Komoly dilemma előtt áll a Lehet Más a Politika, amely jövő hétvégén tartja kongresszusát: az önállóság és a demokratikus pártokkal való együttműködés kérdésében eddig is…
„Ez nem a vitrinben mutogatott suba, ezt nem a 80 év fölötti asszonykórusok éneklik, ez egy nagyon is élhető kultúra” – magyarázta a Duna Tv népzenei tehetségkutatójának egyik…
Bálint Orsolya | 2012. november 7.
„Ez nem a vitrinben mutogatott suba, ezt nem a 80 év fölötti asszonykórusok éneklik, ez egy nagyon is élhető kultúra” – magyarázta a Duna Tv népzenei tehetségkutatójának egyik…
Otthonosan mozog Európa irodalmi színterein – míg a 20. századi magyar történelem alakulásáról írt nagyregénye a Balkánon tarol, vámpírregénye Nyugaton népszerű, ahol politikai…
Mit mond egy átlagos műveltségű mai ember számára Kondor Béla neve, azon túl, hogy grafikus volt, és van közösségi háza, sétánya meg síremléke a Farkasréti temetőben?
Budapest igen szerencsés helyzetben van a világ fővárosai között abból a szempontból, hogy számtalan olyan hőforrás található a területén, amely gyógyhatású vízzel látja el az…
Isten háta mögötti svéd kisváros, párás-ködös borzongás és megannyi gyilkos titok – ez Engelsfors, ahol féltucatnyi középiskolás boszorkánylány küldetése megakadályozni a…
A világon minden negyedik fiatal munkanélküli. Sokan közülük tehetségesek, magasan képzettek, több nyelvet beszélnek, mégsem kezdhetik felnőtt életüket munkával. A meghökkentő…
Mint tudjuk, a Veszprém ma (csöndben) világelsőnek kikiáltott kézilabdacsapata a sportág BL-jében az elmúlt hetekben megverte az előző döntő két csapatát: az Atletico Madridot és a…
Ha az ember az utcán találkozik Szebelédi Renátával, biztos, hogy odakapja a szemét a 20 éves, karcsú, csinos, szőke hölgyre. Ám ha valamelyik férfi társam venné a bátorságot, hogy…
Gyengül a demokrácia, ha a szavazólapon nem a bal felső sarokban van a pecsét, de 5 napig is eltitkolható a választási eredmény – formálódik a választási eljárási törvényjavaslat.
Munkatársunktól | 2012. november 5.
Gyengül a demokrácia, ha a szavazólapon nem a bal felső sarokban van a pecsét, de 5 napig is eltitkolható a választási eredmény – formálódik a választási eljárási törvényjavaslat.
Elnöki szexbotrányok és a mindent eldöntő utolsó voks – összegyűjtöttük, milyen filmekkel és sorozatokkal érdemes melegíteni az Obama–Romney párharc finisére.