szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Csakis az ovisok fúrhatták meg A Dal döntőjét. Van ovis gyerekem, és vacsora alatt is a Kedvesemet dúdolja, bár nem a tévéből, hanem a rádióból ismeri rég, és már a Csókolomot is…

Bálint Orsolya | 2013. március 11.

Távkapcsoló: Lúdas Matyi dala
 

Suttogják már egy ideje az éjszakában, hogy valami izgalmas dolog van születőben. Illetve fejlődőben, mert nem új keletű élményforrásról van szó. Egyre kevesebben ráncolják…

Diószegi-Horváth Nóra | 2013. március 11.

Ritmusra verselők
 

Gördeszka, pilleszék, gumicsizma, eldobható műanyag kanál – mi bennük a közös? Első hallásra nyilvánvalóan semmi. Mégis egy térbe kerültek, méghozzá a Néprajzi Múzeum legújabb,…

Diószegi-Horváth Nóra | 2013. március 11.

Különös tárgyak tárlata
 

Több ezren jelentkeztek a TV2-n látható, új „átalakító műsorba”, szalonjába is folyamatosan érkeznek a saját stílusukat keresők, színházi produkciókban is „öltöztet”, s…

Krausz Viktória | 2013. március 11.

Tőle tett a tuti – interjú Lakatos Márkkal
 

A pesti Művész cukrászda igazán kiváló hely egy kis beszélgetésre a kultúráról. Szőcs Géza pedig most, hogy már több mint fél éve nem kulturális államtitkár, kiváló alany arra,…

Krausz Viktória | 2013. március 11.

Könnyen kiverheti a biztosítékot – interjú Szőcs Gézával
 

Egyre több jel mutat arra, hogy a 21. századi hadviselés legnagyobb veszéllyel járó akciói a kibertérben történnek, e támadások képesek kifürkészni akár a nagyhatalmak legféltettebb…

Kiss Orsolya | 2013. március 11.

Támadnak a hackerek
 

Éppen egy hete mutatta be az MSZP azt a mintegy húszperces kampányfilmjét, ami egész héten át tartó hatalmas vihart kavart. Vihart egy pohár vízben.

Sándor Zsuzsa | 2013. március 11.

Éppen egy hete mutatta be az MSZP azt a mintegy húszperces kampányfilmjét, ami egész héten át tartó hatalmas vihart kavart. Vihart egy pohár vízben.

Sándor Zsuzsa | 2013. március 11.

 

Habony Árpád nem rúgott hasba semmiféle hölgyet!

Bächer Iván | 2013. március 11.

Habony Árpád nem rúgott hasba semmiféle hölgyet!

Bächer Iván | 2013. március 11.

 

A devizahitelesek problémájára kiötlött kormányzati mentőakciók kifejezetten kudarcosnak tekinthetőek.

Csernok Miklós | 2013. március 11.

A devizahitelesek problémájára kiötlött kormányzati mentőakciók kifejezetten kudarcosnak tekinthetőek.

Csernok Miklós | 2013. március 11.

 

Az új jegybankelnök első intézkedései éppúgy a forint árfolyamának romlás irányába mutattak, mint a gazdasági adatok és a miniszterelnök devizatartalékra vetett pillantása. De a…

Faragó József | 2013. március 11.

Spekulánsok védték a forintot
 

Nem véletlenül fűszerezik túl a húskészítményeket, hiszen beteg, sőt, döglött állatokat, állati szemetet is feldolgoznak, és a profitra hajtó nagyobb cégek is ügyeskednek –…

Munkatársunktól | 2013. március 11.

Szemetet eszünk
 

A kormány oktatáspolitikája semmilyen munkaerő-piaci igénnyel nem igazolható, miközben lapértesülés szerint újabb 15 ezerrel csökkent a felvételizők száma.

F. Szabó Kata | 2013. március 11.

Elriasztja a fiatalokat a kormány oktatáspolitikája
 

Akár szerzői jogok is sérülhettek a Nemzeti Könyvtár Magyar Húsvét kötete kiadásával, a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó ugyanis csupán a könyv megjelentetése után kért…

Munkatársunktól | 2013. március 11.

Utólagos igyekezet – Háborús bűnökért elítélt szerző Kerényi kötetében
 

Ez lesz az utolsó szezon: március 15-én kinyit a Vidám Park, amely őszig tart nyitva, a további sorsáról még szinte semmit sem tudni.

Vasvári G. Pál | 2013. március 11.

Búcsú a Vidám Parkban
 

Biztos, hogy a kormánnyal van a baj, nem az országgal? Egy uniós diplomatától hallottam a kérdést, amikor szóba került, mit tehet az EU Orbánék fékevesztett tombolásával szemben. Szó…

Gál J. Zoltán | 2013. március 10.

Biztos, hogy a kormánnyal van a baj, nem az országgal? Egy uniós diplomatától hallottam a kérdést, amikor szóba került, mit tehet az EU Orbánék fékevesztett tombolásával szemben. Szó…

Gál J. Zoltán | 2013. március 10.

 

A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban címmel megjelent kötet leszámol a honi hadsereget korábban heroizáló képtől. Krausz Tamás történésszel, a kötet szerkesztőjével…

Diószegi-Horváth Nóra | 2013. március 10.

Dokumentált borzalmak – Lesz min gondolkodni
 

A „Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban” című dokumentumgyűjtemény elsősorban a miáltalunk a Szovjetunió területén a második világháborúban elkövetett bűncselekményeket…

Gyóni Gábor | 2013. március 10.

A „Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban” című dokumentumgyűjtemény elsősorban a miáltalunk a Szovjetunió területén a második világháborúban elkövetett bűncselekményeket…

Gyóni Gábor | 2013. március 10.

 

Potenciális gyilkosok kerülhetnek ki a rács mögül és ártatlan emberek ülhetnek hosszú hónapokig előzetes letartóztatásban a DNS-vizsgálatok csúszása miatt. Az ORFK szerint nem igaz,…

Kun J. Viktória, Vasvári G. Pál | 2013. március 10.

Késés miatt szabadlábon