szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
A bármi az bármit jelent, így még a türk példát sem kell követnie Orbánnak, ha elnöknek vágyik.
- A budapesti kerületi önkormányzatiság beszüntetésével a miniszterelnök…

Nagy B. György | 2014. szeptember 21.

Orbán mindent magára szab -  Előre megmondta, bármi megtörténhet
 
Bennfentesnek szokták hívni az olyan embert, akitől a történetet hallottam. A kormányülésnek vége volt már, mikor a miniszterelnök odalépett egyik miniszteréhez és olyasmit mondott,…

Gál J. Zoltán | 2014. szeptember 21.

És még mondja nekem valaki, hogy a „táskahordás” – egy fiatal politikusnak legalábbis – nem útlevél a karrierhez. Lám, Lázár Jánost, aki ma a (hatalmas) miniszterelnökségi…

Aczél Endre | 2014. szeptember 21.

Aczél Endre: Pehelysúlyú táskahordó
 
A kormányhoz közeli közgazdász szerint nem lesz több rezsicsökkentés, amit most ígérnek, az sem az.
- A bankoktól elvenni szándékolt ezermilliárdot afféle technikai ügynek…

Nagy B. György | 2014. szeptember 21.

Heim Péter: Vége a rezsicsökkentésnek
 
Egyórás sajtóértekezletet tartott csütörtökön a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, hogy megvilágítsa a dolgokat, ki megy, ki jön, meg hogy a sajtó, ugye nehéz helyzetben mindig,…

Zalai István | 2014. szeptember 21.

Zalai István: Kollégák
 
És most mi lesz?
- Nem az a kérdés, miért Dárdai Pált kérték fel, hogy irányítsa a válogatottat a következő három meccsén, hanem, hogy mi volt a szövetség elképzelése Pintér…

Kövesdi Péter | 2014. szeptember 21.

Négy tétmeccs, négy kapitány: világrekord
 
Az MLSZ csütörtökön bejelentette: Pintér Attila szövetségi kapitányt menesztik, Dárdai Pál váltja a poszton, igaz, nem véglegesen. A 61-szeres magyar válogatott középpályás, a Hertha…

Fluck Miklós | 2014. szeptember 21.

Európa 2020-ban biztosan hozzánk jön, de közelít-e addig a magyar futball a kontinenshez?

Hegyi Iván | 2014. szeptember 21.

Hegyi Iván: Földrészsiker
 
Megfázunk-e, ha hideg lesz a tél?
- Oroszország gázháborúra készül, de ki van szolgáltatva a Nyugatnak.
- Csak nekünk nincs még megújított hosszú távú szerződésünk, de az…

Faragó József | 2014. szeptember 21.

Putyin nem szokta hosszan tárgyalni a tarifát, csak átnyújtja a cetlit
 
Pietro Aretino, az 1500-as évek olasz reneszánsz írója így írt a kurtizánhivatás szakmai fortélyáról: „Mutasd a blúzon keresztül a kebledet, hogy csak az ingnyíláson keresztül…

Szücs Gábor | 2014. szeptember 21.

Rafinált csapda a férfiaknak - Sophia Loren mindent tud erről
 
Hiába telt meg, továbbra is tízezrével érkeznek a kiadványok.
- Az Országos Széchényi Könyvtárban bármikor előkerülhet egy váratlan, de rendkívül értékes lelet.
- A…

Diószegi-Horváth Nóra | 2014. szeptember 21.

Mozart a pincéből - Egyre kisebb csomagokból egyre csodásabb dolgokat tettek elénk
 
Ez a címben szereplő kérdés nem hangzott el, amikor Csányi Sándor MLSZ-elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján a helyszínen jelen nem lévő kollégánknak, Gól című rovatunk…

VH ajánló | 2014. szeptember 21.

Bár legutóbb még csak kiretusálták a képről, mára ez már a valóság. Kiválasztottuk a hét fotóját. A hét hasonlatát Deutsch Tamástól idézzük, a hét egymásra találása…

Diószegi-Horváth Nóra | 2014. szeptember 21.

A hét képe: a szobor hűlt helye
 
Utcára vonultak a miskolci Kazinczy Ferenc Általános Iskola és miskolc-tapolcai tagiskola szülői munkaközösségének tagjai, az iskola diákjai és tanárai. Azért tiltakoznak, mert a…

K. P. | 2014. szeptember 21.

Czunyiné megmagyarázza: 'Az a rövid válasz van'
 
Hamarosan görög taverna nyílik az Erzsébet körút 29-ben, s bár sem enni, sem inni nem lehet benne, a közönségsiker garantált.

VH ajánló | 2014. szeptember 21.

Hamarosan görög taverna nyílik az Erzsébet körút 29-ben, s bár sem enni, sem inni nem lehet benne, a közönségsiker garantált.

VH ajánló | 2014. szeptember 21.

Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató elnöke adott interjút a Vasárnapi Híreknek.

VH ajánló | 2014. szeptember 21.

Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató elnöke adott interjút a Vasárnapi Híreknek.

VH ajánló | 2014. szeptember 21.

Szép kilátások… Miközben a volt amerikai elnök hatalommániás és pénzéhes politikusnak nevezi a magyar miniszterelnököt, Németországban arról beszélnek, hogy a magyar kormány az…

VH ajánló | 2014. szeptember 21.

Kispályás a nagyok között - Szijjártó átment, mint kés a vajban
 
"Aggodalomra adhat okot, hogy a térség többi országával ellentétben, melyek már évekkel korábban léptek, hazánk máig nem újította meg a 2014 végén lejáró földgázszerződést…