Az egész egy jól irányzott „elszólással” kezdődött. Tavaly nyár végén Gianni Merlo, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség elnöke valahol úgy nyilatkozott, hogy Magyarország jó…
Első ránézésre úgy tűnt: újabb fideszes töri meg a hallgatás falát, úgy, ahogy Ángyán József tette. Az egykori agrárállamtitkár nyíltan beszélt arról, hogy csókos vállalkozások…
Hatodik éve folyik büntetőper Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen hűtlen kezelés, vesztegetés, zsarolás és számos más bűncselekmény miatt, és Isten tudja,…
Sándor Zsuzsa | 2015. július 5.
Hatodik éve folyik büntetőper Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen hűtlen kezelés, vesztegetés, zsarolás és számos más bűncselekmény miatt, és Isten tudja,…
Hogy mi lesz a vasárnapi népszavazás után? Mi lenne? Hétfő. - Az is lett, hétfő, ahogy azt a miniszterelnök megmondta. Majd nem sokkal utána lemondott, kétharmaddal nyert az ellenzék,…
Gál J. Zoltán | 2015. július 5.
Hogy mi lesz a vasárnapi népszavazás után? Mi lenne? Hétfő. - Az is lett, hétfő, ahogy azt a miniszterelnök megmondta. Majd nem sokkal utána lemondott, kétharmaddal nyert az ellenzék,…
Immár mindenki láthatja, hogy mennyire különbözőképpen bánnak Európa és a pénzvilág irányítói a valóságos és az álságos „szabadságharcossal”. Az egyiknél csupán…
Avar János | 2015. július 5.
Immár mindenki láthatja, hogy mennyire különbözőképpen bánnak Európa és a pénzvilág irányítói a valóságos és az álságos „szabadságharcossal”. Az egyiknél csupán…
Monoton jönnek a hírek: ez ezt tette zsebre, az azzal üzletel, amaz meg hátulról közelítve szerzi meg magának azt, ami szerinte neki jár. Olyan ez, mint a mondóka: gépiesen daráljuk a…
Diószegi-Horváth Nóra | 2015. július 5.
Monoton jönnek a hírek: ez ezt tette zsebre, az azzal üzletel, amaz meg hátulról közelítve szerzi meg magának azt, ami szerinte neki jár. Olyan ez, mint a mondóka: gépiesen daráljuk a…
Hatala Csenge gimnazista kora óta készült, hogy felderítse az 1973-as balassagyarmati túszdráma valódi történetét. Most, amikor megjelent az ügyről "Hírzárlat" című kötete, huszonöt…
Nádori Gergellyel, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium természetismeret-tanárával beszélgettünk, annak kapcsán, hogy a tanár úr a minap nagy feltűnést keltett írásban javította ki…
Alig két évvel ezelőtt, az egész sportvilágot megrázó Lance Armstrong-ügy kellős közepén sokan temették a profi kerékpározást, amely a híradásokban többnyire mint egy „romokban…
„Milyen jó lehet most szerb szurkolónak lenni” – sóhajtottak fel jó páran múlt vasárnap este, amikor fél óra leforgása alatt déli szomszédunk két válogatottja is aranyéremmel…
Keresték a balhét. - A holland rendőrség közleménye szerint nyolc drukkert, köztük egy magyart kellett előállítani a csütörtöki, 1-1-re végződött Go Ahead Eagles–Ferencváros…
Munkatársunktól | 2015. július 5.

A hétvégi Brit Nagydíj előtt összeült a Forma–1 szabályalkotásért felelős testülete, a hírek szerint pedig a tárgyaláson a versenyek lebonyolításának radikális megváltoztatása…