A fiú és a lány már az általánosban találkozott. A fiú néhány évvel később jött az osztályba, s ugyanannyival előbb tűnt el, másik kerületbe költöztek. Hosszabb időre feledésbe…
Izgalmas kihívás Ujj Mészáros Károly első nagyjátékfilmje, még azt is nehéz róla eldönteni, hogy valóban jó alkotás-e, vagy inkább „csak” kedves, szerethető.
Összeakadt Sárközy Tamás és Orbán Viktor. Miközben ugyanis az állami berendezkedésre és a közigazgatásra szakosodott professzor Kétharmados túlzáskormányzás című művében a…
Az esélyegyenlőségi magazinműsor feladata, hogy láttassa, bemutassa az akadállyal élőket, így növelve a megértést és az elfogadást – feltéve, hogy egyáltalán látni akarjuk, amit…
B. O. | 2015. március 3.
Az esélyegyenlőségi magazinműsor feladata, hogy láttassa, bemutassa az akadállyal élőket, így növelve a megértést és az elfogadást – feltéve, hogy egyáltalán látni akarjuk, amit…
Rövidesen kiderül, hogy békül-e Orbán Viktor Simicska Lajossal – ugyanis kedden tárgyalja az Országgyűlés gazdasági bizottsága a reklámtörvény azon módosítását, ami miatt a két…
A héten kezdik levélben értesíteni devizahiteles ügyfeleiket kölcsöneik elszámolásáról a bankok. Az érintetteknek április 30-ig kell megkapniuk a tájékoztatást, amit „az…
Munkatársunktól | 2015. március 2.
A héten kezdik levélben értesíteni devizahiteles ügyfeleiket kölcsöneik elszámolásáról a bankok. Az érintetteknek április 30-ig kell megkapniuk a tájékoztatást, amit „az…
Megrótták Czeizelt. - Figyelmeztetésben részesítette Czeizel Endrét a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága, a genetikus szakmai véleménye miatt.
Munkatársunktól | 2015. március 2.
Megrótták Czeizelt. - Figyelmeztetésben részesítette Czeizel Endrét a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottsága, a genetikus szakmai véleménye miatt.
Bravó, Eddie, nagyon büszke vagyok rád! Ezekkel a szavakkal gratulált a Facecbookon Stephen Hawking brit tudós Eddie Redmayne-nek, akit az Amerikai Filmakadémia egy hete Oscar-díjjal…
Egy drága ember. - Egyes hírek szerint 100 millió, más források alapján 130 millió forintért lépett fel Budapesten a Siker-napon a világhírű osztrák származású amerikai színész,…
„Én majdnem sírtam. Ennek az embernek a lénye olyan megható, hogy eldöntöttem, mindenképpen segíteni akarok neki” – mondta a hölgy a vonal túlsó végén az egyesült királyságbeli…
(KÖVESDI) | 2015. március 2.
„Én majdnem sírtam. Ennek az embernek a lénye olyan megható, hogy eldöntöttem, mindenképpen segíteni akarok neki” – mondta a hölgy a vonal túlsó végén az egyesült királyságbeli…
Míg a világ – vagy legalábbis a magyar közvélemény – Vlagyimir Putyin budapesti látogatásával volt elfoglalva, az orosz elnök „erős embere” is fontos külföldi látogatást tett…
Európa egy lépéssel közelebb kerülhet ahhoz, hogy csökkentse a függőségét az orosz gázimporttól: egy európai energiaunióról szóló javaslatcsomagot fogadott el a héten az Európai…
Budapest legforgalmasabb tűcserepontja tavaly nyáron szűnt meg a VIII. kerületben (ez a Kék Pont Alapítvány által működtetett helyiség volt), most pedig a Drogprevenciós Alapítvány…
A közvélemény értetlenkedik: hogy ítélhette a bíróság mindössze 2-2 év börtönre a szigetszentmiklósi, gyermekeiket bántalmazó szülőket. A közfelháborodást kiváltó ügyet egy…
Sándor Zsuzsa | 2015. március 2.
A közvélemény értetlenkedik: hogy ítélhette a bíróság mindössze 2-2 év börtönre a szigetszentmiklósi, gyermekeiket bántalmazó szülőket. A közfelháborodást kiváltó ügyet egy…
Egy bűncselekmény ismét a pszichiátriai ellátás hiányosságaira terelte a figyelmet. A szakemberek állítják: ha megfelelő ellátórendszer működik, akkor nincs baj.
Kész Zoltán múlt vasárnap Veszprémben megmutatta, hogyan kell megszerezni egy mandátumot, pontosabban hogyan kell elhappolni a kormánypárt orra elől. A metódus, ha nem is minden…