Interjú Gőgös Zoltánnal, az MSZP elnökhelyettesével.
- Magyarországon ma a kutya se törődik a közmunkásokkal.
- A földmutyira nem lehet politikát építeni, sem pedig vidékfejlesztést- mondja a szocialisták legfelsőbb vezetésébe bekerült agrárpolitikus.
– A rendszerváltás óta nem volt agrárpolitikus az MSZP elnökhelyettesei és alelnökei között. Most miért?
– Huszonöt év alatt csak két mezőgazdasági szakember fért be az elnökségbe. Én agrárállamtitkárként próbáltam bejutni ebbe a testületbe, de nem sikerült.
– Szóval?
– Szerintem az utóbbi négy évnek köszönhetem az elnökhelyettességem. Engem nem küldött senki sehova, magamtól mentem ügyek után – szakmailag idegesített, amit a Fidesz csinál. Felfedeztek a helyi közösségek, a médiának is érdekes lettem a földmutyik feltérképezése miatt – államtitkárként nem szerepeltem ennyit. A választási kampányban engem hívtak a legtöbbet a különböző helyi szervezetek.
A kongresszus előtt sokan kerestek, induljak elnökhelyettesnek – és nem nagyon tudtam ellenállni.
– Pártsikerhez elég, de országos, mozgósító erejű politikát lehet a földmutyiból csinálni?
– Illúzió, hogy egy 180 ezer embert érintő történettel megmozgassuk a vidéket. Az már más kérdés, hogy az agrárium lassanként olyan kevés embernek ad munkát, hogy gyakorlatilag mindegy, ki az új földesúr, megkülönböztetés nélkül utálják a parasztemberek.
– De ez még mindig nem milliós tömeg.
– Igaz, de gyűrűzik a feszültség. A Bakonyban van egy sok évtizede működő tejgazdaság. Leépítik. Ez ma csak annak a hét embernek – és családjának – fáj, akik nem nyertek pályázati földet. A falunak, a környező kisvárosoknak majd akkor kezd fájni, amikor nem kapnak remek tejet, literenként 120 forintért.
– Németh Imre minisztersége alatt traktorok ezreivel tüntettek a gazdák, Gráf József alatt már nem, és most megint nem. Úgy tűnik, lényegében pont olyan agrárbéke van, mint az MSZP-kormány alatt.
– Higgye el, forr a világ. A különbség csak annyi, hogy míg alattunk tüntettek, ha dühösek voltak, most nem merik kinyitni a szájukat, mert nyomban rájuk mennek a hivatalok. Amikor a kisemmizett hortobágyi családok demonstráltak, másnapra ott termett a munkaügyi felügyelőség és azt firtatta, hogy mindenki be van-e jelentve. Ezt, persze, aligha a központ diktálja, inkább a hivatalok megfelelési vágya. Az nem agrárbéke, ha lefojtják az indulatokat, és nem egyeztetnek a cégekkel és a szakszervezettel. De ha számos vállalkozástól elveszik a területalapú támogatást, kis és közepes cégek sokasága dőlhet be, hiszen – a dotáció elvesztésének köszönhetően – a hitelképességük is megrendül. És a mezőgazdasági dolgozók tömegei elbocsátó levél formájában szembesülhetnek a valósággal. Na, akkor lesz tüntetés.
– És mi lenne a megoldás?
– Engem mindig azzal vádolnak, hogy a régi világot sírom vissza. De amikor én kezdtem, 1981-ben, 1400 embert tartott el a 9 ezer hektáron gazdálkodó állami gazdaság. Most 500-at – és csak azért van szüksége ennyire, mert az utódcég nem adta fel az állattartást. Ha csak növényeket termesztene, 150 munkással elboldogulna. Az én időmben volt vágóhidunk, fuvaroztunk, építőbrigádot kölcsönöztünk, javítóbázist működtettünk. Vagyis, a megoldás: meglévő kapacitásokra kellene építeni „melléküzletágakat”.
– Miért vesződnének vele, ha az alaptevékenység után automatikusan jár az EU-s dotáció?
– Igaz, ehhez kellene az Európai Unió is – például, ha az alapján osztaná a területalapú támogatást, hogy egy vállalkozás hány embernek ad munkát. Most viszont a kormány azoktól a gazdaságoktól vesz el támogatást, amelyek a legtöbb embert foglalkoztatják. Pedig ezek azok a vállalkozások, amelyek még képesek fejleszteni, s még kapnak hitelt.
