Obamának megint nem volt más választása, mint immár sokadszor „visszamenni” Irakba, újfent bevetni az amerikai légierőt, s – egyelőre, de az effajta intervenciók évtizedes szokása…
Avar János | 2014. augusztus 17.
Obamának megint nem volt más választása, mint immár sokadszor „visszamenni” Irakba, újfent bevetni az amerikai légierőt, s – egyelőre, de az effajta intervenciók évtizedes szokása…
Ukrajna keleti felében halomra lövik egymást az ukránok és az oroszok. Kárpátalja csendesebb, de érezhető a feszültség. Tüntetések, útlezárások, demonstrációk követik egymást,…
Csak kisebb összetűzések voltak szombaton az ukrán hadsereg és a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták között Donyeck és Luhanszk környékén. Semmi jele nem volt a konfliktus…
Nem lett vége az európai állam- és kormányfők közötti csatározásnak azzal, hogy hosszú taktikázás után Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnököt jelölték az új Európai…
„A Kijevnek szánt, Magyarországról származó fegyverszállítmányok nyílt megsértését jelentik azoknak a kötelezettségeknek, amelyeket Budapest a hagyományos fegyverek exportja…
MNB: Kastély után palota. - Újabb drága ingatlant vett meg a Matolcsy György elnökölte Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az Index hírportál információi szerint az MNB vásárolta az V. kerület…
F. SZ. K. | 2014. augusztus 17.
MNB: Kastély után palota. - Újabb drága ingatlant vett meg a Matolcsy György elnökölte Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az Index hírportál információi szerint az MNB vásárolta az V. kerület…
3,9 százalékkal növekedett a GDP 2014 második negyedévében 2013 azonos időszakához képest. (Megjegyzendő, a legoptimistább elemzői remények is a bruttó hazai össztermék 3,6…
Munkatársunktól | 2014. augusztus 17.
3,9 százalékkal növekedett a GDP 2014 második negyedévében 2013 azonos időszakához képest. (Megjegyzendő, a legoptimistább elemzői remények is a bruttó hazai össztermék 3,6…
„Tragédia, ami ezzel az alapvető, ősi élelmiszerrel történik nálunk”... „Ma Magyarországon kenyérünnep helyett inkább halotti tort ülhetnénk” - ezt mondta a Vasárnapi Hírek…
VH ajánló | 2014. augusztus 17.

Hajszál híján megszületett a második magyar érem a berlini úszó Európa-bajnokságon, a Gyurta Gergely, Rákos Patrik, Risztov Éva összetételű trió ugyanis 56 perc és 16 másodperces…
Nem hagyja magát megfélemlíteni Érpatak polgármesterjelöltje. Szőllősi Gábor, a jelenlegi érpataki polgármester kihívója a Vasárnapi Híreknek adott interjú.
VH ajánló | 2014. augusztus 17.
Nem hagyja magát megfélemlíteni Érpatak polgármesterjelöltje. Szőllősi Gábor, a jelenlegi érpataki polgármester kihívója a Vasárnapi Híreknek adott interjú.
Interjút adott a Vasárnapi Híreknek Falus Ferenc, a jelenlegi főpolgámester MSZP-DK-Együtt-PM támogatással induló kihívója. A "Budapest társasház" címmel mgjelent interjúban…
VH ajánló | 2014. augusztus 17.
Interjút adott a Vasárnapi Híreknek Falus Ferenc, a jelenlegi főpolgámester MSZP-DK-Együtt-PM támogatással induló kihívója. A "Budapest társasház" címmel mgjelent interjúban…
Szombaton elrajtolt a világ legnagyobb figyelemmel övezett futballbajnoksága, az angol Premier League. Méghozzá nem kis meglepetéssel, hiszen a kora délutáni nyitómérkőzésen a Manchester…
Nagyszerű formaidőzítésről tett tanúbizonyságot szombaton Pars Krisztián, olimpiai bajnok kalapácsvetőnk ugyanis a gyengébb selejtezős eredmény után a döntőben egyéni csúccsal,…
J. K. Rowling Dumbledore nevében írt levelet egy 15 éves amerikai lánynak, aki egyedül élte túl a családja lemészárlását Texasban. Cassidy Stay nagybátyja lelőtte a lány szüleit és…
B. O. | 2014. augusztus 16.