Több tüntetést is rendeznek vasárnap a fővárosban. A Demokratikus Koalíció délután 3 órakor az Egyetem téren gyülekezik, ahol beszédet mond Gyurcsány Ferenc, hogy „megmutassa…
Félmaraton, maraton, spártai akadálypróba… Mintha megmozdult volna az ország lakossága – szó szerint. Egyre többen futnak, kocognak, gyalogolnak, s bár az autósok nem rajonganak azért,…
„Nem erre szerződtünk, nem kaptunk erre kiképzést, nyelni kell, és valahogy megoldani. Ez olyan szinten öli az ember idegeit, hogy azt nem lehet elviselni” – a röszkei menekülthelyzet…
A gáncsolás már megtörtént, rendőrök állnak a feltápászkodó apa és gyermeke mellett, és a magyar rendőrök arcáról is lerí, hogy senki nem érti, ilyesmi hogy történhetett. A…
VH ajánló | 2015. szeptember 12.
A gáncsolás már megtörtént, rendőrök állnak a feltápászkodó apa és gyermeke mellett, és a magyar rendőrök arcáról is lerí, hogy senki nem érti, ilyesmi hogy történhetett. A…
"P.-vel ülünk egy csongrádi kocsmában. Ebédelünk. P. rendőr, az elmúlt heteket zömmel Röszkén töltötte. Egy közös barátunk révén találkozunk. Kiköti, hogy a nevét, a…
Felháborodott és a múltból átkapcsolt a jelen időbe. Kondor Vilmos, a nehézsúlyú magyar történelmi bűnügyi regények rejtőzködő szerzője megelégelte a kormány politikáját, a…
VH ajánló | 2015. szeptember 12.
Felháborodott és a múltból átkapcsolt a jelen időbe. Kondor Vilmos, a nehézsúlyú magyar történelmi bűnügyi regények rejtőzködő szerzője megelégelte a kormány politikáját, a…
"Fontolgatom, hogy éppen a cigánysággal kapcsolatos körlevél évfordulóján írok egy körlevelet a menekültek el- és befogadásáról" - mondja el a friss Vasárnapi Hírekben megjelent nagy…
VH ajánló | 2015. szeptember 12.
"Fontolgatom, hogy éppen a cigánysággal kapcsolatos körlevél évfordulóján írok egy körlevelet a menekültek el- és befogadásáról" - mondja el a friss Vasárnapi Hírekben megjelent nagy…
Ki ne szeretné a rejtélyes üzeneteket? Pláne megtalálni izgalmas, és kideríteni, miért adták fel őket. A palackposták egy időben nagyon népszerűek voltak, így sokan árgus szemmel…
Diószegi-Horváth Nóra | 2015. szeptember 11.
Ki ne szeretné a rejtélyes üzeneteket? Pláne megtalálni izgalmas, és kideríteni, miért adták fel őket. A palackposták egy időben nagyon népszerűek voltak, így sokan árgus szemmel…
Az Y generáció, vagyis a nyolcvanas évek elejétől a kilencvenes évek közepéig született nemzedék már nem a tévécsatornákon találja meg idoljait és legnagyobb sztárjait, hanem a…