Alexa Noémival, a TI magyarországi ügyvezető igazgatójával, és Burai Petrával, a TI kutatási vezetőjével arról is beszélgettünk, miért nem sikerül egyetértésre jutni a pártfinanszírozás „kitisztításáról”.

– Olyan szépen indult. Már-már úgy tűnt, hogy éppen az önök javaslata kapcsán alakul ki egyetértés és megoldódik a magyar közélet húsz éve fekélyesedő sebe, a pártfinanszírozás ügye. Aztán mégse. Miért bukott meg a Transparency International által koordinált párt- és kampányfinanszírozási törvény egyeztetése?

Alexa Noémi: Eleinte tényleg nagyon konstruktív volt minden parlamenti párt, azt lehetett gondolni, hogy van politikai szándék a pártfinanszírozás rendezésére. Az ugyan látszódott, hogy a részleteken sok vita lesz, de ez természetes. Vitáztunk a kampányszámla nyilvánosságáról és arról is, hogy a pártok gazdasági társaságoktól elfogadhassanak-e anyagi támogatást vagy sem. Ezekben az ügyekben is egyetértésre lehetett volna jutni, ám idáig azonban el sem jutottunk, mert a következő egyeztetéseket nem sikerült megszervezni.

– Csak szervezési probléma lenne?

A. N.: Aligha. A Fidesz és a KDNP több mint 260 országgyűlési képviselőjéből egy sem akadt, akinek megfelelt volna az elmúlt hónapban általuk megjelölt időpontok valamelyike. Pedig olyan időpontban javasoltuk az egyeztetés folytatását, melyet előzőleg a kormánypártok határoztak meg, és amelyhez az összes többi párt alkalmazkodott. A Fidesz és a KDNP képviselői vagy nem adtak visszajelzést részvételükről, vagy közvetlenül a megbeszélt időpont előtt lemondták a részvételt. Majd éppen azokban a napokban hangzott el a miniszterelnök nyilatkozata a pártok állami támogatásának teljes megvonásáról, ami teljesen szembement a Fidesz által is aláírt közös nyilatkozattal.

– Ki ne támogatná, hogy a pártok ne kapjanak egy fillért sem? Bár a szándékok bizonytalanságára utal, hogy a pénteken beterjesztett 2013-as tervezet szerint az ideivel megegyező összeget kapnának jövőre a pártok.

A. N.: Lehet, hogy jól hangzó ötlet a párttámogatás megvonása, csak nagyon sokba kerülne. Több, a jelenleginél is több korrupcióba mindenképpen. A parlamenti pártok működésük 65 és 90 százalék közötti értékét fedezik az állami, a központi költségvetési támogatásból. Ha ezt hirtelen kivonjuk a rendszerből, akkor is tovább kell működniük a pártoknak, tehát ezeket a forrásokat elő kell teremteni. Honnan? Minden valószínűség szerint illegális forrásból. Négymilliárdos spórolás tehát 40 milliárdjába is belekerülne az adófizetőknek. A pártfinanszírozással nem az a gond, hogy a bevallott állami pénzeket költik el a pártok korruptan, hanem az, hogy nem bevallott pénzekkel gazdálkodnak, és azt nem tudjuk, abból mennyi az állami pénz, milyen módon kerül a pártokhoz és mennyibe kerül ez végső soron az államnak.

– Megváltozott a Fidesz álláspontja? Ezen bukott meg a megegyezés?

A. N.: A jóindulatú verzióm, hogy nem volt meg az egyetértés a koalíción belül sem. De ha abból indulok ki, milyen méltatlan módon folytak az időpont-egyeztetések, akkor inkább az a valószínű magyarázat, hogy egyszerűen elfogyott a politikai akarat. Valószínűleg túl sok érdek sérült volna a párt- és kampányfinanszírozás rendezésével.

– Talán ezekre az érdekekre is utalnak jelentésükben, amelyben azt írják: „a fékek és ellensú­lyok rendszere meggyengült, így a magánérdek érdemi akadály nélkül érvényesülhet a közérdek helyett”. Megemlítik, hogy az Alkotmánybíróság két tagjának, az adatvédelmi hatóság intézményének, az Állami Számvevőszék és az Országos Bírói Hivatal elnökének függetlensége megkérdőjelezhető. Intézményesült volna a korrupció Magyar­országon?

A. N.: Az, hogy a politika és az üzleti elit összefonódik, és ez hatalmas korrupciós veszélyt jelent, igaz volt négy éve is, és igaz ma is. De a helyzet még ehhez képest is sokat romlott. Mert a védekezés képessége veszett oda. A függetlenségüket vesztett, vagy megkérdőjelezhető függetlenséggel rendelkező intézmények a központosított korrupció kockázatát ma már egyre kevésbé tudják kivédeni.

– A személyre vagy cégre szabott törvények sora, a sok „lex”, a lex Mol, a Lex Mal Zrt., a lex Járai, a lex CBA – és még sorolhatnám – gyakorta kelti azt az érzést, hogy a magánérdekek már a törvényalkotás folyamatában a közérdek elé furakodnak. Mi ez, ha nem rendszerszintű korrupció, de legalábbis annak kockázata?

