„Nem haladsz a szakdolgozatoddal, nincs időd a házi dolgozatok megírására? Kérd ingyenes árajánlatunkat!” – hirdeti magát egy bérírókból álló társaság az egyik internetes portálon. Az egyetemekre, főiskolákra beadott szakdolgozatok jelentős részét Magyarországon nem a diplomára vágyó diákok, hanem üzletszerűen működő bérírók írják. Ők plagizálnak, citálnak, gondolkodnak más helyett. A lebukás ritka, pedig még plágiumszűrő szoftver is keresi a visszaélőket.

 

Nemrég még a német politika állócsillaga volt, most pedig méltatlanul elkullogni kényszerült: a plágiumbotrány lemondásra kényszerítette Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi minisztert. A Merkel-kormány minisztere 2007-ben doktorált az amerikai és az európai alkotmányosság kérdéseiből. Az ötven- oldalas irodalomjegyzéket tartalmazó doktori disszertációját kitűnőre értékelte a vizsgabizottság, végül summa cum laude minősítést kapott, majd 2009-ben könyvben is megjelent a dolgozata. Guttenberg vesztét most az okozta, hogy egy svájci professzor elolvasta a kötetet és rutinszerűen ellenőrizte a Google egyik szolgáltatásával: koppintott-e másoktól. A professzor végül nyolc olyan részt talált, amelyek forrásait a szerző nem tüntette fel. A hírek szerint azon a bayreuthi egyetemen, ahol Guttenberg is megszerezte doktoriját, az a szabály: a doktoraspiránsoknak nyilatkozniuk kell arról, hogy a tudományos fokozathoz szükséges dolgozatukat saját maguk írták, valamint kizárólag a felsorolt segédeszközöket vették igénybe. Ha kiderül, hogy valaki megszegte a szabályt, a doktori fokozat visszavonható.

Ha ilyen súlyú politikai botrány nem is volt korábban, a plagizálás, szellemi tolvajlás tépázta már meg nagy hírű oktatási intézmény hírnevét. Egy hírneves oxfordi kollégiumban egy karon kiderült, hogy a diákok 49 százaléka „megengedhetetlen módon” állította össze szakdolgozatait, Nagyváradon 40 egyetemista tanulmányait szakították meg hasonló okokból.

Idehaza sem titok a dolgozatvásárlás elterjedtsége: ellene az nehezíti a fellépést, hogy ameddig a „szolgáltató” a hallgatót segíti, addig éppoly legális lehet, mint a házitanítói munka. Illegálissá akkor válik, ha helyette írja meg a munkát. A bizonytalan határzáró vonal miatt a legtöbb szolgáltató kerüli a nyilvánosságot.

Az említett külföldi fejleményekkel kezdtük beszélgetésünket a hazai „diplomapiac” egyik tapasztalt szereplőjével. Nevezzük Károlynak, betartva ígéretünket az inkognitóról: ez tehát nem a valódi neve. – Az oxfordi adat nem megdöbbentő, egyes budapesti fakultásokon is nagyon hasonló lehet az arány. Politikus kuncsaftokra nem emlékszem, ilyen szenzációval nem tudok szolgálni – meséli.

Magát a piacot, amelyről szó van, nem ők teremtették, egy gyorsan növekvő reális igényt igyekeztek kihasználni. A diákok egy részét néhány éve aggodalommal tölti el, hogy egyes társaik szakdolgozatai részben a bizonyítható plágium, részben az alacsony színvonal okán már a felületes ellenőrzés során elbuktak; így fordultak külső segítség felé. – A hozzánk fordulókra ez jellemző: nem azért jönnek hozzánk, mert lusták, és más tollával akarnak ékeskedni, hanem mert, gyakran okkal, tartanak tőle, hogy nem képesek megcsinálni, amit várnak tőlük. Ez főleg olyanokra vonatkozik, akik nem budapesti elit gimnáziumokból jöttek, és hátrányukat nem tudták ledolgozni – ismerteti a tapasztalatokat Károly. A következő kérdés az általuk nyújtott „segítség” minőségére vonatkozik. – Mi is­­merjük a rendelkezésre álló hazai és külföldi irodalmat azokban a témákban, amelyekkel hozzánk fordulnak. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, inkább nem vállaljuk el, tehetjük, mert, bármennyire nagynak tűnik is a kínálat (több tucat hirdető kínálja szolgáltatásait a neten), ez egy keresleti piac.

