Az, hogy a norvég állam egy civil alapítványon át miképp oszt szét nonprofit civil szervezeteknek pénzt, igenis a magyar kormányra tartozik – dörögte alig egy éve Lázár János, és a Miniszterelnökség vezetőjét egy rendőrségi eljárás is alátámasztotta. A nyomozásba még egy törvénytelen (ezt bírósági verdikt mondja ki) házkutatás is belefért. Ám a jelek szerint Lázár egy csöppet sem vette/veszi komolyan magát, különben rendőrök garmadája vizsgálná a jegybank 250 milliárd forintból gazdálkodó alapítványait.
Ugyanis azok az Magyar Nemzeti Bank (MNB) közpénznek minősülő vagyonát költik – és nem hajlandók megmondani, mire. Csakhogy az, mire megy a magyar emberek (és az állam) pénze, semmiképp nem tartozik a kormányra, a nyilvánosságra meg végképp nem. És ezt az álláspontot az Országgyűlés kodifikálta is, mondván: amint az MNB pénze a jegybank alapítványaihoz kerül, abban a percben „elveszti közvagyon jellegét” és magánvagyonná avanzsál – utóbbit pedig az üzleti titok védi. (Megjegyzendő: a parlament egy lendülettel a Magyar Posta szerződéseit is titkosnak, pontosabban nem közérdekű adatnak, így nem megismerhetőnek minősítette.)
Ha komolyan veendő a kormánypárt logikája – márpedig törvényben rögzítették –, akkor a jövőben bármilyen állami/ költségvetési intézmény egyetlen alapítvány közbeiktatásával eltüntethet közpénzt. Hogy világos legyen: teljesen mindegy, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumról, a KLIK-ről, vagy épp a Honvéd Kórházról van szó.
A helyzet az, hogy – sarkított hasonlattal élve – az egész költségvetést (uszkve 17 ezermilliárd forint) el lehet dugni, a pénz útját ugyanis csak a kedvezményezett állami intézményig lehet majd követni, aztán eltűnik. A hivatalos mondás szerint közérdeket szolgál majd így is, de pont a miniszterelnök szíve csücske az ellenpélda: a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát működtető alapítványhoz költségvetési és adóforintok gurultak be, hogy aztán rohamtempóban magánpénzzé változzanak. Mert igen: az alapítványi pénzek sorsa nem publikus.
A jegybankról azt tartják, hogy Orbán államát és klientúráját finanszírozza (lásd keretes írásunkat és a Mellár Tamással készült interjút). Hogy milyen célokra jut majd, ha a költségvetési pénzeket is el lehet rejteni, arról csak találgatni lehet. De meghatározó piaci szereplők már arra gondolnak: mivel 2018-ra a kabinet az összes (2021-ig járó) uniós támogatást le kívánja hívni, a kormány arra készül, hogy az EUforrás-mentes időszakban több költségvetési pénzt csorgasson a klientúrának. Ennek azonban az az ára, hogy a kormány csonkolja az egyik legfontosabb alapjog csoportot: a véleménynyilvánítás jogát, aminek része az információhoz való jog (utóbbi érvényesülése dönti el gyakorta, hogy egy kabinet hatalomban marad, vagy épp lecserélik a választók). Jelenleg a legtöbb alkotmányjogász autoriter demokráciaként írja le a jelenlegi rendszert – ám így a demokrácia szó szép lassan kikopik, és marad a Körössényi András által használt fogalom: a magyar rendszer nem más, mint Orbán-rezsim.
NBGY
A jelek szerint nem is annyira a valóságtól elrugaszkodott ötlet a költségvetés elfedése – a büdzsét ugyan még egészében nem meri titkosítani a kormány, de egyre több részét igen. Egy miniszterelnökségi javaslat szerint úgy módosulna az államháztartási törvény, hogy a kormány év közben korlátlanul vállalhasson kötelezettséget kifizetésekre. A Nemzetgazdasági Minisztérium kiakadt, hiszen így akár év közben is nőhet a költségvetési hiány. Tekintve, hogy a miniszterelnök két hete még nullás költségvetést akart 2017-ben, majd a céldátumot 2020-ra tolta ki, úgy tűnik, hogy a kormány választási költségvetést készít elő.
Párt, kampány, káder
Még meg sem száradt a tinta a jegybanki törvényen, ami megduplázza a vezetők fizetését, illetve titkosítja a Magyar Nemzeti Bank 250 milliárddal kitömött alapítványainak adatait, máris városi legendák születtek. Az egyik arról szól, hogy Matolcsy György jegybankelnök biztos az államadósságból akar valamennyit titokban visszafizetni. Az senkit sem zavart, hogy 250 milliárddal nem igazán lehet nagyot alakítani az állampapírpiacon – ekkora summával legfeljebb 1-2 százalékkal tudnák lefaragni az adóssághegyet. Az adósságmutató kozmetikázásának sokkal egyszerűbb módja, ha karácsony és újév között, amikor a londoni brókerek szabadságon vannak, kicsit beerősítik forintot, hogy december 31-én kedvezőbbek legyenek a számok. Ezért nincs különösebb értelme azon rugózni, hogy vajon tiltott adósságfinanszírozásnak számítana-e, ha a Magyar Nemzeti Bank bevetné az alapítványait. Valójában erre Matolcsynak semmi szüksége. És nem is így mennek a dolgok.
Hogy mennek? Nos, pár éve, példátlan módon „nyereséges” a Magyar Nemzeti Bank. Ami azért érdekes, mert a jegybankok általában nem nyereségesek, nem is törekednek erre – mert nem ez a dolguk. Jellemzően az inflációt felügyelik, meg a pénz stabilitása felett őrködnek. Az MNB mint bankjegy kibocsátó ráadásul azért termel „profitot”, mert a forint ellen játszik. Tőzsdei kifejezéssel élve, úgy shortol, mint egy spekuláns. A forintgyengítésben, persze, van rendszer, bármily őrülten hangzik is. A leértékelődő forint az exportot támogatja, vagyis a gazdaságot élénkíti. Más szóval a másutt független jegybank nálunk a gazdaságpolitika szolgája.
A gazdasági növekedésnek tehát két forrása van, az egyik az uniós fejlesztési pénz, mely a beruházások fedezetét adja, a másik az itthoni bérből és fizetésből élők elnyomorítása, mert egyre kevesebbet ér a pénzünk. Ráadásul ebből a forintleértékelési mókuskerékből azért nehéz kiszállni, mert az Európai Központi Bank éppen kötvényvásárlásokkal kezeli a gazdasági válságot, ami praktikusan azt jelenti, hogy folyamatosan eurót öntenek a piacra. Az eurógyengülés pedig azzal jár, hogy ha az MNB hagyná, akkor szépen erősödne a forint. Nem szabad alábecsülni a forint leértékelésén alapuló gazdaságpolitika mindennapi életünkre gyakorolt hatását. Itt van például az üzemanyag ára. Miután a kőolaj piaca összeomlott, most nagyjából 1 dollárért kapunk egy liter benzint. Kár, hogy ezért a dollárért már 300 forintot fizetünk, míg pár éve még 170 forintért megkaptuk volna. Nem kell tehát rejtett gazdasági tartalmat keresni a forintrontáson „megkeresett” 250 milliárd forint titkosítása mögött. Ahogy egy tőzsdei elemző fogalmazott, ez nem ökonómia, hanem színtiszta politika. A nagyságrendek alapján
talán pártfinanszírozásra, káderkifizetésre vagy kampánymenedzselésre
gondolhatunk.
(FARAGÓ)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
