Klaus Iohannis elnökké választása Romániában, mint a váratlan politikai győzelmek általában, reménnyel töltenek el sokakat és változatosabbnál változatosabb elméletek gyártására…
Már több mint 900 halottja van az Iszlám Állam (IS) elleni amerikai vezetésű koalíció szeptember óta tartó légicsapásainak Szíriában és Irakban – közölte az Emberi Jogok Szíriai…
(KP) | 2014. november 23.
Már több mint 900 halottja van az Iszlám Állam (IS) elleni amerikai vezetésű koalíció szeptember óta tartó légicsapásainak Szíriában és Irakban – közölte az Emberi Jogok Szíriai…
Orosz mozgolódás. - Az ukrán védelmi miniszter szerint már több mint 7500 orosz katona van Kelet-Ukrajnában. Sztepan Poltorak a külföldi katonai attasékkal folytatott megbeszélésén azt…
A válogatott találkozók miatti szünetet követően e hétvégén ismét a klubfutballé a főszerep – a „színpadról” viszont jó pár olyan labdarúgó hiányzik, akit éppen a nemzeti…
Bár egy napja még elképzelhetőnek tűnt egy újabb átmeneti megoldás, Michael Preetz, a Hertha BSC klubmenedzsere a sportnapilapnak nyilatkozva egyértelművé tette: Dárdai Pál…
Egyetlen lépésre került története első tenisz Davis-kupa győzelmétől Svájc, miután a szombati páros-mérkőzés megnyerésével 2-1-re vezet Franciaország ellen a 3 győzelemig tartó…
Munkatársunktól | 2014. november 23.
Egyetlen lépésre került története első tenisz Davis-kupa győzelmétől Svájc, miután a szombati páros-mérkőzés megnyerésével 2-1-re vezet Franciaország ellen a 3 győzelemig tartó…
Nem hozott nagy meglepetést a Forma–1-es idény utolsó időmérő edzése Abu-Dzabiban, az első sor a vb címért versengő két Mercedes pilótáé lett. Az első rajtkockát Nico Rosberg…
Fluck Miklós | 2014. november 23.
Nem hozott nagy meglepetést a Forma–1-es idény utolsó időmérő edzése Abu-Dzabiban, az első sor a vb címért versengő két Mercedes pilótáé lett. Az első rajtkockát Nico Rosberg…
Mindkét magyar férfi kézilabdacsapat győztesen hagyta el a pályát szombaton a Bajnokok Ligájában, ezzel 4 fordulóval a csoportkör vége előtt mindketten óriási lépést tettek – az…
Munkatársunktól | 2014. november 23.
Mindkét magyar férfi kézilabdacsapat győztesen hagyta el a pályát szombaton a Bajnokok Ligájában, ezzel 4 fordulóval a csoportkör vége előtt mindketten óriási lépést tettek – az…
Már önmagában az meglehetősen jellemző látleletet ad a mai magyar (sport)életről, hogy a június 13-án elhunyt Grosics Gyula helyét minden bizonnyal Schmitt Pál veszi majd át a Nemzet…
Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak ma Budapesten, a 11-es számú egyéni választókerületben. Az Újpest nagy részét és Angyalföld északi részét lefedő körzetben…
Munkatársunktól | 2014. november 23.
Időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak ma Budapesten, a 11-es számú egyéni választókerületben. Az Újpest nagy részét és Angyalföld északi részét lefedő körzetben…
Az alkohol nem tart melegen, a haj nem nő jobban, ha vágják, és a lenyelt rágógumit sem tart hét évig megemészteni – hogy csak néhányat említsünk a világ legnépszerűbb és…
„Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém” – írta Dante az Isteni színjátékban, majd „alászállt” a pokolba. De mennyi is az…
-EB | 2014. november 21.
„Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém” – írta Dante az Isteni színjátékban, majd „alászállt” a pokolba. De mennyi is az…
Bakó Arnold tizenhárom éves. Balmazújváros peremén él szüleivel, hat testvérével és a rokonsággal a cigánysoron. A térkép szélén. Az édesapja alkalmi munkákat vállal. Az…
A Fehér tenyér és a Bibliothéque Pascal rendezőjétől méltán sokat vár a néző, Hajdu Szabolcs az egyik legkiválóbb filmesünk művészi eszköztárát, kifinomult látásmódját,…
Helyünk a nagyvilágban. A Playboy által idén az Év Emberének választott Kiss Ádám hároméves kihagyás után most újra önálló esttel áll a Dumaszínház közönsége elé. A Kiss…