Ami az árakat illeti, egy ifjú szegedi blogíró hölgyre hivatkozunk, aki már elkészítette disszertációját, és leírja, hogy ez milyen fáradságos és macerás volt, így végül kíváncsi lett arra, mennyibe került volna ugyanez külső segítséggel. Százezer forintos árat kértek tőle, amit meglehetősen magasnak talált. Ám Károly szerint a piacon ez az ár reális. – Nálunk az ár úgy 80 ezer forint körül kezdődik, a határ a csillagos ég. Az ár nem méretfüggő: egy turizmussal, idegenforgalommal foglalkozó, sport- vagy népműveléstárgyú dolgozatot sokkal könnyebb elkészíteni, mint egy feleakkora filozófiai értekezést: így van ez más szolgáltatóknál is. Azt már nem tőle, más forrásból tudjuk, időszerű közgazdasági témában doktori disszertációért félmillió forintot is fizettek már az elkészítőnek.

Ezer és kétezer forint közötti oldalár mellett egy másik bérírócsapat most idényakciót is hirdet. „Minden márciusban megrendelt szakdolgozat mellé a diplomakötés a mi ajándékunk!” – hirdetik honlapjukon. Nem csak különböző nyelveken készítenek szakdolgozatokat, hanem házi dolgozatok, tételek kidolgozását, kérdőíves felmérések kiértékelését, és prezentációk összeállítását is vállalják. A megírandó témák variációja pedig végtelen. Vagyis csak majdnem az.

– Ha korrekt, alapos munkát szeretnénk kiadni a kezünkből, akkor nem tudunk minden megrendelésnek eleget tenni – mondta egy szintén névtelenséget kérő fiatalember, aki maga is egy ilyen íróműhely tagja. – Először csak pár barátunknak segítettünk, akik nem tudtak kihez fordulni problémájukkal. Amikor már az ismerős ismerősének az ismerőse keresett meg minket, hogy írjunk neki, akkor merült fel először, hogy ezzel akár pénzt is lehetne keresni – meséli bérírónk. Az események innentől kezdve felgyorsultak: elégedett megbízók dicsérték a szolgáltatás minőségét, és pontosságát, ami újabb embereket vonzott.

A társadalmi értékítélet alapján etikátlan üzleti forma persze okozott némi fejtörést interjúalanyunknak is. – Voltak morális aggályaim még az indulásnál. Végül azért nem találtam elítélendőnek, amit csinálok, mert tudtam, ha a témavezető tanárok segítségére lennének a hallgatóknak, ránk 60 százalékban nem is lenne szükség. Persze nem minden tanuló fordul ezzel az indokkal a szakdolgozatírókhoz: az esetek 30 százalékát olyanok teszik ki, akik tanulmányaik mellett dolgoznak, vagy gyereket nevelnek, és nincs idejük hónapokat kutatással tölteni. Mindezek mellett pusztán 10 százaléknyian vannak azok, akik inkább fizetnek, csak ne kelljen sokat foglalkozni a kérdéssel.

A munka pedig ennél a vállalkozásnál profi szintű. – Mi csakis a megrendelőinkkel együtt készítjük el a dolgozatokat. Akárki is veszi igénybe szolgáltatásunkat, át kell, hogy lássa, értenie kell, mit miért csinálunk. Fejezetenként küldjük a megbízót konzulenséhez, mondjon véleményt, min kell esetleg változtatni, vagy javítani. De sajnos nem mindenki ilyen körültekintő – tájékoztat bennünket beszélgetőpartnerünk, és a néhány fórumon olvasható elkeseredett hozzászólások is óvatosságra intenek. Egyik helyen egy becsapott nő figyelmeztet: „a pénz egy részét előre elkérik, aztán a határidő lejártával egy értékelhetetlen összeollózott semmivel jelentkeznek.” A sok hirdető között meg kell találni azt, amelyik csak az elküldött munka után kéri a pénzt, vagy hiba esetére valamilyen garanciát vállal.

