65 millió nő hiányzik Indiából – derült ki a 2011-es népszámlálás eredményeiből. Pontosabban a becslések szerint ennyivel több nőnek kellene az országban élnie, ha demográfiailag kiegyensúlyozott lenne a nemek aránya. Ez a 65 millió lány azonban vagy meg sem születhetett, mert szülei elvetették a magzatot, mikor kiderült a neme, vagy kisgyerek korában ölték meg.

 
Fotó: AFP

A kelet-ázsiai társadalmak hagyományosan férfiközpontúak. Ha egy családba lány születik, a rokonok nem örülnek, mert úgy gondolják, csak viszi a pénzt, hiszen egyszer majd hozományt kell neki adni. Az, hogy egy lányt még babakorában megölnek, nem új jelenség, ahogy az sem, hogy egy lánycsecsemőre sokkal kevesebb gondot fordítanak: nem etetik megfelelően, és ha megbetegszik, nem tesznek meg mindent a gyógyulása érdekében. Az orvostudomány fejlődése azonban paradox módon felerősítette ezt a tendenciát, mivel az ultrahangos vizsgálatokkal lehetőség nyílt arra, hogy megállapítsák a születendő gyerek nemét. Így míg 1961-ben 1000 hat év alatt fiúra 976 lány jutott, ami többé-kevésbé igazodott a természetes szaporulathoz, 2011-ben már csak 914.

Indiában az 1970-es években jelentek meg az első ultrahangos készülékek a drága magánklinikákon. Egy évtizeddel később a nőgyógyászok már úgy hirdették magukat, hogy „ki tudják szűrni a lánycsecsemőket”, meglovagolva azt a hiedelmet, hogy a nő hibája, ha nem tud fiút szülni. Noha 1994-ben hoztak egy törvényt, amely tiltja, hogy a születendő gyermek neme alapján hajtsanak végre abortuszt, de aki meg tudja fizetni, annál még az ötödik hónapban is megszakítják a terhességét.

A beszámolók szerint rendszerint az anyós az, aki a legerősebb nyomást gyakorolja a fiatal anyákra: gúnyolja a menyét, és azzal fenyegeti, hogy fia hamarosan elhagyja, ha még egyszer lánynak ad életet. Gyakran meg is verik őket. Mikor pedig újra teherbe esnek, és a negyedik-ötödik hónap körül már ki tudják mutatni a gyerek nemét, szintén a férj családja az, aki abortuszra kényszeríti a nőket.

Mindez a jómódú, legalább középosztálybeli családokra jellemző igazán, ahol meg tudják az orvost fizetni: úgy vélik, még mindig olcsóbb kifizetni a beavatkozást, mint később a vagyonukhoz illő hozományt adni. A fővárosban, Újdelhiben például csak 866 lánygyerek jut 1000 fiúra, míg az ország egyik leggazdagabb államában, Pandzsábban ez az adat a 850-et sem éri el. Sőt egyes jogvédő szervezetek megkérdőjelezik a kormány által közölt adatokat is: az Action Aid szerint egyes pandzsábi falvakban már csak 10:3 a fiúk és a lányok aránya. Ezzel szemben a szegény Kerala államban, ahol nem mellesleg az évtizedek óta hatalomban lévő baloldali kormány jelentős összegeket fordít az iskoláztatásra, normális a nemek egyensúlya.

A dolog azonban kétélű: 2020-ra mintegy 28 millió házasulandó korú indiai férfinak nem jut majd se feleség, se hozomány. Így legfeljebb, ha elég gazdagok, követhetik azoknak a kínai sorstársaiknak a példáját, aki a szegényebb országokba járnak „feleséget venni”, mivel a több mint három évtizede meghirdetett egykepolitika és hasonlóan lányellenes kultúra miatt Kínában a házasulandó korú generációból már most hiányzik 30-40 millió nő.

Afgán tálibok lőtték agyon Susmita Banerdzsí indiai írónőt, aki könyvben örökítette meg, hogyan sikerült megszöknie a tálib rezsim elől. Az asszony házasság révén kerül Afganisztánba, ahol – az ő szavaival élve – „1993-ig tűrhető volt az élet”. A tálibok hatalomra jutása után azonban úgy döntött, elhagyja az országot. Első szökési kísérlete sikertelen volt, visszavitték férje családjához, ahonnan elmenekült, majd újra elfogták. De csodával határos módon végül átadták az indiai nagykövetségnek. Indiában írta meg könyvét, ami bestseller lett, majd filmet is forgattak belőle. Üzletember férje követte Indiába, annak ellenére, hogy családja kitagadta. De a 2000-es években, miután az USA megdöntötte a tálib rezsimet, mindketten visszatértek Afganisztánba, hogy Susmita kórházat nyithasson kifejezetten nők számára. Az írónő holttestét csütörtökön találták meg egy autóút mellett. A haját kitépték, és legalább hússzor lőttek bele.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!