Ötödik portrékönyve jelenik meg Debreczeni Józsefnek a jövő héten. A politikus, politikai elemző, közíró Antall József, Orbán Viktor (két kötet) és Gyurcsány Ferenc után most a miniszterelnök egykori legjobb barátját, a Közgép tulajdonosát, Simicska Lajost, „a szürke dominanciást” elemzi.

  <h1>Debreczeni József A szürke dominanciás című, Simicska Lajosról szóló portrékönyvéből közöltünk részleteket,
az Orbán által elfeledni kívánt G-napról szóló fejezetet</h1>-
  <h1>Debreczeni József</h1>-

Debreczeni József A szürke dominanciás című, Simicska Lajosról szóló portrékönyvéből közöltünk részleteket, az Orbán által elfeledni kívánt G-napról szóló fejezetet

- – Kép 1/2

– Lehet úgy hiteles portrékönyvet írni, hogy nem is találkozott, nem is beszélt az alannyal?

– A hitelesség nem ezen múlik, legföljebb a műfaj. Ezúttal is minden fellelhető forrást feldolgoztam, próbáltam becserkészni Simicskát is, de az nem sikerült. Egyébként az öt ilyen jellegű könyvemből csak egy készült úgy, hogy személyesen beszélgettem az illetővel (összesen 30-40 órát) – Gyurcsány esetében. Akkor az a vád ért, hogy túl bensőséges lett
a könyv, nem volt kellő távolságtartás.

– A Gyurcsány-könyvnél a tárgyilagosság hiánya azért is merülhetett fel, mert ön már 2006-tól támogatta a politikust, később pedig Demokratikus Koalíciónak az alelnöke lett.

– A Gyurcsány-könyv 2005–2006-ban készült, akkor a DK még sehol se volt. Az Antall-könyvre is mondták, hogy elfogult, én pedig mindig is vállaltam: Antall József a politikai eszményképem. Amúgy ma sem vallom magam baloldalinak, konzervatív liberális vagyok. Magyarországon a politikai törésvonalak már jó egy évtizede nem jobb- és baloldal között húzódnak, hanem a parlamentáris demokrácia hívei és ellenfelei között. Gyurcsány Ferenc az első csoportba tartozik, Orbán Viktor a másodikba. 2002 után lett számomra világos, hogy a Fidesz vezére a demokrácia sírásója lehet, akinek idején Gyurcsány volt az egyetlen komoly ellenfele. Ez ma is így van szerintem.

– A mostani kötetének egy újabb „törésvonal”, a Simicska Lajos–Orbán Viktor közti háború adja az alapját. Ön szerint van esély arra, hogy kiegyeznek az egykori legjobb barátok?

– Nem látok kiegyezésre utaló jeleket – egyikük részéről sem. Súlyos sebeket ejtettek egymáson, amelyek nem gyógyulnak be. Olyan ellenségek lettek és olyan nagy az egójuk, hogy kizártnak tartom a kibékülést. Orbánnak nagyobb a fegyvertára és a veszítenivalója is. Mivel most erős pozícióban van, Simicska kivár. Ám amint a miniszterelnök lejtmenetbe kerül, támadásba lendül. Nem félős fiúk ők. Simicska azt mondta: minden botnak van vége, így Orbán hatalmának is vége lesz. Ma úgy tűnik, nem 2018-ban, de az ilyen autokratikus rezsimek nagyon gyorsan meg tudnak roggyanni, így még az is előfordulhat, hogy 2018-ban elérkezik a végjáték. Simicska másik figyelemre méltó mondása: „egész életemben háborúztam, ezt a háborút is végigviszem”. Van még olyan tudás a tarsolyában, ami sokat árthat a miniszterelnöknek, ez pedig védettséget ad neki. Ezért sem kapott még egy adóellenőrzést sem a milliárdos üzletember, nem akarnak mártírt csinálni belőle. 2015 elején, amikor a G-nap bekövetkezett, Orbán a politikai lejtőn volt, Simicska jó nagyot tudott rajta lökni lefelé. Ma Orbán erős, Simicska ezért hallgat, de figyel: ki lehet a miniszterelnök kihívója.

– Itt jöhet a képbe a Jobbik: úgy hírlik, Simicska beállt mögéjük.

– Három pártnak van érdemi támogatottsága: a Jobbiknak, az MSZP-nek és a DK-nak. Simicska szerintem bárkit támogat, aki képes ártani Orbánnak. Az tény, hogy Simicska és Vona többször is találkoztak, az elsőt ráadásul az üzletember kezdeményezte. De az is biztos: a Simicskához tartozó Hír Tv és a Magyar Nemzet óriási minőségi változáson ment keresztül az utóbbi bő fél évben, demokratikus orgánumként működnek. Az előbbi például közvetítette a DK kongresszusán Gyurcsány beszédét, míg Orbán tusnádi szónoklatát nem, ez régen elképzelhetetlen lett volna. A Jobbik tagjai gyakori vendégek mindkét médiumban, de hogy pénzzel is segíti Simicska a pártot, arról nincs információm.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!