A balos szavazók mindössze 4 százaléka gondolja úgy, hogy Tóbiás József MSZP-elnök a baloldal vezetője,
míg Gyurcsány Ferencről több mint 30 százalékuk gondolja ugyanezt – a (kormánytól nem távoli)
Nézőpont Intézet friss kutatása nem túl jó ómen a szocialistáknak, akik épp szombaton gyűlnek egyfajta
programalkotó kongresszusra. Most kellene ugyanis szembesülni azzal, hogy a párt üzenetei (legyen
szó béremelésről vagy menekültügyről) hónapok óta „nem jönnek át”, sem erős pártot, sem erős vezetőt
nem tudnak felmutatni, így hiába kínálnának esetlegesen érdemi alternatívákat, egyre kevesebben
hiszik el az MSZP-nek, hogy képes is lenne megvalósítani ígéreteit. Ha minden igaz, ezt a párt nagyemberei
is érzik, éppen ezért megeshet, hogy „felrobban a kongresszus” – azaz számosan küldik a fenébe
a jelenlegi pártvezetést, és kívánják a pokolba a jelenlegi stratégiát. Hogy a küldöttek kit tartanak
hitelesnek, arról persze csak találgatni lehet, de az biztos, hogy már most elkezdődik a posztháború:
azaz, aki itt programot hirdet, az a jövő évi tisztújításon rajtvonalhoz is áll. Nyíltan egyelőre senki nem
hívta ki a pártvezetést, egyelőre a mostanság markánsan fogalmazó Hiller Istvánról is úgy tudni, nem az
elnöki, hanem legfeljebb a választmány elnökének tisztségére pályázik. Ugyanakkor egyes hírek szerint
a szombati kongresszuson a legnagyobb szervezetnek számító borsodi szocialisták kívánnak a mihamarabbi
tisztújítás élére állni. Akárhogy is alakul, sok múlik azon, hogy az MSZP képes-e valamiféle új irányt
szabni önmaga számára a kongresszuson. Ennek esélyeiről a párt alelnökét, Lukács Zoltánt kérdeztük.

  <h1>Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke - Fotó: Üveges Zsolt</h1>-
  <h1>Publicus közvélemény-kutatás, 2015. november 10-14. - Ön mennyire elégedett azzal, ahogy az országban mennek a dolgok? - Melyik pártra vagy szervezetre szavazna a következők közül? </h1>-
  <h1>Publicus közvélemény-kutatás, 2015. november 10-14. - módszertan</h1>-

Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke - Fotó: Üveges Zsolt

- – Kép 1/3

– Az egyik pártban az a keringő mondás, hogy akár határozatképtelenségbe is fulladhat a kongresszus. Mit szól hozzá?

– Miért is?

– Érdektelenség okán.

– Megválasztották a küldötteket, az a dolguk, hogy ott legyenek. Nem tudom elképzelni azt a kongresszus utáni beszámoló taggyűlést, amikor a küldöttek azt mondják, hogy „én nem mentem el, mert úgy döntöttem, hogy nem érdekel”.

– Sokan tisztújítást várnak, az nem lesz, nem nyúl hozzá az MSZP érdemben az alapszabályhoz – szekcióüléseken vitatnak tisztes témákat (béremelés, demokrácia), amiket azért más fórumokon is ki lehetne dolgozni.

– Szerintem fontos dolgokról komolyan beszélni sokszor fontosabb, mint személyekről.

– Ön miről beszél majd?

– Hogy most már ne önmagunkkal és egymással legyünk elfoglalva, hanem az emberek mindennapjaival.

– És mi akadályozta meg az MSZP-t, hogy 2010 után abbahagyja a hatalmi tusakodást?

– Nem akadályozta semmi és meg is tette.

– Igazán?

– Gyurcsány Ferencék kiválása után 2012 nyaráig az MSZP szépen jött is fel. A Fidesz támogatottsága 35 százalék volt, mi 30 százalékra gyúrtuk ki magunkat.

– És aztán?

– Aztán Bajnai Gordon visszatért és az Együttel lejtőre rántotta a baloldalt.

