A szerkesztő ajánlja
Állandó szerzők
  • /
    Lapunk vezető publicistája, a Vasárnapi Hírek főszerkesztője volt nyolc éven át.
  • /
    1991 óta a Népszabadság munkatársa, majd főmunkatársa. 1981-től jelentek meg szépirodalmi igényű írásai.
  • /
    Összesen két munkahelye volt: a veszprémi Napló és a Népszabadság. Az utóbbinál 33 évet húzott le. Karcagi Lacika III. c. ált. isk. oszt. tan. szabad szájú közéleti dolgozatai alapján tartják őt számon.
  • /
    József Attila-díjas író, 1997-től 2006-ig a Bárka folyóirat szerkesztője, 2007 és 2009 között a Nők Lapja vezető szerkesztője, 2009-től az Élet és Irodalom hetilap munkatársa.
  • /
    Író, publicista. Első regénye 2003 májusában jelent meg, Igazolt hiányzás címmel. Legújabb kötete idén ősszel jelenik meg.

 

2012. február 12. | vasárnap
  • Megjelent a 2012. február 12.-i lapszámban
    A tegnapi erőszakos összecsapások után könnyen lehet, ma lángba borul Athén: vasárnap szavaz a görög parlament az újabb megszorításokról. Ha a kormánykoalíción belüli viták miatt nem sikerül elfogadni a brutális gazdasági lépéseket, elkerülhetetlen lesz az államcsőd.

    Pénteken öt miniszter is lemondott, mert megalázónak és elfogadhatatlannak tartotta, hogy a kormány elfogadta a „pénzügyi trojka” (Nemzetközi Valutaalap, Európai Unió, Európai Központi Bank) által elvárt tervezetet, amely hárommilliárd eurós költségvetési megtakarítást vállal: 22 százalékkal csökkentik a minimálbért a 25 év felettiek, és 30 százalékkal a 25 év alattiak számára, továbbá 2015-ig 15 ezer fővel csökkentik a közalkalmazottak létszámát. Emellett még a folyósítandó nyugdíjak összértékét is mérsékelni kell 300 millió euróval.

    Az alku hírére két szocialista miniszter és a koalíció egyik kisebb pártjának tagjai távoztak a kabinetből. Lukasz Papademosz miniszterelnök erre csak annyit mondott: nincs helyük a parlamentben azoknak, akik nem fogadják el az intézkedéseket. 

    A megfogyatkozott kormány szombat hajnalban egyhangúan döntött az újabb megszorításokról, melyekről vasárnap szavaz a parlament. Hétvégén találgatások kezdődtek, hogy vajon meglesz-e a szükséges számú igen szavazat. A kormánytábornak elvileg kényelmes (252 képviselő a 300 tagú parlamentben) többsége van, de számolni kell az „elhajlókkal” is, akiknek számát a napokban már 30 főre taksálták a politikai elemzők. A politikusok már fél szemmel az április végi sorra kerülő előrehozott választásokra tekintetnek. Éppen ezért kér írásos garanciákat Brüsszel az ellenzéki pártok vezetőitől is.

    Ha kellő számú képviselő az egyre erőszakosabb tiltakozások hatására nem vállalja a felelősséget az immáron sokadik megszorításokért, az uniós vezetők nem fognak szerdán beleegyezni az újabb 130 milliárd eurós mentőcsomagba. A szavazás súlyát jól érzékelteti, hogy a görög pénzügyminiszter tegnap úgy fogalmazott: a görög képviselők most lényegében az eurózónában való maradásról szavaznak.

    Ugyanakkor már csütörtök este több ezren tüntettek a görög főváros utcáin, pénteken pedig kétnapos általános sztrájk kezdődött, s ezen a napon már összecsapások is voltak Athénban a tüntető fiatalok és a rohamrendőrök között.

    A fővárosban megszűnt a tömegközlekedés. A kétségbeesett tiltakozók azt mondják, nincs vesztenivalójuk: Görögországban különösen súlyos a fiatalok helyzete, körükben 50 százalék körüli a munkanélküliek aránya. Ha vasárnap a görög csőd el is kerülhető, sok még a kockázat: ezek jelentős része a megszorítások végrehajtásában rejlik,. A másik kockázat a fertőzés, az, hogy a görög fejleményeket mennyire tudják elkülöníteni a többi periféria ország folyamataitól.

    Figyelmeztető ebből a szempontból az e heti írországi követelés, amely szerint, ha a görögök könnyítést tudnak elérni az adósságterhek enyhítésében, akkor azt az írek is szeretnék. Ugyanígy könnyítést szeretnének a portugálok is, legalábbis a német és a portugál pénzügyminiszter tegnap este elcsípett magánbeszélgetése szerint, amelyről a portugál média tett közzé egy videót. Eszerint Wolfgang Schäuble azt ígérte portugál kollégájának, hogy Németország kész a mentőcsomag újratárgyalására, de csak azt követően, hogy megszületett a megállapodás a második görög hitelprogramról.

megrendelés
Itt lapozhatja a Vasárnapi Hírek digitális változatát, és elő is fizethet rá akár 40% kedvezménnyel.
Ide kattintva előfizethet a Vasárnapi Hírekre 1 évre, félévre, negyedévre vagy akár csak 1 hónapra.
A lapot a Magyar Posta a hétfői napon kézbesíti!

archívum
A 2010. július 1. előtt megjelent cikkeinket az archívumban találja meg.