nem a Himnusz kezdő sorát idéztem, hanem a nemrégiben hetedszer is módosított Alaptörvény nyitó mondatát, amelyben már hivatalosan is benne…
Új gyülekezési szabályokkal oltanák le a tüntetési kedvet és lehetőséget. A szándék egyértelműen a politikai szabadságjogok csorbítása. Már egy busz kényszerű elterelésével is…
Markotay Csaba | 2018. július 1.
Új gyülekezési szabályokkal oltanák le a tüntetési kedvet és lehetőséget. A szándék egyértelműen a politikai szabadságjogok csorbítása. Már egy busz kényszerű elterelésével is…
A több mint egy évszázad után újra megjelenő medvéket, farkasokat, hiúzokat nem lehet csak úgy határon kívülre tessékelni, ismét hozzá kell szokni a jelenlétükhöz. A leginkább csak…
F. Szabó Kata | 2018. július 1.
A több mint egy évszázad után újra megjelenő medvéket, farkasokat, hiúzokat nem lehet csak úgy határon kívülre tessékelni, ismét hozzá kell szokni a jelenlétükhöz. A leginkább csak…
Zöldügyek, hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozása, emberi és gyerekjogi esetek felkarolása – az ATV-s műsorvezető, Bombera Krisztina a televíziózás mellett gondolt egyet, és…
Gruber Orsolya | 2018. június 30.
Zöldügyek, hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozása, emberi és gyerekjogi esetek felkarolása – az ATV-s műsorvezető, Bombera Krisztina a televíziózás mellett gondolt egyet, és…
Horthy-rendszer, Rákosi-rendszer, Kádár-rendszer. Talán azért szeretünk rendszerekben gondolkodni, mert az leveszi a felelősséget a vállunkról. Egy rendszerben a dolgok egyvalakinek (vagy…
Kövesdi Péter | 2018. június 30.
Horthy-rendszer, Rákosi-rendszer, Kádár-rendszer. Talán azért szeretünk rendszerekben gondolkodni, mert az leveszi a felelősséget a vállunkról. Egy rendszerben a dolgok egyvalakinek (vagy…
Kitört a vakáció, amit minden iskolás gyerek már türelmetlenül várt. A legtöbben annyira fáradtak a tanév végére, hogy már gondolni sem bírnak a tananyagra. „A nyári szünet…
F. Szabó Kata | 2018. június 30.
Kitört a vakáció, amit minden iskolás gyerek már türelmetlenül várt. A legtöbben annyira fáradtak a tanév végére, hogy már gondolni sem bírnak a tananyagra. „A nyári szünet…
Van egy ország, ahol mindent az elnök személyes ambíciói határoznak meg. Ahol hiúságból egyre több sportesemény rendezésére pályáznak, sokszor tovább nyújtózkodva, mint ameddig a…
Beró Zsolt | 2018. június 30.
Van egy ország, ahol mindent az elnök személyes ambíciói határoznak meg. Ahol hiúságból egyre több sportesemény rendezésére pályáznak, sokszor tovább nyújtózkodva, mint ameddig a…
„Monumentális, úgynevezett birodalmi stílusban épült, a szimmetrikus épületegyüttes tengelyében elhelyezett, magasan kiemelkedő víztoronnyal, amely nemcsak a leghangsúlyosabb, de…
CS. O. | 2018. június 29.