Az OTP számára az is veszteséget jelentett, amikor a nyáron pert nyert egy devizahitelessel szemben. Ezen a héten azonban kétszer vesztett a bank. Mégsem kell félteni a magyar…
Munkatársunktól | 2013. november 18.
Az OTP számára az is veszteséget jelentett, amikor a nyáron pert nyert egy devizahitelessel szemben. Ezen a héten azonban kétszer vesztett a bank. Mégsem kell félteni a magyar…
Jól hangzik az egy százalék alatti infláció és az egy százalékot meghaladó gazdasági növekedés. Valójában azonban arra utalnak, hogy a magyar gazdaság „kazánjában” alig…
Azt eddig is sejthettük, hogy a CBA egy nagy és boldog család, amelyre maga az állam is örömmel veti vigyázó tekintetét. Olyannyira, hogy ha a hazai élelmiszerlánc terjeszkedni akar, nem…
Diószegi-Horváth Nóra | 2013. november 17.
Azt eddig is sejthettük, hogy a CBA egy nagy és boldog család, amelyre maga az állam is örömmel veti vigyázó tekintetét. Olyannyira, hogy ha a hazai élelmiszerlánc terjeszkedni akar, nem…
Történt, hogy Bajnai Gordon felnézett – és kimondta. Volt annak az egy héttel ezelőtt kiejtett két szónak szövegkörnyezete: a gazdaság átalakításáról beszélt éppen, az egykulcsos…
Gál J. Zoltán | 2013. november 17.
Történt, hogy Bajnai Gordon felnézett – és kimondta. Volt annak az egy héttel ezelőtt kiejtett két szónak szövegkörnyezete: a gazdaság átalakításáról beszélt éppen, az egykulcsos…
Az újságot az élet írja: amikor interjút kértem Ángyán József országgyűlési képviselőtől, hogy érdeklődjem a földügyekkel kapcsolatban készülő ötödik jelentéséről, még nem…
A címben szereplő két szó a latin corrumpo magyar megfelelője, utóbbiból származik a „korrupció” elnevezés. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy Horváth András állítása…
Sándor Zsuzsa | 2013. november 17.
A címben szereplő két szó a latin corrumpo magyar megfelelője, utóbbiból származik a „korrupció” elnevezés. Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy Horváth András állítása…
Fogadások főszereplője lett Horváth András: vajon egy fejlett igazságérzettel bíró, magányos kamikaze vagy érdekcsoportok által mozgatott marionettfigura az a férfi, aki minap…
Egy családfő és a fogadott család mindenek felett: nagyjából így rendezkedett be a kormány. Maffiaállam – a Fidesz uralmára ezt az új definíciót adja és fejti ki részletesen a…
Egyetlen kórházigazgató sem adhat felmentést, a hálapénz elfogadása mindenképp büntetőjogi kategória. Legyen az előre kialkudott, vagy utólag elfogadott paraszolvencia, vesztegetésnek…
Kun J. Viktória | 2013. november 17.
Egyetlen kórházigazgató sem adhat felmentést, a hálapénz elfogadása mindenképp büntetőjogi kategória. Legyen az előre kialkudott, vagy utólag elfogadott paraszolvencia, vesztegetésnek…
Valamennyien ismerjük a „ragadós” ásítás jelenségét: meglátunk valakit ásítozni, és mi is rákezdünk. Pár percen belül ásítozni fognak ezen a cikken is, ugyanis már attól is…
Szorít az aranycipő, lemerült a kis BMW, megharap a (csillám)póni – hazánkban is léteznek olyan gyerekek, akiknek hasonló problémái vannak. Ők azok a szerencsés jövevények, akiket…
Szente Vajk színész, rendező, műsorvezető, 1981-ben született Orosházán. 2002-ben végzett a Nemzeti Színház színiakadémiáján. A debreceni Csokonai Színház tagja volt 2006-ig.…
Nem is hinnék, milyen sok közünk van nekünk, magyaroknak a behálózott világ feltérképezéséhez és a hálózatok titkainak megfejtéséhez. Naponta tapasztaljuk, milyen „kicsi a…
Bálint Orsolya | 2013. november 12.
Nem is hinnék, milyen sok közünk van nekünk, magyaroknak a behálózott világ feltérképezéséhez és a hálózatok titkainak megfejtéséhez. Naponta tapasztaljuk, milyen „kicsi a…
Míg a hazai vetítőtermek látogatottsága és a magyar mozifilmek nézőinek száma évről évre csökken, egyre többen és egyre többet ülnek a tévé előtt. Világszerte reneszánszukat…
Könnyed flörttel meghódítani a világ összes nőjét vagy boldoggá tenni egyetlenegyet? Ehhez hasonló kérdéseket fogalmazhatunk meg a Madách Színház évadnyitó darabja, a Poligamy…
Noha nem egy hitchcocki klasszikus, kellően feszült és fordulatos, a megfejtést az utolsó percekre tartogató bűnügyi fejtörő az Eltitkolt életek, a „svéd Agatha Christie”, Camilla…