A. N.: Eddig is volt bőven példa „lex” jellegű törvényekre, és a lobbi is mindig működött Magyarországon, de az a fajta törvényhozási gyakorlat, amikor a társadalmi egyeztetést egyéni képviselői indítványokkal ki lehet kerülni, valóban új elem. A törvényhozás sokkal kevésbé átlátható, mint korábban. Ha egy törvényt valakire szabnak, az történhet úgy, hogy lefizetik az adott képviselőt. Ez baj. De még ennél nagyobb baj, amikor már le sem kell fizetni, olyan szintű az összefonódás az üzleti szféra és a politika között – mi azt látjuk, hogy az intézményrendszer ma már ebben az irányba „fejlődik”. Konkrét példa erre Lázár Jánosnak a dohánytörvény megalkotásában játszott szerepe. Nem is tagadta, hogy egy a dohányüzletben érdekelt ismerősével közösen dolgozott a törvényen. És ő ebben semmi kivetnivalót nem talált. Nem magával a lobbitevékenységgel van a baj, fontos, hogy a piaci szereplők és más érintettek is eljutassák észrevételeiket a döntéshozókhoz. De az esélyegyenlőséget meg kell adni, és nyilvánossá kell tenni, hogy milyen befolyások érték a döntéshozókat. De vajon Lázár János meg tudja-e indokolni, hogy a köz érdekében cselekedett és nem egyéni érdeket szolgált?

– Ha már az átláthatóságot említette: ennek egyik eszköze a közbeszerzés lenne. Egyre többször hivatkoznak azonban üzleti érdekekre a nyilvánossággal szemben, sok a meghívásos pályázat, ezek nagy részén ráadásul csak egy induló versenyez magával…

Burai Petra: A közbeszerzési törvény sok dologban rugalmasabbá vált, de az igaz, hogy nem erősödött az érdemi kontroll, márpedig ez elengedhetetlen lenne a rendszer működéséhez.

A. N.: A számok valóban sokatmondóak: egy, a Közbeszerzési Hatóság által megrendelt kutatás kimutatta, hogy a közbeszerzések 65 százaléka korrupcióval érintett. A Corvinus Korrupciókutató-központja kiszámolta, hogy a beszerzések majdnem fele úgy zajlik, hogy csak egy induló van. Maga a jogszabály sok visszaélésre ad továbbra is lehetőséget, az oknyomozó újságírók munkájának köszönhetően pedig azt is lehet látni, hogy bizonyos cégcsoportok különösen kiemelten részesülnek a beszerzésekből. Sajnos azonban, mivel a közbeszerzési hatóságnak nincsen átlátható adatbázisa, ezért sokszor nehéz megítélni, hogy a beszerzés tárgya valóban megkívánta-e, hogy mellőzzék a nyílt pályáztatást. Általánosságban ezért nehéz a közbeszerzésekről beszélni, csak konkrét ügyekben lehet állást foglalni.

– Mondjon akkor egy konkrét esetet.

A. N.: Pont a Közbeszerzési Hatóság, vagyis a közbeszerzések átláthatósága és jogszerűsége felett őrködő szervezet gondolta úgy, hogy az épületét meghívásos pályázat keretében újíttatja fel. Kiválasztottak cégeket és nekik adtak lehetőséget az ajánlattételre. Talán nem kell sokat magyarázni az esetet, hiszen épület-felújításban sok cég tudna remekelni, és nem csak a kiválasztottak.

– És mit tegyen a polgár, aki korrupciót tapasztal és küzdene ellene?

B. P.: Attól függ, hogy mennyire bátor. Ha például a kormány- vagy köztisztviselőt korrupcióban való részvételre kényszerítené a munkaadója, megtagadhatja az utasítást, ezt a jogszabály lehetővé teszi. De tisztában vagyok ennek veszélyeivel, nagyon kevés az ilyen eset. A második lehetőség, hogy bejelenti az intézményen belül, de ha abban nem bízik, marad a nyilvánosság és a sajtó. Csakhogy Magyarországon a közérdekű bejelentők nem kapnak védelmet, hiába szorulnának rá. Sokszor maga a kivizsgáló szerv fedi fel a munkáltató előtt, kinek a bejelentésére kezdett el vizsgálódni. Nincs mit csodálkozni tehát kutatásaink eredményén: az emberek elenyésző száma tesz bejelentést.

– Így meglehetősen cinikusnak tűnik az oligarchaügyekre adott kormánypárti válasz: tegyen feljelentést az, aki korrupciót észlel.

A. N.: Elsősorban az ügyészség és a rendőrség feladata a korrupciós ügyek feltárása. Az ügyészségnek ráadásul hivatalból is el kellene járni, ha a visszaélés gyanúja felvetődik. Azaz, ha olvas az újságban egy gyanús esetről, kutyakötelessége lenne eljárásokat indítani, függetlenül attól, hogy tesz-e valaki bejelentést.

B. P.: A közérdekű bejelentésekkel kapcsolatban a legnehezebb, hogy elfogadtassuk mindenkivel, hogy ezek az emberek nem árulók, hanem azért teszik kockára az állásukat, hogy a közpénz, a mi adónk ne folyjon el számolatlanul.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!