A szélsőjobboldal alkalmatlan az ország irányítására, hitelesnek csak ellenzékből tűnik – állítja Paksa Rudolf történész, akinek múlt héten jelent meg A magyar szélsőjobboldal története című könyve.
– Nagy „bátorság” ennyi idősen egy ilyen összegző kötetet megírni.
– Ez nem kor kérdése. Kilenc éve kutatom a magyar szélsőjobboldalt, ezzel most ezt le is zárom.
– Ha már így beleásta magát, meg is érintették a szélsőjobb eszméi?
– Romsics Ignác tanítványa vagyok, tőle tanultam azt, hogy a történelmet nem értékelni, hanem megérteni kell. Én meg akarom érteni a folyamatokat. Távolságtartóan készült a kötet, de az utolsó fejezetből szerintem kiderül, hogy nem vagyok híve semmilyen radikalizmusnak.
– Milyen reakciók érkeztek eddig a könyvéről?
– Egy blogon azt olvastam egy magát szélsőjobbosnak nevezőtől, hogy „ezt a liberális, értéktelen szemetet nem fogja kézbe venni”. Már készülök lélekben a gyalázkodó levelekre, mert kollégáim, akik hasonló témákkal foglalkoznak, mind kaptak már ilyeneket.
– Mi tagadás, szezonja van mostanság a gyalázkodásnak és a szélsőjobbnak is. Történészként hogyan éli meg korábban elfeledettnek hitt szélsőjobboldali eszmék és személyek reneszánszát?
– Vegyesen. Ennek hatására készülnek ugyanis komoly történelmi művek is. Csakhogy az a tapasztalat, hogy ha a politika minél inkább megmondja, mit gondoljunk valamiről, annál nehezebb a történész dolga. Ugyanis mi, legalábbis én biztos, nem fekete-fehéren akarjuk magyarázni a múltat, hanem mérlegelve, színes és korrekt képet adva. Ez pedig nehéz, ha közben politikai üzenetek repdesnek a fejünk fölött.
– Ön például állítna szobrot Horthynak?
– Erre felelni nem dolga egy történésznek, hanem a szobrot állító kisebb, vagy nagyobb közösségnek. Felőlem akár Sztálinnak is állíthatnak szobrot, ha akadna például olyan falu, amelynek közössége szerint annyi jót tett nekik.
– De az nem a történészek dolga, hogy bebizonyítsák: nem biztos, hogy valóban annyi jót tett velük az illető?
– Meg kell mutatnunk a történéseket, de utána a mérlegelés, a következtetés levonása már nem a mi dolgunk.
– A 20. század összes szélsőjobboldali mozgalmának, pártjának történetét feldolgozta. Mostanság viszont talán nem is annyira teoretikus a kérdés: tudná kormányozni az országot ma a szélsőjobb?
– Eddig a tapasztalat az, hogy csak ellenzékből tud hitelesnek tűnni a szélsőjobb politika. Hatalomban vagy nem tud elég radikális lenni a híveinek, vagy ha mégis megpróbálta, az eddig mindig tragédiába torkollott. A szélsőjobb bezárkózik a nemzeti hagyományokba, elutasít mindent, ami az ország határain kívül van, mármint a Nagy-Magyarország határain kívül és a nemzeten belül kirekesztően gondolkodik. Politikájának vallásjellege, az ebből fakadó kompromisszumképtelenség és messiástudat alkalmatlanná teszi őket az ország irányítására.
– Könyvéből is kiderül, hogy mindig is sokféle szélsőjobboldal létezett Magyarországon, újabban viszont egyetlen egyeduralkodó tölti be a teret: a Jobbik.
– Nálunk korábban sosem volt egységes a szélsőjobboldal, a náci Németországban, Olaszországban vagy Spanyolországban viszont igen. A szélsőjobb töredezettsége sajátos, magyar hagyomány. A rendszerváltozás után is volt neonáci skinhead, és újhungarista szálasista mozgalom, s tőlük függetlenül jött a MIÉP, majd a nála is radikálisabb és jobban szervezett Jobbik, amely 2006 után, amióta Vona Gábor áll a párt élén, mintha valóban megpróbálná lefedni az egész szélsőjobboldalt, a horthystákat és a szálasista híveket is, pedig az azért mégiscsak két külön világ. De éppen ebben rejlik a gyengeségük. Vannak persze részsikerek, ami a Jobbik erősödése nélkül talán nem történhetett volna meg: ilyen, hogy Nyirő József és Wass Albert a Nemzeti Alaptanterv része lett, Horthy-szobor is áll már. De ettől még az élhetőbb Magyarországért keveset tudnak tenni. A gyűlöletkeltés spirálja lefelé húz, abból pedig nehéz lesz kikeveredi.
