Pikánsabb párosítással talán nem is kezdődhetett volna a labdarúgó NB I idei szezonja, mint a házigazda Lombard–Pápa és a felcsúti Puskás Akadémia pénteki összecsapásával.
„A hatalmi ágak szétválasztása a hatalommal való visszaélés intézményesített gátja. Történetileg az önkényuralom megakadályozására irányult, ma a demokratikus hatalomgyakorlás…
Tusnádfürdő az a hely, ahol Orbán Viktor a leghosszabban, a legátfogóbban szokott megnyilatkozni arról, mit is gondol a világról. Elolvastuk jó néhány beszédét: a baloldal felelős…
Az ország érdeke, hogy legyenek nemzeti nagytőkések, de az nem fontos, hogy Simicska Lajos Fidesz-közeli üzletemberként tarol az állami közbeszerzéseken – derült ki Orbán Viktor…
Molnár Lászlóról talán a közvetlen munkatársai sem tudták, hogy ilyen szenvedélyes, mint ahogy az az alábbi interjúból kitűnik. Nem az első, és talán nem is az utolsó, aki a…
Remekül szerepeltek a magyar öttusázók a lengyelországi Európa-bajnokságon, ahol három aranyérmet és egy ezüstöt szereztek. A férfiaknál az olimpiai bronzérmes Marosi Ádám az első…
Fürdőzni jó! Tudták ezt már az ókorban is, tagadták a bigott középkorban, újra felfedezték honfitársaink a török megszállás idején, iparágat építettek rá a XX–XXI. században.
Ha nem szállunk ki a kocsiból, akkor is megéri Komárom-Esztergom megyében kirándulni. Az autóutak regénybe illő vidékeken vezetnek minket, hol a Dunát, hol a hegyes-völgyes tájat, hol a…
Nem mindenki születik a világ legmagasabb, legkisebb lábú, leghosszabb fülszőrű vagy legjobban kiugró szemű emberének. Pedig egy világrekord felállításához még csak nem is kell úgy…
Nem okozott sokkot csütörtökön az idei Emmy-jelöltek kihirdetése: a legjobbnak tartott televíziós produkciók többsége évadok óta sikerrel futó sorozat, mint a Trónok harca, a Mad Men…
Bálint Orsolya | 2013. július 22.
Nem okozott sokkot csütörtökön az idei Emmy-jelöltek kihirdetése: a legjobbnak tartott televíziós produkciók többsége évadok óta sikerrel futó sorozat, mint a Trónok harca, a Mad Men…
Már lelombozóan magyarított címe miatt is könnyedén átsiklik a néző a Vizsga két személyre néven bemutatott romantikus vígjáték fölött, hacsak nem felkészült Tina Fey-, vagy Paul…
A legendás Bihari János verbunkoskirály leszármazottja, Lakatos Tóni cigányprímás fia a hegedűvirtuóz Roby Lakatos. Az idei Veszprémfesten két koncerten is megörvendeztette a…
Van az úgy, hogy egy elsőkönyves szerző műve gyéren fogy. Ilyenkor mi lehetne a legjobb üzleti fogás, ha nem az, hogy kiderül: valójában egy ünnepelt író jegyzi a kötetet, aki álnév…