Arcok a Szabad Föld Kalendáriumból. - Éjkirálynő a Bakonyban címmel Miklósa Erika opera-énekesnővel készített interjút Szijjártó Gabriella a Szabad Föld 2015-ös Kalendáriumában.

 
 

Ebből idézünk:
„– Hogyan került a Bakonyba?
– Tizenkilenc évesen, minden idők legfiatalabbjaként szerződtettek a Magyar Állami Operaházhoz. Nincs zeneakadémiai végzettségem, a színpadokon képeztem magam. Fiatal házasként egy fityingünk sem volt a lakásunkon kívül, így az otthonunkat adtuk el, hogy pályázni tudjak a kétéves milánói ösztöndíjra, kiutazzunk és két hétig, a felvételi idején kint lakjunk, és együnk. Több mint ezer jelentkezőből választottak ki hét énekest, köztük engem is. Az ösztöndíjból szépen megéltünk Olaszországban, de én közben sirattam az otthonunkat. Szerettem volna egy helyet, ahová hazamehetünk. Egy kirándulás során vetődtünk a bakonyi kis zsákfaluba. Igazi ékszerdobozra leltünk: néhány hangulatos utca, harsányzöld hegyvonulat, csobogó patak, kis templom... Egyetlen romos ház volt eladó, nekünk épp az kellett. A maradék pénzünkből megvettük, felújítgattuk, az ünnepekkor ide jártunk haza Milánóból, és aztán itt telepedtünk le. Több mint húszéves operaénekesi múltam során bejártam a nagyvilágot, gyönyörű helyeket ismertem meg, de én olyan vagyok, mint a fa: gyökeret eresztettem itt, nem tudnék másutt élni.
– Netalántán a nemzetközileg ismert sztár a csillogó fellépések után szeretne elbújni egy kicsit?
– Nem. Azért élek itt, mert szeretem a vidéki életformát. Számomra érthetetlen, hogy manapság az emberek egyre inkább csukott kapuk mögött, bezárkózva élnek. Nekem a vidéki lét nemcsak a természet közelségét jelenti, hanem a kis közösséget is, amelyhez tartozom...”

Az interjú folytatását olvashatják a 2015-ös Szabad Föld Kalendáriumban, ahol szintén megszólal és véleményt mond a világról Csákányi Eszter színművésznő, Darvas Béla mezőgazdasági ökotoxikológus professzor, Kincses Károly fotómuzeológus, Nyulász Péter író, Sallai R. Benedek gazdálkodó, országgyűlési képviselő és még sokan mások.

Kedves Olvasóink, keressék a vidék hetilapjának Kalendáriumát!

Címkék: Ajánló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!