szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
„A nyár legnagyobb párharca” – így ír a nemzetközi sajtó a spanyol labdarúgó Szuper Kupa-döntőről, pedig az efféle meccseket nem szokás a legjelentősebb találkozók közé…

Hegyi Iván | 2011. augusztus 14.

aug
14

Nem emlékszik, mikor látta utoljára munkába indulni az apját. Nagy ritkán akadt valami dolog, az is feketén, hogy máshogy. Egy-két nap alatt odalesz ilyenkor a nehezen szerzett kevés…

Gál J. Zoltán | 2011. augusztus 14.

Adós még a rendőrség a négy áldozatot követelő csepeli bűntény részleteivel, ennek ellenére azt már tényként kezelik, hogy a tettesek és az áldozatok is hajléktalanok. Jogvédők…

Vasvári G. Pál | 2011. augusztus 14.

Ősszel eltörlik a nyugdíjkorhatár betöltése előtti nyugállományba vonulás jogcímeit, átalakítják a gyógyszerkasszát, államadósság-plafont vezetnek be, emelik a dohánytermékek…

Faragó József | 2011. augusztus 14.

Gyakori keresztneveink közül nagyon sok bibliai eredetű. Mindegyiknek van eredeti jelentése, bár ezt néha a nevet viselő sem tudja. Íme, most megismerhetik, mit takarnak a Bibliában…

Kiss Róbert Richard | 2011. augusztus 10.

Pénteken 21 óra 46 perckor északkeleti irányban egy fényes tűzgömb kíséretében meteor suhant át a magyar légtéren, amely a Balaton térségében fel is robbanhatott. A 3-4 másodpercig…

2011. augusztus 10.

Hasist szívtak, prostituáltakkal háltak, asszonyt aláztak, botrányt okoztak, netán saját nemük iránt vonzódtak – ki feltételezne ilyet nemzete dicső hőseiről? Ahogy a régmúlt…

(horner) | 2011. augusztus 9.

Miután három órával korábban még nem lehetett tudni, hogy megtartják-e Keszthelyen az Egy nyári éj mosolya című musical előbemutatóját és A funtineli boszorkány diósgyőri várbeli…

Selmeczi Bea | 2011. augusztus 9.

Ezt nem hiszem el! Itt ülünk a saját büfénkben és – kártyázunk. És szakad az eső… Rendületlenül. Aki nyaral – nyaral? – ki sem dugja az orrát a takarója alól, nehogy már a…

Gündisch Mónika | 2011. augusztus 8.

A klubokban az az izgalmas, hogy tagjait a hasonló érdeklődés, és nem feltétlen a hasonló gondolkodás hozza össze. A naturisták, a parajfalók, a japán fürj-tenyésztők vagy a magányos…

Bálint Orsolya | 2011. augusztus 8.

Januártól ugyan négy százalékkal is emelkedhetnek a nyugdíjak, ám az emelés hatására is csak a tíz évvel ezelőtti színvonalat fogja elérni a nyugdíjak reálértéke. A kormány múlt…

Kiss Orsolya | 2011. augusztus 7.

2011. augusztus 4-re már egyetlen magyar csapat sem maradt az európai labdarúgókupákban. Úgy is lehet mondani: ez nem a mi tizenegyünk… Az „európai kupák” megjelölés egyébként…

Hegyi Iván | 2011. augusztus 7.

Legsúlyosabb egyszeri veszteségét szenvedte el szombaton hajnalban az Egyesült Államok az afgán háború története során: 31 katonája vesztette életét, amikor rakétatalálat érte az…

2011. augusztus 7.

Amíg Németországban már okostelefon-applikációt találtak ki a parlagfűvel borított területek levadászására, addig hazánkban az előző évekhez hasonlóan ez idáig csupán az augusztus…

Ámon Judit | 2011. augusztus 7.

07

A kormányátalakításnak már csak a mértéke kérdéses, valamint az, hogy minden személycserével megvárja-e a miniszterelnök a költségvetés és a sarkalatos törvények elfogadását.

Amiből Angliában botrány van, azért Magyarországon még csak szabálysértési eljárás sem indítható. Igencsak rossz Magyarország imázsának, hogy a több mint 3 millió példányban…

Krausz Viktória | 2011. augusztus 7.

Kivonul az iszlamista al-Sabab Szomália fővárosából, Mogadisuból. Az al-Kaidához közeli milícia, amely az afrikai ország jelentős része felett ellenőrzést gyakorol, nem engedi be a…

Szűcs Ágnes | 2011. augusztus 7.

Dzsudzsák Balázs tegnap délután végre tétmérkőzésen is bemutatkozott az Anzsi Mahacskala gárdájában. Válogatott szélsőnk kezdőként 60 percet töltött a pályán a Tom Tomszk ellen…

bezso | 2011. augusztus 7.