– Ha – javaslata szerint – 5 százalékra csökkentenék az alapvető élelmiszerek áfáját, az pumpálna elegendő pénzt a mezőgazdaságba?
– Persze. Felpörgetné a belső fogyasztást, és keresztbe verné a fekete importot. Miután az élő disznó és a féldisznó áfája 5 százalékra csökkent, egyből 200 ezer állattal vágnak többet, és nem azért, mert ennyivel több malac születne, hanem azért, mert bevallják a vágást. Az 5 százalékot nem érdemes elcsalni.
– A kabinet szerint a büdzsé nem bírja ki az áfacsökkentés 100-120 milliárdos költségét.
– Vitám van a kormánnyal. Aki feketén vág, az nem fizet se bért, se járulékot – az áfacsökkentés behozná ezeket a pénzeket, a növekvő fogyasztás újabb adójövedelmeket generálna.
– A kormány szerint a munkások után fizetendő terhek generálnak adójövedelmet. Hogyan értelmezhető Orbán munkaalapú állama egy gyér iparú országban – különösen a mezőgazdaságban?
– A munkalapú állam kissé hajaz Mussolini Olaszországára, és a lényege, hogy becsuklak, ha nem mész dolgozni.
– Amúgy lenne hová menni dolgozni?
– A falvakban már kőműves sincs, a mesteremberek, megrendelés hiányában, közmunkások lettek – akiknek néha tisztességes munkát adnak, néha pedig rabszolgaként dolgoztatják őket, egész nap a szántóföldön kell robotolniuk. Pedig a legvadabb időkben is megvolt a pihenés.
– Mikori vad idők?
– Háború előttiek. A parasztember még aratás közben is aludt egy órát ebéd után. Most senkit nem érdekel, mi lesz azzal az özvegyasszonnyal, akit olyan zöldségesbe hajtanak be, ahol előtte gyorsérlelővel kezelték a termést. Pedig ez a szer iszonyatosan éget.
– Hogyan lehetne könnyebb a közmunkáslét?
– Ha sikerül elérni az Európai Uniónál, hogy átjárható legyen az idény- és a közmunka. Az EU most ódzkodik attól, hogy a közmunkásokat a magánszférában lehessen „bevetni”. Amíg idénymunka van, addig a vállalkozó fizesse be a közmunkások bérét az állami kasszába, hogy ebből a keretből aztán újabb közfoglalkoztatási programokat lehessen finanszírozni télen vagy ősszel. A jelenlegi rendszerben az önkormányzat és a helyi vállalkozó egymás riválisa. A település megtermeli magának a zöldséget és a gyümölcsöt – a közmunkások bérét a központi költségvetés fizeti –, így megöli a helyi termelőket, hiszen a bérköltség nélküli árral képtelenek versenyezni.
– De ez legfeljebb arra elég, hogy túléljen a vidék.
– A kérdés éppen ezért az, hogyan lehet pluszjövedelmet vinni vidékre. Ebben a németek remekeltek, amikor szétterítették az energiatermelést, -ellátást. Egy német tehenész élete már nem a tej árától függ, hiszen nem a tej a legnagyobb bevételi forrása, hanem a trágyából előállított biogáz, amit energiává alakít, s amit elad a falunak. Na, ez a valós vidékfejlesztés.
– És hogy akarják meggyőzni az igazukról az embereket?
– Vissza kell találnunk ahhoz a rendszerhez, hogy minden településen legyen olyan kapcsolatunk, aki felvállalja hovatartozását, és célba juttatja az üzeneteinket. Mert az átment például a fejekbe, hogy 300 forinttal csökkent a rezsi, de az nem, hogy kiszámoltuk: miképp adhatnánk 100 ezer forintos minimálbért az embereknek.
Gőgös Zoltán
• MSZP elnökhelyettese
• 1981-ben szerzett mezőgazdasági gépész üzemmérnöki diplomát Nyíregyházán
• Közgazdasági szakokleveles mérnök
• Agrárgazdaságokban dolgozott műszaki ágazatvezetőként és termelési igazgatóként
• Az MSZP alapító tagja, a veszprémi szervezetnek hosszú évekig elnöke, elnökhelyettese
• 2006 és 2010 között mezőgazdasági államtitkár
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!