Sokan kinevetik, vagy önzőnek tartják a „szingli” nőket, pedig az elidegenülés és a társtalanság is okozhat olyan kínt, mintha egy Jumbo Jet turbinája előtt kellene ácsorognunk. A…
Két szerzője is van Moldova György írásainak, az élet – így csupa kis betűvel – és ő maga. A beszélő disznó című elbeszéléskötete címadó szatírájának kellően ellenszenves…
Ma van Szent Márton napja, amelyhez nem csak a libaevés hagyománya kötődik, ilyenkor ünnepeljük az újbort is. Körülnéztünk, mire számíthatunk a hazai pincészetektől, mely…
Kick-boxol, jógázik, imád főzni és fotózni, és szívesen jár karaokebárokba. A kritikusok szerint a legnagyobb gond vele, hogy nincs értelmes indok arra, miért ne imádjuk. Joyce…
Aki repül, az örül. Az utazáskor érzett boldogság nekem most sem idegen. Talán egyedül vagyok ezzel a melósjáraton. Így becézik gonoszul a londoni fapadost. Naponta háromszor fordul a…
Horváth Dorka | 2013. november 11.
Aki repül, az örül. Az utazáskor érzett boldogság nekem most sem idegen. Talán egyedül vagyok ezzel a melósjáraton. Így becézik gonoszul a londoni fapadost. Naponta háromszor fordul a…
Huszonnégy év után először áll demokrata polgármester New York élén. A progresszív és kockázatos kampányígéretekkel taroló ötvenkét éves Bill de Blasio sokat változtathat a város…
A legjövedelmezőbb üzletágak egyike az emberrablás a Szaharában működő terrorista szervezetek körében. A G8 országoknak megállapodásuk értelmében ugyan tilos váltságdíjat…
Új nagykövetet delegált hazánkba az Egyesült Államok. Colleen Bell Obama kampánypénzgyűjtője volt korábban, emellett ő volt a társproducere az egykor méltán népszerű Gazdagok és…
Diószegi-Horváth Nóra | 2013. november 10.
Új nagykövetet delegált hazánkba az Egyesült Államok. Colleen Bell Obama kampánypénzgyűjtője volt korábban, emellett ő volt a társproducere az egykor méltán népszerű Gazdagok és…
Ahogy a modern futballt, úgy a huliganizmust is Angliától kaptuk – de vajon a megoldás is onnan érkezik? Kis angol huligánkáté, az év egyik legjobb sportkönyve kapcsán.
Ügynökök a szurkolótáborban. Pont ott ne lettek volna? Hogy kik és hogyan figyelték meg a Ferencváros rajongóit, arról Koós Leventével beszélgettünk, aki az ELTE BTK történelem szakos…
A gyerekekről rendre megfeledkezik a milliárdokat osztogató hatalom – panaszolja Csukás István író. Pedig ők jelentik a jövőt, s nemcsak a művészetek reménybeli értő közönségének…
Elmondom, mivel lehet megnyerni a választást. Azzal, ha népszavazássá tesszük! Népszavazássá arról, hogy Félázsiát választjuk vagy Európát, népszavazássá arról, hogy az állandó…
A fasizmus és antiszemitizmus elleni küzdelem nemzetközi emléknapja, november 9-e egyben Radnóti Miklós halálának feltételezett napja is. Radnóti Miklós gyilkosának sírjánál nemrég…