Miután a héten kiderült, hogy Tarlós István hagyta magát rábeszélni a főpolgármester-jelöltségre, egymást érik a lehetséges kihívókról szóló információk.

Bejelentkezett a posztra például Puzsér Róbert is, az MSZP viszont rendhagyó válogatást tartana: a budapestiekkel szavaztatná meg a kihívót. Ez sok kérdésre választ adna, miközben újabbakat is felvet.

Csaknem teljesen biztosra veszi Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke, hogy lesz előválasztás és a budapestiek eldönthetik, kit akarnak Tarlós István kihívójaként látni. A VH kérdésére a politikus úgy fogalmazott: 99 százalék esélyt lát arra, hogy – most először – előválasztáson találják meg a jelöltet, és minden valószínűség szerint ezt még az idén le lehet bonyolítani. „Feltétele az előválasztásnak, hogy legyenek jelöltek, akik vállalják az ezen való részvételt és legyenek, akik lebonyolítják a folyamatot.” Szavaiból kiderült: nem pártfüggő mindez, vagyis az előválasztás megtartása nem azon múlik, hogy a kezdeményezés mögé hány párt áll be. (Az MSZP és a Párbeszéd mellett most a DK részvétele tűnik esélyesnek).

„Ez a budapesti választók ügye elsősorban, és nemcsak pártok vehetnek részt rajta, hanem civil szervezetek és civil jelöltek is” – szögezi le Molnár Zsolt. Arra a felvetésre, miként lehetne végül egy kihívója Tarlós Istvánnak, ha lesznek olyanok, akik függetlenként állnak rajthoz (ezt Puzsér Róbert publicista, médiaszemélyiség már jelezte, mondván, nem lesz egyik párt jelöltje sem, de számít minden párt támogatására), Molnár Zsolt azzal válaszolt: bízik benne, hogy az előválasztáson ő is elindul majd. Ez mindenesetre politikai szempontból nem kockázatmentes, hiszen ha valaki az előválasztáson alulmarad, az nehezen tud arcvesztés nélkül függetlenként ringbe szállni végül egy olyan emberrel szemben, akit a budapesti ellenzékiek egy része jobban támogatott. Az viszont tény, hogy ezzel a módszerrel elkerülhetők az ellenzéki oldalon gyakran előkerülő parttalan viták. „Évekig azt hallgattuk, hogy ne a pártok döntsenek, hanem a nép. Itt a lehetőség. Ez nem az MSZP belügye” – mondja Molnár Zsolt.

Az előválasztással kapcsolatban az biztosnak látszik, hogy hasonlítani fog az önkormányzati választáshoz, azaz lesznek szavazókörök, szükséges a személyes megjelenés, és mindenki részt vehet rajta, aki budapesti lakos. Viszont a tervek szerint alá kell majd írni egy olyan nyilatkozatot is, amiben az „előválasztó” hozzájárul az adatkezeléshez és azt is rögzíti, hogy ellenzéki szavazónak tartja magát. De nem látni, hogyan szűrhetik ki a kamuválasztókat, akik megzavarhatják a folyamatot. Ezzel kapcsolatban a budapesti elnök azt mondja: ha sok baloldali ember részt vesz az előválasztáson, akkor nem lesz jelentősége, ha néhány rossz szándékú ember is szavaz. Ráadásul nekik is alá kell írniuk azt a nyilatkozatot, hogy ellenzéki, azaz a Fidesszel szemben álló szavazónak vallják magukat. „Ha valaki meg akarja téveszteni saját magát, akkor sok sikert kívánok. Azt azonban nem látom reálisnak, hogy tömegével lennének olyan szavazók, akik ezt választanák.”

Nehéz megjósolni azt is, hogy az előválasztáson hányan vesznek majd részt, a szocialisták sok tízezer emberre számítanak. Biztosan lesz majd szocialista jelölt és jó esély van Karácsony Gergely (Párbeszéd) indulására is. „Nem tudom, hogy a DK kíván-e indítani valakit vagy a civil világ megmozdul-e, és kíváncsian várom, hogy Puzsér Róbert végül vállalja-e a megmérettetést” – mondja Molnár Zsolt. Korábban egyébként felmerült Demszky Gábor neve is, aki szeptemberben beszélt arról, hogy gondolkodik a visszatérésen.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!