Asif Khan brit építész a Vantablack nevű anyag felhasználásával olyan koromfekete pavilont készített a dél-koreai téli olimpiára, amely a fény 99,96 százalékát elnyeli –…
Téli olimpiát nagyon régen – vagy tán sosem – övezett ekkora várakozás idehaza, mint a mostani pjongcsangit, amely a pénteki nyitóünnepséggel kezdetét is vette.
Szíriai kurd harcosok elfogták az ISIS négytagú brit kivégzőosztagának még szabadon lévő két tagját. A brit akcentusuk miatt az egykori Beatles együttesről elnevezett banda felelős…
Meghalt egy ötéves gyermek kanyaróban Munkácson, a megyei gyermekkórházban. Ő az első halálos áldozat Kárpátalján a kór ukrajnai terjedésének kezdete óta.
Tovább tart a vita az Árpád hídi metrómegálló – felújítás utáni – végleges nevéről, amibe most Tarlós István is beszállt. A főpolgármester azt mondta, hogy a Fővárosi…
Egy óriási fehér tigris játszotta a főszerepet a pjongcsangi téli olimpia pénteki nyitóünnepségén, amelyre az észak- és dél-koreai sportolók közös zászló alatt vonultak be.
Botoxgyanú miatt zártak ki 12 tevét az idei szaúdi teveszépségversenyről, ahol kategóriánként 20 millió riálos (1,3 milliárd forintos) fődíjat osztanak ki, ezért erős a kísértés a…
50 ezer fontot fizet egy brit videojátékgyártó annak, aki június 30-ig hihető bizonyítékot talál a Loch Ness-i szörny, a jeti, a mongol sivatagi féreg, a mexikói Chupakabra vagy más…