– Egy vadiúj párt miként boríthatta meg a Fideszt majdnem megszorító MSZP-t?

– Úgy, hogy nekimentek Mesterházynak, és megüzenték a 2010 után önerőből magára találó MSZP-nek: be lehet állni mögéjük. Ettől kezdve a teljes médiateret az töltötte ki, hogy ki kivel fog össze, az emberek problémáiról a kutya sem beszélt. Majd miután nagy nehezen kiizzadtuk az úgynevezett összefogást, kiderült, hogy az embereknek mégsem kell.

– Most nincs Bajnai, a teljes népesség körében mégis 7–11 százalékra fogyott vissza az MSZP 2015-ös támogatása.

– Nyilván fontosak ezek a mérések, de azért nézzük a tényeket: a három nagy időközi választásból kettőt megnyertünk, méghozzá 30 százalék körüli eredménnyel. Korántsem olyan sötét a helyzetünk, mint ahogy azt egyesek láttatni szeretnék.

– Itt a fizetésemelés ügye: jogos, szükséges, baloldali. Mégis alig beszél róla a nyilvánosság. Nem a közlő személye a hiteltelen?

– Én ezt nem így látom. A téma lassan kezd beérni. Már gazdasági szakemberek is elismerik, hogy a fizetésemelés piaci törvényszerűség. A többi ellenzéki párt is kezdi szépen átvenni a mondatainkat… Persze nincsenek százmillióink óriásplakátkampányra, de tudjuk, hogy az emberek több mint 70 százalékának baja van a fizetésével. És egy baloldali pártnak kötelessége a bérek uniós szintre zárkóztatását célnak tekinteni. Az ugyanis lehetetlen helyzet, hogy míg a szolgáltatásokért nálunk az EU-átlag 75 százalékát kell megfizetni, addig a bérben a közösségi átlag 35 százaléka jut az embereknek.

– Akkor még egyszer: miért van az, hogy miközben azzal van tele a sajtó, hogy ki akar frakcióvezető, választmányi elnök, pártelnök lenni, semmilyen normális üzenet nem jut át?

– Egységes üzeneteket csak egységes párt tud kommunikálni. Szerencsére a helyi szervezetek szintjén az MSZP ma is ilyen. Probléma mindig akkor van, ha egy-egy párttársam személyi ambícióit, kritikáját a nyilvánosságban üzeni meg, mert akkor már nem a feladatokról beszélünk. Pedig a lényeg mégiscsak az, hogy nekünk az emberek problémáit kell megoldanunk, egy csapatként, egy irányba húzva. Nincs ebben a pártban két párt. Egymásra vagyunk utalva – mindenkire szükség van. Mindenkire, aki nem a sajtóban üzenget, hanem teszi a dolgát.

– Lehet, hogy helyben dúl a harmónia, ám úgy látszik, a párt teteje azért a kevés mandátumért huzakodik, amit 2018-ban a szocik megszerezhetnek.

– Nem értek egyet. Az MSZP 2018-ban győztes csapat lehet. De aki szerint ma az MSZP-ben a „ti” és a „mi” ideje van, az rossz úton jár. Az embereket halálosan nem érdekli, hogy ki milyen posztról álmodik. Ők azt várják, hogy velük foglalkozzunk – és igazuk van. 1993 óta vagyok az MSZP-ben – én még fogtam kezet Horn Gyulával –, amikor természetes volt, hogy az emberek problémáival törődünk. Na, akkor sikeresek voltunk.

– Ez az, amit a pártban lukácsizmusnak neveznek?

– Lukács György?

– Nem. Ön. Lényege: húzzon a fenébe a balliberális értelmiség, foglalkozzunk a kisemberek ügyeivel, fenébe a magasztos ideológiával.

– Nincs bajom az értelmiséggel és az ideológiával sem. A balliberális nekem oximoron.

– Azt jelenti, hogy…

– Azt értem, hogy mákos lecsó, csak jelezném: nem finom… A baloldalnak és a liberálisoknak is vannak értékeik, de azok sokszor nem egyeznek. El kell dönteni. Itt vannak a kis pártok…

– Együtt, PM, DK.