– A Jobbik mára stabilan a harmadik politikai erő. Miért?
– A vidéket nyerte meg a cigánykérdéssel. Ott érnek el jó eredményeket, ahol sok a roma és nagy a szegénység, és emiatt sok az elkeseredett ember is. A „cigánybűnözés” fogalmát a Jobbik hozta be a köztudatba, találtak egy valós problémát, azt mélyítik, de nem látszik, hogy érdemi megoldást kínálnának. A probléma gyökere, hogy az állam nem látja el funkcióit, sok helyen már nem képes garantálni a közbiztonságot. Ez esetben az állam gyengeségében rejlik a szélsőjobboldal ereje. Mindez illeszkedik az európai trendekhez, a szélsőségesek erősödése az EU legtöbb államában megfigyelhető. A Jobbik egyedisége, hogy Izrael- és cigányellenes, míg a nyugati szélsőjobboldal iszlámellenes. Ez a különbség a sajátos történelmi helyzetből és a hagyományokból adódik.
– És miért a harminc alattiak körében népszerűek nálunk ezek az eszmék?
– Mert a szélsőjobboldalon a politika vallássá válik, hitkérdés lesz, így kikerül a racionális térből. Valódi kérdésekre ösztönös, zsigeri, indulatos válaszokat ad, erre pedig a fiatalok inkább fogékonyak.
– És tenni a szélsőjobboldal ellen hogyan lehet? Éppen a Horthy-korszakból lehet megtanulni, hova vezet, ha nem találják meg a hatékony ellenszert.
– Puszta rendészeti kérdésként kezelni az ügyet biztosan nem szerencsés. Ez már Szálasinál és újabban Budaházynál sem jött be. A két világháború között azzal a „kezelési móddal” próbálkoztak, hogy „kifogják a szelet vitorlájukból”. Imrédy Béla miniszterelnök akkor azt gondolta, ha a szélsőségesek bizonyos követeléseit megvalósítják, ezzel átcsábítanak tőlük szavazókat. Ez távolról hasonlít ahhoz, amit a Fidesz a Horthy-kultusszal és a Trianon-emléknappal csinál. Csakhogy ez egy kényes kötéltánc, Imrédynél ebből zsidótörvények lettek, majd sodródás a náci Németország felé. Mert ezen a lejtőn nehéz megállni. Ha már történelmi párhuzamokat keresünk: leszerelni a szélsőjobbot Bethlen István tudta a legsikeresebben az oszd meg és uralkodj elvének alapján. Sikeres országban mindig megcsappan a szélsőjobb iránti igény. Ha az ország kilábal a mostani válságból, akkor csökkenni fog a Jobbik ereje. A szélsőségek elleni leghatékonyabb politika tehát az eredményes gazdasági válságkezelés. A nemzetállamok korában persze mindig lesz néhány százaléknyi követője a szélsőségeknek, de a mértéke attól függ, hogy hányan érzik veszélyben magukat. Mert aki bizonytalanságban él, az gyors és egyszerű válaszokat vár, ezeknek pedig a szélsőjobb sosem volt híján.
– A minap olvasom egy hetilap címlapján: Orbán Viktor a garancia a szélsőjobb megfékezésére…
– Ez egy politikai kérdés, a Fidesz valóban ezt üzeni a választóinak. Hogy valóban így van-e, azt majd csak az utókor fogja tudni hitelesen megítélni a tettek alapján.
– Egész politikusan fogalmaz. Nem gondolt még arra, hogy…
– …nem. Gyerekkoromban miniszterelnök is akartam lenni, de kinőttem belőle. Aki politikusnak megy ebben az országban, az vagy nagyon elkötelezett, vagy számító. Attól az irigység- és gyűlölethullámtól, ami itt van, én inkább óvnám magam. Bár, ha jobban belegondolok, lehet, hogy éppen most keveredek bele.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