Az utóbbi időben erősödő, a plagizálás kiszűrésére irányuló tanintézeti erőfeszítésekről a bérírók úgy vélik, hogy csak a legdurvább eseteket tudják felderíteni. Más szakemberek is megerősítették, hogy a jéghegynek csupán a csúcsát látjuk: a plágiumkereső programok külföldön sem tökéletesek, nálunk pedig csak a nyilvános dokumentumok bizonyos körét kutatják, az ellenőrző háló nem igazán sűrű szövésű.

Idehaza hét éve üzemel, a kopi.sztaki.hu címen elérhető online plágiumkereső, a rendszert az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (SZTAKI) indította. Fejlesztője, Pataki Máté a Vasárnapi Híreknek elmondta: a rendszernek ma 12 ezer felhasználója van, és húszezer feltöltött dokumentumot tartalmaz. A felhasználók többsége diák, ők arra használják, hogy saját szakdolgozatukat ellenőrizzék, nincs-e benne plagizálás, azaz forrásmegjelölés nélküli szó szerinti idézet. A felhasználó tanárok feltöltik munkái­kat, és ha valaki később szó szerint idézne belőlük, máris kiderül a szellemi lopás. A rendszer párszor tízszavas egyezést már ki tud mutatni.

– Olyan tanár is van, aki arra használja a rendszert, hogy diákjait ellenőrizze, hiszen egyre többen bérírókkal készíttetik el szakdolgozatukat – számol be a tapasztalatokról Pataki. – A főiskolák, egyetemek elvileg büntethetik, ha egy hallgatójuk vette a szakdolgozatát, de ehhez bizonyítani kell: mással íratta meg. A lebuktatást nehezíti, hogy bevezették a szokást: írásban nyilatkoztatják szakdolgozó diákjaikat, a diplomamunkájukat maguk írták. Úgyis a számon­kér­he­tő­séget növelik. És ha ki is derül a szabálysértés, az oktatási intézményeknek nem érdekük, hogy nyilvánosságra hozzák, mert elveszíthetik jó hírüket, a kiadott diploma értéktelen lesz.

Új „trend”, hogy a hallgatók az interneten elérhető idegen nyelvű anyagokat egyszerűen csak lefordítják, és saját szerzeményként adják be. Márpedig ha nem jelölik meg a forrást, ez is szellemi tolvajlás. Ezért most idegen nyelvű plágiumkereső fejlesztésén dolgoznak.

– A szerzői jogokról Magyarországon a szakdolgozatírás esetében nem beszélhetünk. Kétlem, hogy eddig bármilyen – a szellemi alkotáshoz kapcsolódó – felhasználási szerződés született volna e téren – kezdi magyarázni a jelenség jogi aspektusait dr. Dudás Ágnes ügyvéd, aki viszont azt is hozzátette: egészen addig, amíg az alkotás szerzője nem lép fel a megrendelő ellen, az ügy nem derül ki. Az ügyvéd nem ért egyet azokkal a véleményekkel, amelyek legálisnak tartják ezt a helyzetet, szerinte bűncselekményekről van szó. A bitorláson túl felmerülnek ugyanis a csalás tényállásának elemei is, hiszen egy intézmény a megtévesztés folytán diplomát állít ki. Szigorúan véve: ez esetben a megrendelő (aki pl. nyilatkozatot tesz, hogy a diplomamunka saját műve) elkövető és a dolgozat írója legjobb esetben is bűnsegéd.

Ilyen precedens ügy azonban még nem fordult elő, és a felsőoktatási intézmények vizsgaszabályzatai sem szankcionálják a mással megíratott szakdolgozatok lebukását: az intézmények többségében a következő félévben újra kell írni a dolgozatot. A kockázatvállalás pedig már a hallgató (és a bértollnok) dolga.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!