– Azok. Baloldalinak nevezik magukat, pedig szinte minden gazdasági és más kérdésre liberális választ adnak. Egykulcsos adót akarnak, elutasítják a nyugdíj 40 pluszt és a béremelési javaslatunkat is támadják. Mitől baloldaliak? Én vállalom, hogy a melósok pártján állok. A nyugdíjas pártján, akinek egyes élelmiszereket 110 százalékkal kell drágában megvennie. Az anya mellett állok, aki egész nap gürizik, késő este vacsorát főz, szinte bezuhan az ágyba – s közben nem tudja, miből vásároljon hónap végén. Nekünk ezekért az emberekért kell kiállni.


Ön mennyire elégedett azzal, ahogy az országban mennek a dolgok?
(Összes megkérdezett, %)

Melyik pártra vagy szervezetre szavazna a következők közül? 
(Összes megkérdezett, %)

PUBLICUS
A válaszadók a kérdőív kérdéseire telefonon válaszoltak 2015. november 10–14. között. A nem, életkor és iskolázottság
szerint reprezentatív mintába 1000 fő került. A teljes mintában a mintavételi hiba +/– 3,1 százalékpont. 




Képtelen a bizonytalanokat érdemben megszólítani a Fidesz – ez vegyíthet némi ürömöt a kormánypárt örömébe. Ugyanis hónapról hónapra jobban szeretik a kormányt: szeptemberben még az emberek 63 százaléka volt elégedetlen a kabinet teljesítményével, most ez az arány 59 százalék. A Publicus Intézet lapunk felkérésére készült kutatása szerint a biztos pártszavazók körében javul a kormány megítélése, egyedül a bizonytalanok között stagnál/romlik. Az elégedetlenségi index változása ellenére a pártok népszerűsége nem változott a Publicus szerint az elmúlt hónapban: a Fideszé és az MSZP-é egy százalékkal hízott, a Jobbiké egy százalékkal sorvadt az utóbbi egy hónapban, de mindez bőven a hibahatáron belüli változás.



A Republikon Intézet friss kutatása feltérképezte a baloldali szavazóbázist, és öt kategóriába rendezte a híveket.

MSZP-törzsszavazó (450 ezer):
A baloldali, liberális tábor hagyományos oszlopai, akik nagyon erősen elutasítják a társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségeket. Részvételi hajlandóságuk és pártelkötelezettségük erős, jellemzően idős, vallásos, alacsonyabb végzettségű szavazók. Minden településszinten ott vannak.

Klasszikus balliberális szavazók (400 ezer):
Számukra a kulturális, ideológiai kérdések kiemelten fontosak, az erős kormányellenesség mellett a legerősebb Jobbik-ellenesség is őket jellemzi. Köztük a legerősebb a DK, illetve az MSZP-t támogatják a leginkább.

Nemzeti baloldaliak (350 ezer):
Lazábban kötődnek a baloldalhoz, zömük 2006 után a Fidesz felé fordult, ám mára kiábrándult belőle. Stabil anyagi körülmények között élnek, egyfajta jóléti sovinizmusban hisznek – a hátrányos csoportokkal kevésbé szolidárisak. Az Együtt, PM és Liberálisok szavazói az átlagnál nagyobb arányban vannak köztük jelen.

Kritikus baloldali középosztály (220 ezer):
Kritikus mindegyik baloldali párttal, bár 2014-ben az ötpárti baloldali szövetségre szavaztak. Esetükben egyfajta politika és pártellenesség tapintható, noha vállaltan baloldali szavazók (legmagasabb köztük a szocialisták aránya).

Csapódó liberálisok (180 ezer):
Szabadelvűek, a társadalmi-jövedelmi egyenlőtlenségeket elfogadják. Politikai preferenciájuk jóval kevésbé kötött – mára pedig leginkább az MSZP-t támogatják. A baloldali szavazók közül ők azok, akik a leginkább kritikusak a 2010 előtti kormányzással.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!